A magad útjának megtalálása | Boldizsár Ildikó: Fekete Világkerülő Ember meséi

Posted on 2023. január 25. szerda Szerző:

0


H. Móra Éva |

A világban akkor van rend, béke és nyugalom, ha mindenki megtalálja a helyét. Azt a helyet, amelyik igazán az övé, amelyik neki rendeltetett. Ha megtalálta, legyen rá szeme, hogy ez az övé, ne akarjon más lenni. A baj mindig az irigykedésből, elégedetlenségből, a viszályból származik.

Ilyesmiket sugall Boldizsár Ildikó régi-új mesekönyve. Régi, mivel először éppen 25 éve, 1997-ben jelent meg, ez a mostani a második kiadás. (Sőt, a szerző közösségi oldalán azt is megírta, hogy a réginél is régibb: a Fekete Világkerülő Ember alakja az 1789-es Sárospataki Kéziratos Mesegyűjteményből került az ő könyvébe.) A kötet az Amália-trilógia második darabja; az első az Amália álmai volt, szintén régi, majd új kiadásban.

A cím kissé megtévesztő. A meséket nem Világkerülő mondja, nem az ő meséi, hanem neki szólnak, beteg lelkét igyekeznek gyógyítani. Beteg a lelke, mert nincs szeme a világ ezerszínű szépségére. S betegsége ragályos: búskomorsága mindent feketévé változtat maga körül. És megszólalnak a világ teremtményei, földön és a föld alatt, vízben és a víz legeslegmélyén, a levegő madarai, a felhők, a csodalények, manók, az árnyékok, az elemek, mint a tűz, a tárgyak, mint a tű, a bögrepötty. Mesélnek Világkerülőnek, mindenki elmondja a maga történetét, melyeknek tanulságát nekünk, mesehallgatóknak kell megfogalmazni. De talán nem is kell megfogalmazni, elég csak ráérezni. Az se megy majd könnyen, minden újabb történet egy egészen kicsit igazít csak az úton járó irányán. A saját útját neki magának kell megtalálni. Szíven ütött az a szigorúság, ahogyan például a Madarak Királyával bánnak segítői. Egy segítő csak egyetlen tanácsot ad, azután „lecsukta szemét, és semmiféle szólongatásra nem mozdult többé.” Sőt többen is a fejéhez vágják: „Te vagy a király, neked kell tudnod!” Mekkora bölcsesség! S a Madarak Királya összeszedi magát, és segítő tanácsokkal bár, de maga hozza meg a döntését.

Figyelemre méltó az egymásra találás motívuma, ami sok történetben felbukkan mint a rend, a boldogság megtalálásának kulcsa. Figyeljünk csak: „Régen a varrótűk, hogy megtanulják mesterségüket, vándorútra indultak. […] Így tettek a gombostűk, a gereblyék, a rézmozsarak és a többiek is. Minden szerszámnak megvolt a maga vándorideje, amely alatt el kellett sajátítania a mesterség minden csínját-bínját. Tele voltak az országutak és a keréknyomok vándorokkal, akik városról városra jártak, hogy megtalálják tanítómesterüket. Persze a mesterlegények is keresték őket. Volt is nagy öröm, amikor egymásra talált végre péklapát és pékmester, falu kovácsa és kalapács, molnár és szélmalom, takács és motolla, gomb és gombkötő, olló és szűrszabó, gubaszék és gubacsapó, csipke és csipkeverő, gyöngy és gyöngyfűző.” Bizony, se időt, se utat nem lehet megspórolni a keresés során. De nagyon fontos ám, hogy mindenki a valódi párját, a valódi helyét találja meg! Fájdalmasan lírai a vakond és a mókus története: igazi, csaknem szerelmes vágyakozással éreznek egymás iránt. Ám minden igyekezetük, kitartó próbálkozásuk kudarcba fullad, más-más sors rendeltetett nekik. Szomorúan, de megadóan veszik ezt tudomásul. (Hasonlóan tértek le útjukról előzőleg a tűk és az árnyékok is, de őket nem tiszta érzelmek, hanem a gőg és a nagyravágyás vezérelték.)

Az egymásra találás a cél akkor is, amikor az első rész végén az összes szereplő útnak indul keresni. (Milyen szép: a tűz marad otthon a kunyhóban, ő az őrző, várja haza őket…) Sokára, de hazaérnek, immár tapasztalatokkal és tudással gazdagabban. S persze a végén megtalálják egymást, akiknek meg kell. Talán Amália, a szomorú boszorkány se lesz szomorú többé? Szegedi Katalin álomszép rajza az utolsó oldalon mindenesetre jókat sejtet.

Boldizsár Ildikónál az apróságoknak tűnő dolgok sem apróságok. Ilyen mellékmondatokban rejlő tanításokkal is találkozunk: „…a felhők megszokták, hogy egymás életébe sohasem kukucskálnak bele – úgy tartják, hogy van ennél érdekesebb látnivaló is!” Vagy: „Hát te mit keresel itt? – kérdezte a leselkedőt. – Tudni akartam, miért jársz ide mindennap. – Miért nem kérdezted meg tőlem? – mosolygott a másik. – Megkérdezni?! […] Amikor leskelődni is lehet?” Ismerős…

Mese lévén nyilván nemcsak tanítással, hanem szemet-lelket gyönyörködtető leírásokkal is találkozunk. Tüneményes az a változatosság, amellyel a felhők játékait mutatja be; elbűvölő a tenger mélyén rejlő világ leírása. A Vízikirály gonddal őrzi a rábízottak békéjét: örvényt teremt, hadd játszadozzanak, majd szelíd hullámzást, hadd pihenjenek… E leírások nyomán otthonosak lehetünk a Mindenségben úgy, ahogy van. És igen figyelemreméltó az a gonddal megfestett kép, amelyben a színek összemosódnak, érzékeltetvén, hogy ebben a teremtett világban nem csupán alapszínek, hanem árnyalatok is vannak.

Boldizsár Ildikó

Ez akár egyik útravalója is lehet ennek a gazdag könyvnek.

Boldizsár Ildikó: Fekete Világkerülő Ember meséi
Illusztrációk: Szegedi Katalin
Magvető Kiadó, Budapest, 2022
112 oldal, teljes bolti ár 5999 Ft,
online ár a kiadónál 4799 Ft
ISBN 978 963 144 2465

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Fekete Világkerülő Ember azért oly fekete, mert magára hagyták a színek: elmenekültek mellőle a kékek, sárgák, zöldek és pirosak, a fehérekről nem is beszélve.
Megállítható-e az elsötétülés, és hogyan? Mi történik, ha a világ legszomorúbb boszorkánya összetalálkozik a világ legboldogtalanabb emberével?
Két csodálatos lény keresi az egymáshoz vezető utat, s a történetből kiderül, sikerül-e rátalálniuk. Amália és Fekete Világkerülő Ember varázslatos meséihez Szegedi Katalin készített különleges illusztrációkat. Amália életének első száz esztendejéről szól az Amália álmai, a második száz év történetét olvashatjuk a Fekete Világkerülő Ember meséiben, a harmadik száz évet pedig Az igazi vándorút meséli majd el 2023-ban.