Bartal Tamás: Lámpavas és a mindent látó szem (részlet)

Posted on 2021. december 14. kedd Szerző:

0


Egyszerre határozott kopogás után Arányi Lajos professzor lépett a szobába. A nyomozó figyelmét az érkező kötötte le. Sietve üdvözölték egymást.

– Sikerült megszerezned a helyszínen készült képeket? – tért a tárgyra a kórboncnok, a jámbor nyomozóhoz intézve szavait.

– Nem volt könnyű, de itt vannak – ütögette meg a fotókat nem leplezett elégedettséggel Herczen. – Délután vissza kell csempésznem Lexi bácsi irodájába.
– Akkor vizsgáljuk meg gyorsan! – indítványozta a doktor.

Arányi az idáig cipelt bőröndből kiemelt egy fura szerkezetet. Barna hosszúkás doboz volt, amelyet Herczen íróasztalára állított. A tetején két fénykép egymás melletti elhelyezésére szolgáló táblától mintegy 5 hüvelyknyire egy kukkert erősítettek, amelyen két nagy felbontású lencse helyezkedett el.

– Ez egy sztereonéző – magyarázta az orvos. – Mayer, a fotográfus mindkét beállításról két-két felvételt készített, mindegyik kissé más szögből ábrázolja a helyszínt. Ha ezeket a fotográfiákat egymásra vetítjük, térben jelennek meg előttünk.

Azzal elvette a káplártól a hanyatt fekvő grófot ábrázoló képpárt, s a tartóba helyezte azokat, szépen egymás mellé. Szemeit a kukkerre helyezte. Egyik szemével az egyik lencsén, a másik szemével a másik lencsén át nézett.

– Ühüm. Látom. Ühüm – ismételgette, miközben hosszú percekig tanulmányozta a fotókat.

Eltávolodott a sztereoszkóptól. Szinte gépiesen sorolta a látottakat:

– Teleki gróf holtteste a padlón hever, tökéletesen kinyújtva. Jobb keze mutató és hüvelykujja a nadrágszíj alá vannak szorítva, bal keze pedig a szívet érő lövés fölé borul. Zsebei kifordítva.

Herczen odament, valóban három dimenzióban volt megfigyelhető a gróf holtteste a szobájában. Bár egy szék sok mindent kitakart, a lábak és a kezek helyzete jól kivehető volt. A nadrágzsebek valóban ki lettek fordítva.

– Hmm, ezt eddig meg sem figyeltem. És a helyszínen sem tűnt fel – mormogta a derék nyomozó.

– Ez mindegy is. Menjünk tovább! – sürgette a doktor. – A holttest elrendezéséből arra lehetne következtetni, hogy bal kézzel lőtte agyon magát.
A káplár közbevágott:
– Várj csak! Az inas azt vallotta, hogy a gróf jobbkezes volt.
A kórboncnok a szakállát vakargatta.
– Az már önmagában érdekes, miért lövi magát agyon egy jobbkezes férfi a suta kezével. Ami ennél is furcsább, hogy ha úgy történt, ahogy a jegyzőkönyvben rögzítettétek, azaz a grófot a halált okozó lövés álló helyzetben, arccal az ágy és az éjjeliszekrény által képzett szeglet felé fordulva érte, ami után egyenesen hanyatt esett, akkor az eséstől sérülésnek kellett volna keletkezni a testen, elsősorban a fejen.

– Mit akarsz ezzel sugallni? – kérdezte Herczen.

– A helyszínen készült jegyzőkönyvbe az került, hogy: „sértésnek, erőszaknak vagy ellenszegülésnek semmi nyoma” – magyarázta Arányi. – Szerét ejtettem a boncolási protokollum tanulmányozásának: valóban nem volt a földre eséstől keletkezett sérülésnek nyoma a testen és a fejen.

A rendíthetetlen inspektor elfordította a fejét, s úgy mondta:
– Ez felettébb gyanús.
– Több mint gyanús – replikázott az orvos.
– Tévedhetett-e az eljáró kórboncnok? – tudakolta szakszerűen a nyomozó.

– Kizárt dolog – válaszolta határozottan Arányi. – Jó ismerősöm, azonkívül megbízható szakember. Nem hagyott volna ki fontos részleteket.

Felemelte bal keze mutatóujját, majd járkálni kezdett. Így folytatta:

– Gondoljuk át, mi történt volna akkor, ha a grófot nem álltában éri a lövés, hanem az ágyon ülve, könyökét a lábán megtámasztva húzta volna meg a ravaszt.

Leült a padra, próbálta eljátszani a történetet, úgy magyarázott:

– Ebben az esetben azonban nem a földre esett volna, hanem az ágyra, s így a lövés után neki kellett volna a padlóra feküdnie, ráadásul tökéletesen kinyújtott állapotban. A lövésnek továbbá valamiféle sebet kellett volna ejtenie a ravaszt meghúzó ujjon. Ennek sincs semmi nyoma.

Megint az arcszőrzetét simogatta. Maga elé mondta, töprengve:

– És miként kerülhetett a bal kéz a seb fölé? Ha a lövés a testet hátralökte, a karnak oldalt kellett volna a földre zuhannia.

Herczen csak figyelt szép csendben, nehogy megzavarja Arányit, aki teljesen magába fordulva vezette tovább gondolatmenetét. A doktor elővett néhány jegyzetet, elmerült bennük, aztán egy mekegésnek ható “aha” kiáltás kíséretében folytatta. Valójában az ő szájából ez az “aha” inkább úgy hangzott, hogy “eheee”.

– A boncolás során megállapítást nyert, hogy a grófot baloldalról és fentről lefelé érte a lövés. A lövedék a mellkas 5. és 6. bordája között hatolt a testbe, átfúrta a bal szívkamrát, az alatta levő rekeszizmot és a gyomor felső görbületét, majd az első ágyékcsigolya mellett állt meg. Ebből arra következtetek, hogy a lövés 40-45 fokos szögből érte a grófot.

A nyomozó úgy érezte, most már kérdezhet:
– Lehetett-e ez ő maga?
A doktor azonban gyorsan lehűtötte a kedélyeit.

– Kevés rá az esély. Mivel a lövés balról érte és a nadrágszíj alá szorított jobb kezét nem használhatta, bal kezét vállmagasságba kellett volna emelnie és mellkasára merőlegesen céloznia. Ez fizikailag képtelenség. Másik megoldás, ha nem mutatóujját, hanem hüvelykujját tette a ravaszra és a markolatot kifelé tartotta. Ez azonban olyan bizonytalan tartás, hogy alig lett volna rá esélye, hogy eltalálja a szívét. És még van valami…

Szándékosan hagyott időt Herczennek a közbevetésre.
– Mi az? – kérdezte a másik.
Arányi szünetet tartott, mielőtt bevitte volna a kegyelemdöfést:
– Nem volt lőpornyom sem a bal, sem a jobb kezén.
A kórboncnok száraznak tetsző stílusa dacára kiváló színész volt. Értett a feszültség fokozásához és az időzítéshez is.
A káplár csak hümmögött.
– Ez igaz, erre akkor én is felfigyeltem.
Ujjával megütögette a homlokát, majd így folytatta:

– Eszembe jutott valami. A fegyverszakértővel Lexi bácsi rögtönzött egy bizonyítási kísérletet, miszerint a pamlag és az asztal között két ember nem fért volna el, ha a támadó vízszintesen tartja a pisztolyt. Ezzel zárták ki a gyilkosság gyanúját. Amennyiben azonban lefelé tartotta a gyilkos a fegyvert, máris volt elég helyük.

– Ezt jól kiókumláltad, barátom – dicsérte az orvos. – Ha álltak, akkor a gyilkosnak egy fejjel magasabbnak kellett lennie, hogy úgy tarthassa a pisztolyt.
Arányi a fejét csóválta.
– Nem, nem, véleményem szerint Teleki ült, amikor elsült a fegyver.
– Ez ésszerűen hangzik – hagyta rá Herczen. – Jut eszembe, a széken találtunk vért.
– Akkor valószínűleg ott érhette a halál – vonta le a következtetést a doktor.
Herczen elgondolkodva cirógatta barkóját.
– Egyéb megállapítások? – kérdezte végül a kórboncnokot.

– A gyomorban volt emésztetlen ételmaradék. A tanúvallomások szerint bizonyosan 11 óra előtt vacsorázott. Erre utal, hogy ezen a másik képen nem látok tányért és evőeszközöket az asztalon. Figyelembe véve, hogy a táplálék a gyomorból 3-5 óra alatt távozik, a halál éjfél és hajnali 3 között következett be.

Bartal Tamás

Az inspektor hosszasan bólogatott.
– Mik a szakértői végkövetkeztetéseid? – kérdezte.
Arányi összefoglalta az eddig elhangzottakat:
– A holttestet bizonyosan elmozdították az eredeti helyzetéből. Ezen kívül az a forgatókönyv a legvalószínűbb, hogy a grófot a lövés ülő helyzetben érte, a karosszékben pihenve, felülről mintegy 45 fokos szögben, egy ismeretlen kéz által.

Herczen szeme felcsillant. Diadalmasan mondta:
– Tehát gyilkosság volt. Homocidium!

Bartal Tamás: Lámpavas és a mindent látó szem
Aegis Alapítvány, Székesfehérvár, 2021
Illusztrációk: Téjlor
278 oldal, teljes bolti ár 2490 Ft