január 25, 2023 Írta: olvassbele.com
H. Móra Éva | A világban akkor van rend, béke és nyugalom, ha mindenki megtalálja a helyét. Azt a helyet, amelyik igazán az övé, amelyik neki rendeltetett. Ha megtalálta, legyen rá szeme, hogy ez az övé, ne akarjon más lenni. A baj mindig az irigykedésből, elégedetlenségből, a viszályból származik. Ilyesmiket sugall Boldizsár Ildikó régi-új mesekönyve. […]
október 20, 2022 Írta: olvassbele.com
H. Móra Éva | Bevallom, sokáig – egészen a közelmúltig – fenntartásokkal viseltettem a „direkt módon didaktikus” meséket illetően. Nagyon erős az alap, amit kaptunk: „csak tiszta forrásból…”. Agócs Gergely néprajzkutató egyenesen azt állítja, csak a népmese tekinthető mesének, a műmesét gyermeknovellának nevezi. A meseregény, amiről most szó lesz, nyilván más megítélés alá esik, hiszen […]
december 11, 2021 Írta: olvassbele.com
H. Móra Éva | Vissza kell adni a mesét a felnőtteknek – vallja Boldizsár Ildikó. Azt tudjuk – sokan éppen tőle –, hogy a mese eredetileg nem gyermekműfaj. Az Amália álmait olvasva meg is győződhetünk erről. Figyelmeztet az alcím is, és valóban: olyan mérhetetlen szomorúság halmozódik fel a kis boszorkány történeteiben, hogy azt csak egy […]
október 7, 2020 Írta: olvassbele.com
Boldizsár Ildikó | Tegnap este végre sikerült megszereznem az immár hírhedtté vált mesekönyvet, s még az éjszaka folyamán egy szuszra el is olvastam. Indulatmentes, előítéletmentes, objektív vélemény következik, csak az olvassa tovább, akit az efféle megszólalás is érdekel. Három szempontból vizsgáltam meg a könyvet. 1. Tartalmi szempontból A könyv rendkívül változatos és nagyon komoly témákat […]
augusztus 28, 2020 Írta: olvassbele.com
A képre kattintva nagyobb méretben nézheted! Boldizsár Ildikó: A fiú, aki Varjúvárról álmodott Bertóthy Ágnes rajzaival Naphegy Kiadó, Budapest, 2020
augusztus 28, 2020 Írta: olvassbele.com
H. Móra Éva | Boldizsár Ildikó – elmondása szerint – épp elhatározta, hogy 2020-ban nem ír és nem szerkeszt új könyvet, amikor megérkezett a felkérés… Nem tudott nemet mondani. Megértem. Szép kezdeményezésbe fogott a Naphegy Kiadó, amikor jó néhány éve útjára indította ezt a sorozatot. A koncepció: a legkisebbeket megszólítva bemutatni olyan életutakat, amelyek nem […]
június 27, 2018 Írta: olvassbele.com
Kleyer Éva | Olvasni annak idején azért tanultam meg, mert a szüleim nem szolgáltattak kielégítő mennyiségű mesét. Emlékszem, volt ötéves korom táján egy nagyméretű, meglehetősen csúnya mesekönyv, ami nélkül engem nem lehetett látni, és mindenkit azzal zaklattam, hogy olvasson fel belőle csak nekem. Mivel volt egyéb teendőjük is, hát megtanultam magamnak olvasni. Aztán nem minden […]
május 10, 2017 Írta: olvassbele.com
Jeges-Varga Ferenc | 2013-ban jelent meg a Mesekalauz úton levőknek – Életfordulók meséi című gyűjtemény, amelyben Boldizsár Ildikó az életfordulók jelentőségére irányította rá a figyelmünket. A kötetbe rendezett 43 mese segítségével bemutatta az emberi élet egyes szakaszainak határait, kihangsúlyozva azokat a feladatokat, amelyeket az új életszakaszba lépve a boldogulás érdekében meg kell oldania többek között […]
február 8, 2017 Írta: olvassbele.com
Novák Zsófi Aliz | A mese nem gyógyszer, de gyógyít – vallja Boldizsár Ildikó meseterapeuta, író, tanár. Megtudjuk tőle, hogyan gyógyítanak a több ezer éves történetek, amelyek kezdetben nem a gyerekek, hanem a felnőttek közös kincsei voltak. A meseterápia a Budai Gyermekkórházban született meg, s az ott szerzett tapasztalatok nyomán dolgozta ki a Metamorphoses Meseterápiás […]
április 11, 2015 Írta: olvassbele
Jeges-Varga Ferenc | Hol jársz erre, ahol a madár se jár? – kérdezik a szerencsét próbáló szegény embertől a népmesékben. E köszöntéssel is felérő szólásra rímelve a Metamorphoses Meseterápiás Módszer szerint először mindig azt a kérdést kell megválaszolnunk magunkban, hogy a választásunk miért éppen az adott mesére esett, és hogy mire akarjuk használni. A választott […]
október 29, 2013 Írta: olvassbele
| Hogyan állíthatják meg a mesék „ember voltunk hanyatlását”? | A mesékben minden benne van: mindaz, ami volt, és mindaz, ami még lehet. A Meseterápia című könyv megjelenése óta eltelt alig három évben megnőtt az érdeklődés a mesék és a meseterápia iránt. Ez a folyamat azt jelzi számomra, hogy hosszú felejtés után a mesék újra […]
október 29, 2013 Írta: olvassbele
Jeges-Varga Ferenc Tévhit, hogy a mesék csak a gyerekeket akarják megszólítani. Ahogyan az is csak mesebeszéd, hogy ezek az ősöktől örökölt történetek csupán a fantázia termékei lennének, amelyek a valóságtól elrugaszkodott, vágyott állapotok beteljesülésére hivatottak, és mivel bennük minden rendben levőnek tűnik, hamis képest festenek a bennünket körülvevő világról. Boldizsár Ildikó a Meseterápia című könyvében […]
január 22, 2013 Írta: olvassbele
A molnár fiai – Üzbég mese Volt egyszer egy molnár. Jó helyen állt a malma, ő maga értette a mesterségét, hát nem volt oka a panaszra. Mindig lisztes volt a szakálla. Egy napon meghalt a molnár. Három fia örökölte mindenét. Gondolkodtak, tanakodtak: hogyan osztozkodjanak. A két idősebb testvér háromfelé akarta osztani a malmot. Hiába próbált […]
január 22, 2013 Írta: olvassbele
Testvérmeséink egyik legszebb jelenete az, amikor a testvérek a búcsúzáskor jelet tesznek egy életfára, s megegyeznek abban, hogy egymás életéről, egészségéről, a másik sorsának alakulásáról ebből a jelből szereznek majd tudomást: ha a jel véres lesz vagy elszárad, az azt jelenti, hogy a másikkal baj történt, sőt az élete is kockán forog. A változást megpillantó […]
január 22, 2013 Írta: olvassbele
Írta: M. Dalnoki Fanni Egyszer egy nagyon okos nő – az anyukám – azt mondta, hogy az egyetlen dolog, amit egy szülő ténylegesen megadhat a gyerekének az életben, az egy testvér. Ő mindig ott lesz, akkor is, amikor a szülőnek talán már nincsen módja rá. Nem adhatsz nagyobb segítséget az életben a gyerekednek, mint egy […]
április 18, 2023 Írta: olvassbele.com
0