Az új fiú nagyon más | Bánki Éva: Petőfi-vírus

H. Móra Éva |

Figyelemfelkeltő címet választott első ifjúsági regényének Bánki Éva. A szerzőt elsősorban az egyik rokon szakmából ismerhetjük. Ugyanis irodalomtörténész, de – mint oly sokan e pályán – tevékenyen részt vesz az irodalom gazdagításában is. Idén tavasszal két alkalommal is ráirányult a szakma figyelme: márciusban József Attila-díjat kapott, majd áprilisban az Irodalmi Magazin folyóirat elismerését – az utóbbival kiemelkedő tudományos tevékenységét díjazták.

És akkor rögtön a szóban forgó műre térek át: a könyv címében nagy költőnk neve szerepel, mégsem illeszthető hagyományosan a bicentenáriumra megjelent művek sorába. E történet főszereplője ugyanis egy kárpátaljai kisfiú, akit történetesen éppen Petőfi Sándornak hívnak.

Annyira hihetetlenül bizarr, hogy valaki ilyen névvel éljen napjainkban, hogy – tartva a megszokott gúnyos reakcióktól – elhagyva vezetéknevét, egyszerűen Sanyiként mutatkozik be a budai elit iskola 6. osztályába kerülve. Fogadtatása vegyes; bár megszokták már társai, hogy jönnek-mennek a diplomatagyerekek, sok az új arc, de ez a kopott ruházatú, furcsa szavakat használó kisfiú nagyon más. Aztán rövid idő alatt megváltoznak a közösség iránta táplált érzelmei… S ahogy egy vírus tud rohamosan terjedni, „fertőzni”, úgy terjed, ragad rá mindenkire ennek a fiúnak hihetetlen lelkesedése, optimizmusa. Ha valakit valami gond gyötör? Fújj rá, elmúlik! Cseppet sem zavarja, ami ebben a közösségben mindenki mást zavarni szokott, hogy nincs menő ruhája, nincs mobilja, és sokadmagával lakik egy alagsori lakásban. S ahogy ő felülemelkedik ezen, úgy emelkednek felül lassan-lassan a többiek is.

Mi a titka ennek a kis Petőfinek? Miben hasonlítható legendás névrokonához?

A tűz, a lelkesedés, a bátor szembeszegülés mindennel, ami nem igazságos a felnőttek világában. Mondhatnánk, hogy kicsit rokon Nyilas Misivel, de mégsem, hiszen Misi megtapasztalja ugyan a visszásságokat, áldozattá válik, de nem tesz semmit. Sanyi viszont nemcsak meglátja a bajokat, de buzdítja is a többieket a cselekvésre. Forradalmat akar csinálni.

Szívszorító példákat is kapunk a felnőttek kifogásolható viselkedésére: osztályfőnökük „nincs igazán képben” tanítványai életkörülményeit, egymáshoz való viszonyait illetően; valójában nem is érdeklik ezek. Szomorú jelenet az is, amikor egy csúfolódás nyomán kialakult köztéri verekedésnél a közelben van ez a tanárnő, csakhogy nem néz oda. De a szülők sem figyelnek oda mindnyájan gyerekeikre: egy kislányt teljesen egyedül hagynak a házban, míg ők külföldön tartózkodnak; a lányt a nagymamára bízzák, de ebben sincs sok köszönet: a punk nagyi valahol környezetvédő tüntetéseket szervez – jó távol az unokájától. Egy másik lány nagyszülei kivonultak a világból egy szekta tagjaiként, s az édesanya is gyakran látogatja őket „a hegyen”.

Sanyi forradalmi hevületéhez többen is csatlakoznak az osztályból: „A világ csak akkor lesz jó hely – mondja Tomi –, ha eltűnik a magántulajdon. Ha a gyárak, a bankok közösek lesznek. Ha senki se dönthet más életéről. Ha többé nem nyomják el a gyerekeket. Ha békén hagyják az állatokat végre.” Képzeljük el: ezek a szavak már a hetedikes évnyitót követően egy parkban hangzanak el, ahol a sok ünneplő ruhás, fehér inges kiskamasz heverészik a fűben, s életkoruk minden öntudatával ontja a bölcsességeket… Megindító. (Nekünk, felnőtt szemmel/füllel. De a célkorosztálynak, a kiskamaszoknak is az?) S ugyanez a Tomi nyilatkozza kalandjaik végén egy riporternek céljaikról: „…megszabaduljunk a felnőttektől […] véget vessünk a kizsákmányolásnak […] leszámoljunk minden hazugsággal és elnyomással […] találjunk egy sokkal igazságosabb világot…”

Mindezt egy barlangtúra során próbálják kivívni – érezni kell a naiv szándékok és megfogalmazások tolmácsolása mögött az író finom humorát. Hiszen szépek, tiszták a szándékok, talán mindannyiunk emlékeiben élnek még hajdani világmegváltó álmaink – mégis rokonszenvvel ugyan, de mosolyogva olvassuk ezeket a megnyilatkozásokat, amelyek mégiscsak a világról alkotott eddigi ismereteik korlátai közé vannak szorítva… A barlangtúra is Sanyi ötlete volt; s az, hogy az előzőleg széttartó társaság – a felnőttek tudta nélkül – egy emberként vesz részt a titkos kalandban, óriási lépés a közösségé válás terén, és szintén Sanyinak köszönhető. (Mondhatjuk: valódi lángoszlop, ki népét Kánaán felé vezeti.)

Az eseményeket az osztály tagjainak elbeszéléseiből követhetjük nyomon, mindig más-más gyerek mesél – ahogy ő látja, ahogy ő ítéli meg. Ez a szerkesztésmód izgalmas párhuzamok és ellentétek bemutatására ad írói lehetőséget. Valódi szociometriai háló, a közösség rejtett hálózata rajzolódik ki a gyerekmonológok/vallomások nyomán – milyen hasznos lenne ez az érdektelen osztályfőnöknek! Sanyi megjelenését a legtöbben pozitívan értékelik, hiszen friss szellemiséget hozott az osztályba, céljaik lesznek a gyerekeknek. De ugyanez egy másik gyerek nézőpontjából: „Sanyi szép lassan tönkretette az osztályt, egyre többen akarnak sztárok, hősök, világhíres tudósok vagy festők lenni. Hát mire jó ez?”

• Olvass bele!

Sokfélék a vélemények – így kerek a világ, mondhatnánk, s valóban kerek: ebben az „elit” iskolai osztályban is sok-sok problémával élnek együtt a gyerekek. Berci autista, dührohamokat kap, ha hozzáérnek, vagy valami (vélt) negatív hatás éri. Réka mozgássérült, s tanítási idő alatt inkább nem iszik, nehogy vécére kelljen mennie, ami számára lehetetlen vállalkozás. Daninak leukémiában meghalt az ikertestvére, ő azóta félembernek érzi magát, s még jókora bűntudata is van. Dia édesanyja egyre nehezebben bírja az elit iskola költségeit, a lánya a kirándulásokra sem tud menni, majd az anya kénytelen külföldön munkát vállalni, magára hagyva Diát – és így tovább… Csodálatos (csodálatos?) módon Sanyi épp ezekkel a „problémás” gyerekekkel barátkozik, hozzájuk kerül közel. A barlangban aztán sok minden megváltozik. Hogy mi minden, az csak a könyvből fog kiderülni, de ne számítsanak az olvasók lezárt, lekerekített befejezésre. Bizony szükség van a képzeletünkre is a szürrealisztikus jelenetek értelmezéséhez.

És itt el kell mondanom, hogy markáns hiányérzetem támadt az elolvasást követően. Nem csupán azért, amit az iménti mondatban írtam, bár ez is szerepet játszik. Átgondolva azt, hogy ifjúsági regényről van szó: vajon választ kapnak-e fölmerült kérdéseikre a kamaszok? Vajon elvarrja-e a szerző legalább a legfontosabb szálakat? Vajon kellően indokolt-e minden, ami a szereplőkkel történik, s – ez is nagyon fontos – érzelmeik, szándékaik valóban motiváltak-e? Minderre hangsúlyosabb, átgondoltabb kifejtést vártam volna – de e kételyekkel együtt is ajánlom ennek az üstökösként feltűnő majd eltűnő (?), maga után mindenkiben nyomot hagyó kisfiúnak s társainak a történetét.

Bánki Éva: Petőfi-vírus
Kolibri Kiadó, Budapest, 2023
162 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
online ár a bookline.hu-n 3400 Ft,
e-könyv változat 2599 Ft
ISBN 978 963 599 2959 (papír)
ISBN 978 963 599 4205 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Az elit, angol tannyelvű budai iskolában felbukkan egy különös fiú. Rejtély, hogyan sikerült bekerülnie, hiszen messziről lerí róla, hogy nagyon csóró. Viszont lehengerlő személyiség, vagány, nagydumás gyerek ez a Sanyi, és idővel mindenkit elvarázsol.
Hamar megfertőzi az osztályt elképesztő eszméivel és történeteivel. Hogy például az iskola pincéjéből titkos átjáró vezet egy titokzatos barlangrendszerbe, amelynek időtlenségében egykori forradalmak túlélői rejtőznek.
És egy szeptemberi délután nyoma vész a teljes osztálynak.
Odalent a barlang pedig megélénkül.
Ami azon az éjszakán történik, mindegyikük életét megváltoztatja.