Költészet prózában | Boldizsár Ildikó: Amália álmai

Posted on 2021. december 11. szombat Szerző:

0


H. Móra Éva |

Vissza kell adni a mesét a felnőtteknek – vallja Boldizsár Ildikó. Azt tudjuk – sokan éppen tőle –, hogy a mese eredetileg nem gyermekműfaj. Az Amália álmait olvasva meg is győződhetünk erről. Figyelmeztet az alcím is, és valóban: olyan mérhetetlen szomorúság halmozódik fel a kis boszorkány történeteiben, hogy azt csak egy felnőtt lélek bírja el. Elbírja? Ráismerhet. Hiszen mindannyiunknak vannak hajdani vagy jelenvaló szomorúságai…

Olyan szépen fogalmazott Boldizsár Ildikó egy irodalmi beszélgetés során arról, hogy mit is tud ő: „bele tudok meríteni embereket történetekbe”. Ettől a könyvtől azonban ne hagyományos történeteket várjunk. Nem a jól ismert meseépítkezéssel találkozunk itt, inkább nevezném költészetnek, prózában. Költészet, mert felrepít, fel a csillagok közé, a nap és a hold közelébe, a felhők közelébe. Aztán le a föld alá, a tenger mélyére, máskor az erdőbe, a fák és virágok ölelésébe. Testvérei leszünk a madaraknak és a halaknak, fagyot, forróságot és illatokat érzünk – eggyé válunk a teremtett világgal. A mesék vége sem hagyományos: lekerekítés helyett inkább csak elszállnak, szertefoszlanak a részletek.

A szerző, aki mesekutatókênt, meseterapeutaként oly sok, különböző szempontú meseválogatást szerkesztett kötetbe, viszonylag ritkán örvendeztet meg saját meséivel. Az Amália álmai éppen 30 éve jelent meg először. Az új kiadást Szegedi Katalin illusztrálta, aki – több közös könyvükkel is bizonyították már – igazi alkotótársa Boldizsár Ildikónak. Gyönyörű kiállítású kötet született. Kézbe vesszük: már a cím is muzsikál, s hozzá a lehunyt szempár az olvasót is már-már álomba andalítja.

Amália különös álmait egy szomorú történet előzi meg. Egy királyfi után vágyakozik a kis boszorkány, de a királyfi soha nem lehet az övé, mást szeret, másért küzdött. Megtanulja Amália, milyen a szeretetből fakadó önzetlen segítség, s hogy bizony nem mindig jár ezért hála vagy jutalom. De többet már nem hamiskodik.

Álmodik fűágyán: egyik álmában Emíliaként a fák gyökerei közt didereg, de teste melegéből így is ad a rászorulónak. Máskor sirályról álmodik, majd tanúja lesz a Nap és a Hold találkozásának, a csillagok születésének. Hátborzongató álom a Tükrök: kiúttalan, hideg világba visz. Jó belőle felébredni: „Odakint melegen sütött a nap, a vadrózsafüggönyöket meg-meglibbentette a szél.” Ám észreveszi kis hősünk, hogy testét véres sebek borítják… Mégis valóságosak az álmában szerzett vágások? Csupa titok ez is, mint a könyv többi története. Mit üzen vajon? Hogy álmaink, gondolataink is nyomot hagynak rajtunk? Széles a kapu álom, képzelet és a valóság között? De lássuk tovább! Különös, látomásszerű alakokkal ismerkedünk meg: a hófehér tájon élő Világ-Síró-Asszonnyal, később a Csillagnéző Fiúval. Micsoda nevek, micsoda vágyak, és micsoda szomorúság újból és újból!

Ám nem hagy mesélőnk ebben a szomorúságban minket, kivezet belőle. Olyan friss, üdítő és derűs a záró darab, az Esők, hogy kedvünk lenne együtt menni Amállal ázni, játszani a permetben-zuhogásban. Elgondolkodtató: a ma embere már védekezik az eső ellen, menekül, behúzódik, védelmet keres. Talán meg kéne tanulnunk ettől a kis boszorkánytól együtt élni a természettel, és élvezni minden adományát! (Sütő András sorai jutottak eszembe, ő ír ilyen elevenen a gyerekkor élvezetes esőiről: „váratlan lezuhanó, majd seregélycsapatként tovasurrogó gyermekkori zivatar”; „cseresznyehólyagos kánikulamosdatás […], mitől gatyás kölyök és libacsapat boldogan visongott”; s ez is milyen szép: „odatartani fejünk egy réges-rég tovatűnt zápor zuhanya alá…”) Tanítása is van ennek a mesének, magunkra ismerhetünk benne. Amália egy napon nem ment ki a máskor olyannyira várt, tisztító esőbe, dacolt: „csak a saját szomorúságával törődött, azt becézgette, dédelgette, az volt neki mindennél fontosabb. Összegömbölyödve ágyán magát sajnálgatta, s folyton azt sóhajtozta, hogy ő milyen nagyon egyedül van.” Ugye ismerős? Ugye mindnyájan voltunk már így? Szerencsére az eső, ez a pajkos játszótárs megtalálja a módját, hogy jókedvre derítse Amáliát – s így minket is.

Boldizsár Ildikó

Ne féljünk hát kézbe venni ezt a szomorú könyvet.

Boldizsár Ildikó: Amália álmai – mesék a világ legszomorúbb boszorkányáról
Magvető Kiadó, Budapest, 2021
48 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes webshop ár lira.hu-n 3199 Ft
ISBN 978 963 144 1284

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Hold-mezőben, Kancsali utca 3. szám alatt lakik Amália, a világ legszomorúbb boszorkánya, aki azt meséli el nekünk, hogyan telt élete első száz esztendeje: hogyan rendezgette pöttyösbögre-gyűjteményét, hogyan játszott az esővel a Páfrányos Tisztáson vagy épp a Mélyvízű Tó partján, s miről álmodott fűtakarója alatt. Ki volt Emília és a Világ-Síró-Asszony, mire vágyott a Csillagnéző Fiú, miért rikkantott kilencet a Fekete Vízimadár, és mi történt a Nap és a Hold első találkozásakor.
Játék, szerelem, álmok – Boldizsár Ildikó gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt szóló meséinek költői szépségét Szegedi Katalin rajzai teszik teljessé.