Mégis, kinek az emlékei? | Kolozsi László: A Hold emlékei

Tóth Zsuzsanna |

Egy olyan könyvről írok, amelyről a „címkéi” azt mondják: égető szükség lenne rá. Vagyis nagyon hiányzik az a típus, aminek jellemzőit a Pagony Kiadó is szervezőerőként kívánja használni Abszolút Könyvek sorozatában: szándékai szerint olyan 9–12 éveseknek szóló, olvasmányos és izgalmas könyveket gyűjt össze, amelyek tartalmas kikapcsolódást ígérnek a gyerekeknek. Egy ilyen célt csak pártolni lehet.

Nagy örömmel és érdeklődéssel kezdtem hát Kolozsi László művének olvasásába, mert a fülszöveg alapján rendkívül érdekfeszítőnek találtam. A regény azonban kissé alatta maradt várakozásaimnak. Miért? A sztori és a szereplők egyaránt kíváncsiságot ébresztenek. Adott egy fiatalember, Pedro, aki űrhajós (eredetileg csillagász) – ő az egyik főszereplőnk. Nála izgalmasabb hőst találni is nehéz, hiszen már a foglalkozása(i) rabul ejti(k) a gyermeki képzeletet. Ráadásul, ő az, aki elindul megmenteni az embereket, akik többségükben – valami rejtélyes oknál fogva – elveszítik az emlékeiket. Ahogy egy efféle sci-fibe hajló kalandos történethez illik, társakat is talál, akik mellé állnak, és hol az egyik, hol a másik ragadja magához a kezdeményező szerepet a mentőakcióban.

Van kedves és magányos gyerekhősünk (Matilda), aki különös képességek birtokosa, és tudós segítőnk is (Adorjáni Béla Zoltán), így hármasban kezdik felfejteni a rejtély szálait. Sok mindenki csatlakozik az egyértelműen pozitív célú csapathoz, noha számos ponton ezzel kockáztatják saját biztonságukat is. Vagyis – a mese törvényszerűségei szerint a Jók harcolnak a Rosszak ellen, és szerencsére a jó példa ragadós. Talán nem véletlen, de mindenféle áthallások is észrevehetők a regényben (vagy csak a felnőtt érzi a disztópia enyhe illatát); van benne ugyanis némi kritikai él. Ám mindenekfelett erősíti (olykor bizony didaktikusan) az emberi kapcsolatokba vetett hitet. Felcsillan, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben, léteznek más intelligenciák is, habár nem biztos, hogy ennek örülnünk kell. Került a történetbe némi görög mitológia, aztán családi konfliktusok, rettegett időskori betegség – és még sok minden más.

• Olvass bele!

Azt gondolom, hogy Kolozsi László regénye alapvetően rendben van, bár némiképp zsúfolt. A szándék jó, a történet érdekes, a dramaturgia működik, a nyelvezet elég egyszerű (segíti a megértést) – mégis számos pontján bosszankodom. Először a felnőttségemet okoltam, de nagyon valószínűnek tartom, hogy egy érdeklődő gyermeknek éppúgy feltűnik néhány slendriánság. Hogy csak egyetlen egyet említsek: főhősünk szkafanderben érkezik meg Budapestre, nem sikerül átöltöznie(!), de ez a meglehetősen nehézkes viselet nem gátolja meg a különböző akciók könnyed végrehajtásában. (Illetve időnként mégis, de megoldja…) Ugyanígy számos ponton beleköthetnék a szóban forgó memóriavesztésbe is. Tudom, hogy a katasztrófafilmek remekül működő forgatókönyvei sem reálisak – hiszen a váratlan fordulatok izgalmasabbak, mint a tények –, mégis biztosan érzem, hogy a „tisztább” alapok sokat segítenének.

Abban már kevésbé, hogy valóban a Hold emlékeiről szól-e a könyv.

Kolozsi László: A Hold emlékei
Abszolút Könyvek sorozat
Illusztrációk: Szinvai Dániel
Pagony Kiadó, Budapest, 2021
192 oldal, teljes bolti ár 2790 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2372 Ft,
ISBN 978 963 587 0271

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Pedro űrhajós volt, így azon az emlékezetes napon is, amikor eltűntek az emberek fejéből az emlékek, kinn volt a világűrben. Látta, hogy odalenn a Földet egy rejtélyes és erőteljes rádióhullám veszi körül – aztán visszatérve az űrből megtapasztalta, hogy senki nem emlékszik semmire, egyik pillanatról a másikra az összes ember elvesztette az emlékeit.
Illetve: majdnem az összes. Pedrón kívül emlékszik még Matilda, egy kilencéves kislány, és Adorjáni Béla Zoltán agysebész is. Ők hárman összefognak, hogy megpróbálják kideríteni, mi történhetett, és visszaadni az embereknek a legfontosabbat: az emlékeiket.