Amatőr detektívek nagy napjai | Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg

Posted on 2021. december 12. vasárnap Szerző:

0


Paddington |

Nemrégiben a Könyves Magazin hírt adott arról, hogy egy brit könyves lap, a Strong Words nem ír a „mega-bestsellerekről”, mert azok anélkül is eladják magukat, míg a lap főszerkesztője szerint „vannak jobb könyvek is a piacon, amik egész egyszerűen elsikkadnak”. Példaként éppen Richard Osman második krimijét említik. Ugyanakkor az Agave Kiadó vezetőjével, Velkei Zoltánnal már sokszor beszélgettünk arról, hogy a magyar könyvpiacon ez korántsem feltétlenül történik ugyanígy.

Bár Osman első regénye A csütörtöki nyomozóklub Magyarországon is óriási siker volt, nem haszontalan az ünnepek előtti könyvdömpingben felhívni arra az olvasók figyelmét: nem fog csalódni, akinek az ajándékcsomagja a második Osman-krimit rejti, ha azért akar olvasni, hogy kiszakadjon egy kicsit a nyomasztó mindennapok valóságából és szórakozzon. Az pedig külön öröm, hogy a hírek szerint további két történet követi majd a most megjelent regényt.

Érdekes lenne kideríteni, hogyan lett a brit Gundel Takács Gáborból világsikerű író. Richard Osman ugyanis A csütörtöki nyomozóklub megjelenése előtt kizárólag tévés vetélkedőműsorok vezetőjeként volt ismert. Ha Gundel Takács Gábor írna egy szórakoztató krimit, megfelelő marketinggel biztosan sikeres lenne a magyar piacon. De szinte biztosan nem fordítanák le görögtől svédig számos nyelvre, és nem vezetné az eladási listákat Hollandiától Magyarországig. Pontosan annyira kiszámíthatatlan volt, mindenféle marketing-erőfeszítés ellenére, ennek a kötetnek a sikere, ahogy szerintem ma sem értjük pontosan, hogyan lett a szintén brit Harry Potterből világjelenség.

Természetesen nem állítom, hogy nincs jobb könyv a piacon, mint A férfi, aki kétszer halt meg. Már csak azért sem állítom, mert a „legjobb” abszolút szubjektív kategória. Azt viszont bátran merem állítani, van olyan olvasó és pillanat, amikor éppen ez a kötet a legjobb. Humor, izgalom, romantika, szerethető, bájosan esendő karakterek, rövid, akár két buszmegálló között vagy a rántott hús megfordításáig rendelkezésre álló idő alatt elolvasható fejezetek, nyomozás, barátságkarkötők és egy menhelyről érkező kutya. Ha ez a keverék vonzóan hangzik, érdemes betenni a kötetet a kosarunkba.

Azoknak, akik olvasták az első kötetet, talán elég annyit mondani, hogy Osman még jobban belejött az írásba, a második történet szerintem jóval olvasmányosabb, mint az első. Azoknak, akik nem találkoztak még a csütörtöki nyomozóklub tagjaival, érdemes elárulni, hogy a történetek főszereplője és a szálak mozgatója négy idős ember. Egyikük egy locsogó, naplót író öreglány, volt nővér, Joyce, aki látszólag összevissza csapong, de közben mindent lát, mindent észrevesz, és a leganalitikusabb elménél is gyorsabban jön rá a dolgok nyitjára. Figyelmesen mindenkinek vesz ajándékot, aztán persze valahogy mindig felbontódik a csokoládé vagy a belga sör, és nem jut el a címzetthez. Aztán ott az analitikus elme, a volt sztár-hírszerző, Elizabeth, akit ebben a kötetben utolér a múltja, egészen pontosan a valamikor szintén e pályán dolgozó ex-férje. A csapat két férfitagja Ibrahim, a pszichoterapeuta, aki nagyon bizonytalanul érzi magát a világban, ám bölcs tanácsaival sokat segít, továbbá a szívében még mindig húszéves hősszerelmes, egykori harcos szakszervezeti vezető és focibolond Ron, aki ebben a kötetben kicsit kisebb szerephez jut, mint az elsőben.

És persze ott vannak körülöttük régi és új mellékszereplők a szerelmes rendőrtiszttől Elizabeth Alzheimer-kóros férjén át a mindent hatékonyan megoldó, kopasz, tetovált, lengyel Bogdanig. Ők így, együtt semmitől nem riadnak vissza, az olvasó pedig elnézően bólint, amikor bizonyítékot hamisítanak vagy éppen titkolnak el. A végén úgyis minden jóra fordul, bár krimiről lévén szó, ehhez néhány holttestre azért szükség van.

A férfi, aki kétszer halt meg egy pontján Elizabeth önmagát és Ibrahimot az időjósokhoz, Joyce-t és Ront pedig az időjáráshoz hasonlítja. Szerinte az időjósok nem szeretik a meglepetéseket és a váratlan helyzeteket, ezért folyamatosan egy ujjukat a levegőbe tartva igyekeznek kideríteni, merről fúj a szél. Az időjárás típusú emberek viszont úgy tesznek, ahogy a kedvük tartja, azt csinálnak, amit akarnak, és egy pillanatig sem aggódnak, hogy azt tegyék-e, amit éppen tesznek. (38. fejezet, nem szó szerinti idézet). A történet folytatása pedig pontosan azt bizonyítja, amit minden olvasó tud az időjósokról: tévednek. Végül pedig az időjárás elemi ereje lesz az, ami meghatározza a végkifejletet.

Osman mindent bedob ebben a regényben. Titkos nyugat-berlini kémtechnikák, kábítószer, gyémánt, maffia, cserbenhagyás között békés sakkpartik, jótékony célra készülő barátságkarkötők, sok-sok tea és még több bor. Ennek ellenére valahogy mégsem érzi az olvasó, hogy erőltetett vagy túl sok lenne. A főszereplők ugyanis, miközben éppen a legkeményebb bűneseteket igyekeznek kideríteni, teljesen normális idős emberek maradnak az összes nyavalyájukkal, figyelve egymásra, gyerekeikre, unokáikra. Azt hiszem, mindannyian azt szeretnénk, ha éppen ilyen idős szomszédaink lennének, és még azt is megbocsátanánk nekik, ha közben megtörténne náluk, miattuk egy-két bűntény. A regény maga pedig remek szórakozás és kikapcsolódás lehet hetvenen innenieknek és túliaknak egyaránt.

Hogy a humoros krimiknek mi a valódi vonzereje, derítse ki az olvasó, amikor kézbe veszi a kötetet. De, amikor olyan mondatok kerülnek a szeme elé Orosz Anna remek fordításában, mint a következő, azonnal tudni véli az ember a megfejtést: „Az út jobb oldalán elterülő tóra egy lúd készül leszállni, nem túl elegánsan, a hasára esve csapódik a vízbe. Donna esküdni merne, hogy a lúd körülnézett, nem látta-e a többi lúd a produkcióját.” És melyikünknek nincs ilyen története? Én például egyszer tükörjégen estem be a parkoló kocsim alá, és kizárólag az érdekelt, ki nevet rajtam, mert pontosan láttam magam kívülről. Osman ezt látszik nagyon tudni: kellő iróniával szemlélni a világot és önmagunkat.

És hogy ne maradjunk kicsit mélyebb, elgondolkodtató mondatok nélkül – amikből itt-ott elszórva számos akad –, az utolsó oldalakon az is kiderül, mennyire kétértelmű a kötet címe.

Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg
Fordította: Orosz Anna
Agave Könyvek, Budapest, 2021
368 oldal, teljes bolti ár 4480 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3360 Ft,
e-könyv változat 3280 Ft
ISBN 978 963 419 9557 (papír)
ISBN 978 963 419 9564 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A következő csütörtökön újra együtt a nyomozóklub… Elizabeth levelet kapott egy régi kollégájától, aki fontos szereplő volt a nő életében. A férfi most a segítségét kéri egy olyan üggyel kapcsolatban, amelyben ellopott gyémántok és egy rettegett maffiafőnök is szerepel, és ami miatt veszélyben forog az élete.
Miközben egyre nő a halottak száma, Elizabeth csatasorba állítja Joyce-t, Ibrahimot és Ront a kíméletlen gyilkos utáni hajszában. És ha még a gyémántokat is megtalálnák, az lenne csak az igazi ráadás.
Ezúttal azonban egy olyan ellenséggel néznek szembe, akinek nem jelentene különösebb gondot eltenni négy öregembert az útból. Vajon képes lesz a csütörtöki nyomozóklub elkapni a gyilkost, mielőtt ő kapná el Elizabeth-éket?