Értsd meg, miért idegesítő | Alberto Pellai, Barbara Tamborini: Tinicunami

Paddington |

Az olasz szerzőpáros Tinicunami című kötete egy olyan életszakaszról, a kiskamasz korról szól, amiről kevesen írnak. Átmeneti időszak a gyerekkor és a valódi tinédzserkor között. Valamikor úgy harmadik osztály környékén kezdődik (egyre inkább akkor, és nem ötödik osztályban, ahogy azt a szerzők írják) és általában hetedikes-nyolcadikos korig tart. A szülők zöme számára ez a korszak – ne szépítsük – idegesítő. Tanárként nekem a kedvencem.

A négy közös gyereken edződött pszichiáter férj, Alberto Pellai és pszichopedagógus feleség, Barbara Tamborini által jegyzett kötetben sokféle olyan példát láthatunk, ami a szülők – a cuki kisgyerekkort elhagyó gyerekek szülei – számára általában meglepetést, olykor sokkot jelent. Ebben az életkorban, ahogy arra a szerzők rámutatnak, a gyerekek egyfelől elképesztő mértékű szellemi érésen mennek át. Sokkal többre képesek önállóan vagy kortársaikkal közösen, mint korábban. Sokkal kevésbé függenek a felnőttektől. Sokkal gyakrabban fordul elő, hogy a szüleik helyett egy másik felnőttre kezdenek támaszkodni (erre nem nagyon tér ki a kötet). Az önállósodásnak ez a szakasza sok szülő számára (ha nem készül fel rá) akár komoly traumát is okozhat.

Kutatások – a szerzők által nem idézett – tömege mutatja, hogy komoly váltás történik valamikor a 9-10 (sőt, ma már inkább 8-9) éves kor környékén. A szülő (és a tanár) elveszíti „isteni” jellegét, a gyerekek már nem fogadják el kritikátlanul, amit tőlük hallanak. Életkori sajátosság, hogy az őket befolyásoló csoportok fontossági sorrendje megváltozik. Míg kisgyerek korban a legfontosabb az, hogy a szülő mit mond, milyen elvárásokat támaszt, milyen értékrendet közvetít, és ezt követi a pedagógus – a váltás után a legfőbb befolyásoló szerepét hirtelen átveszi a kortárs csoport, második helyre sorolva a szülőket és a futottak még kategóriába száműzve a pedagógust. Itt kérdezheti meg az olvasó, hogy akkor miért is olyan jó ekkor gyerekeket tanítani. Azért, mert meg kell küzdeni a tiszteletükért, a megbecsülésükért, és azért, hogy együttműködjenek az órákon. Ha pedig ez működik, megkaptad a tökéletes visszajelzést, pedagógusként: nem is vagy olyan rossz.

A kötetben sorra kerülnek elő a szülők számára nehéz helyzetek. Ebben a családban anyu pánikol, majd jön a higgadt, szakember apuka, aki (szinte) mindig tudja, hogyan kell cselekedni – ha a gyerek ottalvós buliba készül, ha nem akar táborba menni… Személyes tapasztalataim ettől egészen eltérnek. Aki tanította már „szakember”, azaz pszichológus/pszichiáter gyerekét, tudja, az ő esetükben általában igaz a cipészről és az ő lyukas cipőjéről szóló közmondás – de hinni akarok Pellaiéknak. És nagyon szeretnék találkozni egy hasonló szak-szülővel.

A kötet tudományos ismeretterjesztő jelleggel ír arról is, mi is történik ilyenkor gyerekeink agyában és testében, az utolsó fejezetben pedig szembesítik az olvasót saját szülőségével, építve a kötődéselméletre. Ez elég meghatározóvá vált az elmúlt évtizedek neveléslélektanában, és ma is fontos elméleti alapot jelent a dél-európai országokban. Másfelé viszont számos szakember erős kritikával kezeli és meghaladottnak tartja. (A digitália világával kapcsolatban a kötetben leírtak egy részét pedig már régen meghaladta a tudomány és a tudásunk. Pedig az olasz nyelvű kiadás 2017-es.)

• Olvass bele!

Az igazság valahol középen van. Ám nem haszontalan megemlíteni ezeket a szakmai kérdőjeleket. A kötet ugyanis egy hagyományos, meglehetősen régimódi szülőképet közvetít, ami a (sokfelé) ókonzervatív olasz viszonyok között még talán szuperliberálisnak vagy szupermodernnek is tűnhet, de mondjuk holland vagy német szemmel nagyon is tekintélyelvű. Ez semmiképp sem kritika, de nem árt, ha az olvasó ezzel az ismerettel felvértezve vág bele a könyv olvasásába. A magyar szülők között is sokan az olaszokéhoz hasonló elveket vallanak, míg mások inkább hollandosak. Ezeket tudva a kötetről mindenki bátran vállalhatja, ha neki ez a megközelítés kényelmes, de azt is, ha bizonyos ügyekben ő bizony másként lépne, jobban bízva a gyerekben.

Hogy egy példát említsek a kötet végéről, nézzük meg, mit tanácsolnak a szerzők olyan esetben, ha a gyerek rossz jegyet hoz haza. A szerzők tanácsa: emlékezzünk vissza, milyen volt, amikor velünk történt, majd várjuk meg, amíg elmúlik a mérgünk, és beszéljük meg, a gyerek hogyan tud legközelebb jobb jegyet szerezni. Ha tényleg visszaemlékszünk a saját gyerekkorunkra (a legtöbb embernek nagyon kevés, és főleg kiugróan jó vagy rossz emléke van tízéves korából), és/vagy reálisan látjuk, mi is zajlik az iskolában, először kérdezzük azt: igazságos volt-e a rossz jegy. Nem?

A kötet legnagyobb erőssége, hogy számos filmet ajánl az olvasó figyelmébe, amelyek segítenek megérteni ennek a kornak a működését. Olasz szerzőkről lévén szó, elég sok itáliai alkotás szerepel a javaslatok között. A szerzők – nagyon helyesen – terelgetik is a szülőket, feltesznek kérdéseket a filmekkel kapcsolatban. Azzal kapcsolatban ugyan már vannak aggályaim, hogy mindenféle használati utasítás nélkül a gyerekek számára is felsorolnak kérdéseket. Ha együtt nézzük a filmet, a kérdések egy részére a gyerekeink amúgy is ki fognak térni beszélgetésekben. Viszont nem biztos, hogy a film megnézése után, hanem mondjuk három hét múlva egy vacsora közben jönnek elő – ebben a korban így működnek, erre érdemes lenne határozottan felhívni a figyelmet. Ha viszont elkezdjük kérdésekkel bombázni őket, annak nagy valószínűséggel (családi) katasztrófa lesz a vége. Ha elolvassuk a gyerekek működéséről szóló részeket, nem fogunk látványosan leülni, hogy „beszélgessünk a filmről”.

Amit hiányolok – ám nyilván a mű integritásának megőrzése nélkül nehéz lett volna megtenni –, az néhány nemzetközileg (és így itthon is) jobban ismert film. No meg néhány olyan magyar alkotás, amelyek – ezt látatlanban merem állítani, mert nem néztem meg az összes, számomra eddig ismeretlen olasz filmet – felveszik a versenyt azokkal, amelyek a kötetben szerepelnek. Ez természetesen mit sem vesz el Weltler Ildikó igazán kiváló fordításának értékéből. Talán érdemes lenne, mondjuk a kiadó weboldalán, erre vonatkozóan ajánlást tenni. Ilyet nem találtam, ezért most elkezdem: Keménykalap és krumpliorr, A fantasztikus nagynéni, Szeleburdi vakáció, A legyek ura…

Alberto Pellai, Barbara Tamborini:
Tinicunami
Móra Családi iránytű sorozat
Fordította: Weltler Ildikó
Móra Kiadó, Budapest, 2020
232 oldal, a könyvön szereplő ár 2999 Ft,
online ár a kiadónál 2399 Ft,
ISBN 978 963 486 6572

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Gyakorló szülőként rémálom, amikor a tinédzser kor beköszöntével egyszerre mintha egy teljesen más személyiség venné át az uralmat gyerekünk felett. A forgószél, amely épp átsöpör rajtunk, a kiskamaszkor, és jobb, ha már az elején tudjuk, hogy nincs rá gyógymód. A túlélésnek azonban van titka: meg kell értenünk, mi zajlik a javában fejlődő agyban, amely másképp működik, mint a felnőtteké.