Bartal Tamás: Lámpavas és pillangó (részlet)

Posted on 2021. december 14. kedd Szerző:

0


1.1 Orsolya

Orsolya a macskaköves utcán lépdelt. Órák óta bolyongott a városban. Fáradt volt, de nem akart a szálláshelyére visszatérni.

Elegáns, lapos cipője kezdte feltörni a sarkát. A topánkát nyilvánvalóan nem arra tervezték, amire tulajdonosa éppenséggel használta. A lány megállt, lábfejét gyöngéden meghajlította. Ízületei finoman ropogtak. Hunyorogva pislogott előre. A sarok után véget ért a kövezet. Csak föld és sár. Néhány lépés után kinyújtotta a nyakát, és óvatosan belesett a burkolat nélküli sikátorba. Sötét volt. A hold fénye alig derengett át a felhők mögül. A gyertyát vagy más fényforrást cipelő lámpahordozó, mint foglalkozás ekkorra már vagy húsz éve megszűnt Pesten. Közvilágításként repceolajat tartalmazó lámpások szolgáltak. Mintegy háromszázat helyeztek ki belőlük a forgalmasabb helyeken. Négyoldalú üvegtestek voltak, tetejükön bádogkalappal. A világítótesteket alacsony faoszlopokra helyezték, díszes karral. Ez utóbbit lámpavasnak hívták, és alkalomadtán akasztásra is szolgált, jelentősebb társadalmi megmozdulások idején. A lámpásokat kézzel kellett utántölteni, sőt be- és kikapcsolni is. Na meg tisztítani. Új mesterség alakult ki: a lámpagyújtogatóé, aki létrájával a vállán járta az utcákat. Az üzemeltetővel kötött szerződés szerint a közvilágítást alkonyattól éjfélig kellett biztosítani, kivéve a rendvédelmi posztok előtt álló lámpásoknál, mivel azoknak hajnalig volt muszáj égniük A farsangi időszakban azonban minden lámpának virradatig működnie kellett. Így volt ez most is. Orsolya éppen egy éve érkezett a nagyvárosba. Nem is igazán tudja, mire számított. Otthon, falun nem maradhatott. Anyja nem bírta az árván maradt hat gyerek etetését, ruháztatását. Igazság szerint tizenegyen születtek testvérek, de majd’ a fele csecsemőként vagy hároméves kor alatt elhalálozott. Orsolya volt a második legidősebb az életben maradottak közül. Bátyja halásznak ment. Az otthoniaknak segélyt küldeni nem tudott. Maga se nagyon élt meg. Orsolya tanult egy keveset. Jó modort mindenképp. Szolgálónak csak jó lesz valahol! Aztán majd üzenjen, merre vitte a sorsa. Itt van egy kis pénz,

Orsolya ezen is túlesett. Először kellemetlen volt. Mire Pestre ért, már el volt rontva. Lényegében egyenesen irányították a Két szerecsen utczai bordélyhoz. Vagy, ahogy akkor írták: bordélhoz.

A prostitúciót még nem szabályozták Bárca, hatósági engedély nem kellett a mesterség műveléséhez. Egészségügyi vizsgálatot sem végeztek A bordélban dolgozókat eufémisztikusan „ifjú hölgyeknek”, hatósági feljegyzésekben „kéjnőnek” nevezték A „hölgyek” kosztot, kvártélyt kaptak, melynek árát a vendégfogadásért kapott keresményből vonták le. Fizetniük kellett azonban a ruháért, az ékszerek és szépítőszerek, óvszerek használatáért is. Pénzük lényegében nem maradt, sőt a madame folyamatosan hitelezett nekik A tartozást pedig le kellett dolgozni. Szabadulni nem lehetett. A röghöz kötöttség városi formája. Ebből a rabszolgaságból menekült Orsolya 1848 februárjának ezen a késő éjjelén. Ott toporgott most szerencsétlen, ahol a köves út véget ért. Nem akart a szép ruhában a latyakos földútra menni. Tépelődött, mitévő legyen, bár tudta, hogy nincs más választása, mint visszasomfordálni a házba.

Igazi falusi szépség volt. Fodros, lenszínű haja kibontva omlott a vállára. Azúrkék szemeiben mintha az Égei-tenger tükröződött volna. Tekintete egy év szajhaság után is ártatlanságot sugárzott, amit elnyílt ajkai még inkább kihangsúlyoztak Teste tökéletes. Dereka vékony, mellei feszesek Húsának nem volt olyan része, amit férfiember szívesen meg ne érintett volna.

Az utolsó égő olajlámpa alatt álldigált. Orsolya nem vette észre, hogy az egyik kapualjból figyelik Sőt, egészen idáig követték Kéretlen kísérője úgy tizenöt méternyire állt tőle mozdulatlanul. Behúzódott a sötétbe. Légzését is lelassította, fel ne fedjék ottlétét. Persze ha gázlámpák világítottak volna már akkor a pesti utcákon, nem tudott volna ez az alak ilyen könnyedén elrejtőzni a lány elől. Ám légszesz-lámpát csak mutatóba lehetett találni: a Nemzeti Múzeum falán díszelgett a próbapéldány. Impozáns fénye volt, de fenntartása annál költségesebb. A városnak nem tellett a rendszer kiépítésére. A belváros külső részéig használt olajlámpa arra volt jó, hogy sejteni engedte a körvonalakat. Ha valaki szembejött, a kalap és a kabát sziluettjéből lehetett következtetni férfi vagy női mivoltára. Arca pedig lépésnyi távolságról volt felismerhető.

A jótékony félhomály biztosította hát az alattomos személynek az álcát. Orsolya közben elszánta magát. Visszaindult lassan, botorkálva. Szomorún. Elhaladt a ház mellett, melynek kapujában a sunyi figura meglapult. Az tekintetével követte a lányt. Sóváran. Csak akkor lépett ki az árnyékból, mikor Orsolya már hallótávolságon kívül került. Hosszan bámulta a lány távolodó alakját, majd lustán utánaindult.

1.2 Lummermann

Lummermann professzor mindig pontosan kezdte az óráit. Aznap reggel 7 óra 50 perckor megjelent az Újvilág utczai orvosi egyetem földszint 12-es számú termében, és a katedrához lépett. Bár hatvanas éveiben járt, felsőtestét egyenesen tartotta. Sűrű szakálla sem volt teljesen fehér, belevegyült még sok fekete szőrszál. Orrán szemüveg pihent. Körbetekintve konstatálta, hogy az évfolyam nincs jelen teljes létszámban. Az ablak felé pillantott. Még mindig tartott a zivatar. Sűrű esőcseppek áztatták az utcát. Vásár van a szénapiacon, gondolta a professzor. Óra után kinézek. Addigra tán alábbhagy az égszakadás. Ígértem az asszonynak friss bárányhúst. Viharkabátját a pódium szélén árválkodó fogasra akasztotta, majd belekezdett a mondókájába.

– Kérem, a mai előadás tárgya a cranium. – Kis szünet után hozzátette: – A koponya.

Az orvosi karon négy éve volt kötelező az oktatásban a nemzeti nyelv használata, bár a medikusok oktatása továbbra is latinul folyt. Sok német anyanyelvű tanár lemondott vagy nem vállalt előadást, csak demonstrációs jellegű szemináriumot, ahol kevésbé számított a nyelvtudás. A professzor a csontvázhoz lépett.

– Kérem, a cranium üregei a következők Cavum nasi, orrüreg – mutatott a megfelelő helyre.

Egy hallgató tüntetően szipákolni kezdett. Halk nevetés volt a válasz. A tanár tudomást sem vett a tréfáról, folytatta a magyarázatot.

– A cavum nasi felszíne rendkívül bonyolult és érdes.

Hüvelykujjával végigsimította a felületet, érzékeltetve az imént elmondottakat.

– Karcol – mondta fennhangon. – Aztán itt az orbita, a szemnek az ürege. Hátsó részén helyezkedik el a foramen opticum.

Pálcát ragadott, és az óra járásával ellenkező irányba körkörös mozdulatokat végzett.

– A szájat alkotja a cavum oris. Ezt öleli körül a felső és alsó állkapocscsont.

Kis botját felfelé irányította.

– És végül itt fenn a calvaria, ahol az agyat találjuk.

Az egyetemi tanároknak nem volt könnyű dolga, hiszen a magyar orvosi szaknyelv még nem alakult ki. Gyakran a latin kifejezéseket próbálták meg tükörfordításban alkalmazni.
A Hatvani utcza felől egyszerre zaj támadt. A diákok és a professzor is arra figyeltek Egy fiatal férfi hangja hallatszott. Érteni nem lehetett, csak a beszéd kántálás jellege tűnt fel. Egy vers volt. Igen, a férfi szavalt. A refrént az utolsó strófánál már együtt mondta a tömeg. A zivatar éppen elcsendesedett, így kintről tisztán lehetett érteni néhány szót: „a magyarok istenére” és hogy „rabok tovább nem leszünk”.

Taps, üdvrivalgás. Aztán az emberek továbbmentek, nagy zajongva. No, ennek is vége, vélte Lummermann professzor, és fennszóval folytatta.

– Figyeljenek, kérem, nem érünk rá!

A hallgatók azonban nyugtalannak tűntek Fészkelődtek, sugdostak.

– Uraim, maradjanak csendben, kérem! Aki nem hallgat el, nem jöhet kollokválni az év végén.

Ezt már meglehetős éllel mondta a professzor. Ekkor kintről feltépték az ajtót. Tucatnyi ázott, de csillogó szemű huszonéves ifjú tódult be a terembe. Mielőtt szóhoz jutottak volna, Lummermann professzor erélyesen így szólt:

– Mit képzelnek, uraim! Ez egy tanóra. Követelem, hogy azonnal távozzanak!

A fiatalok nem ijedtek meg. Az egyikük, aki hegyes kecskeszakállat viselt, a katedra mögötti székre lépett.

– Barátaim! – kezdte, de a tanár nem hagyta magát. Hangja ridegen csengett.

– Tiltakozom a merénylet ellen, amit személyem és az intézmény ellen megkíséreltek Berontanak ide, mint a vadállatok Ha nem hagyják el nyomban az épületet…

Most a kecskeszakállason volt a sor, hogy félbeszakítsa. Kezében tartva egy papírt, hangosan és határozottan szólt.

– Felolvasom nektek a magyar ifjúság, a magyar nép követeléseit!

A professzorral már senki nem foglalkozott. Csak állt ott dacosan, fél füllel hallgatta, hogy mit akarnak ezek A cenzúra eltörlését, sajtószabadságot, felelős kormányt meg törvény előtti egyenlőséget. Volt szó nemzeti bankról és a politikai státuszfoglyok elengedéséről is. Komoran figyelte, ahogy egyre lelkesebb lesz mindenki. Nemcsak az egyetemisták, akik percekkel előbb még a cranium üregeiről tartott előadását figyelték, hanem a szónok és barátai is mindinkább a pillanat hatása alá kerültek Éljeneztek, összecsapták a tenyerüket, ölelgették egymást. Aztán örömmámorban úszva mind kitódultak a teremből.

Lummermann nyújtogatta a nyakát utánuk Mikor mindannyian eltűntek a lépcsőfordulóban, és a folyosó is elcsendesedett, kezeit tehetetlenül tárta szét. A pálcát, amit eddig szorongatott, a tanári asztalra dobta. Mélyet sóhajtott. A professzor ekkor döbbent rá, hogy irigykedik A fiatalok ezt is megtehetik!

Esténként a korcsmában ülnek, nyakalják a jó vörösbort, koslatnak a fehérnép után. Reggel pedig bekecmeregnek az egyetemre, de az első adandó alkalommal otthagyják a tanórát valami bolond ötlet miatt. Bezzeg, amikor én voltam fiatal! Mi nem…

Itt elakadt az elmélkedésben. No jó, egyszer-kétszer előfordult, hogy az árokban ébredtünk Karcsi komámmal. Hirtelen arra eszmélt, hogy hosszú idő után most van először igazán jó kedve. Hiszen nem történt semmi baj. Tüntetni a fiatalokkal nagy valószínűséggel nem fog, de hamarabb ér ki a piacra azért a húsért. Frissebb ürücombot kap, az asszony is hálás lesz, gondolta. Elmosolyodott. Az elmélkedésből torokköszörülés zaja riasztotta fel. A professzor megpördült a tengelye körül, és meglepetten látta, hogy az első sorban a szemüveges Brauner üldögél. Ceruza a kézben, nyitott irka előtte. A füzetben a koponyaüregek rajza. A diák némi számonkéréssel a hangjában kérdezte:

– Professzor úr, kérem, nem folytatja az előadást?

Lummermann tekintete elfelhősödött. A fenyegetés, hogy vágyai ellenére a tanintézményben kell maradnia, őszinte felháborodásra késztette.

Bartal Tamás

– Tűnjön a szemem elől, nyavalyás! Nem látja, hogy az órának vége van? Az oktatást a tanulóifjúság tömeges távolmaradása miatt a mai napra ezennel berekesztem.

Majd a nyomaték kedvéért a fülét-farkát behúzva menekülő stréber után vágta:

– Keresse meg a többieket, vagy ha nincs elég vér a pucájában, szaladjon haza, és bújjon a mutti szoknyája alá! Ott teljes nyugalomban tanulmányozhatja az anatómiát.

Illusztrációk: Téjlor

I. Lámpavas és pillangó
Aegis Alapítvány, Székesfehérvár, 2019
240 oldal, teljes bolti ár 3980 Ft,
kedvezményes ár a bookline.hu-n 3383 Ft