Alexander Stubb: A hatalom háromszöge (részlet)

Bevezetés

2022. február 27., az ukrajnai háború harmadik napja. Miközben espooi otthonomban ülök, csupán néhány órányira vagyok Oroszországtól. A két ország között 1340 kilométer hosszan húzódó határ a második világháború vége óta békés. De most, a hírek olvastán, alig hiszek a szememnek: ismét háború dúl a kontinensen, és a következményei a már amúgy is feldúlt világrendet fenyegetik. SMS-t küldök Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek.

„Nagyon kérem, állítsa meg ezt az őrületet! – írom neki. – Ön az egyetlen, aki megállíthatja.”

Lavrov egy percen belül válaszol: „Kit? Zelenszkijt? Bident?”

Már hallottam tőle ezt a védekezést, de ezúttal nem állja meg a helyét.

„Nem. Tudja, mire gondolok – írok vissza. – Túl messzire mentek. Ez történelmi pillanat, és magukon a világ szeme.”

Lavrov válasza a szokásos orosz propagandát szajkózza: „Hol voltak maguk, amikor oroszokat gyilkoltak le és alázták meg Ukrajnában? Betiltották az orosz nyelvet, oktatást és médiát, Európa pedig hallgatott, sőt még bátorította is a neonácikat [sic].”

Lavrovot még finn külügyminiszter és miniszterelnök koromból ismerem, és tudom, hogy bár hűséges a hivatalos állásponthoz, azért elég okos, hogy pontosan értse, mi folyik itt. Még teszek egy utolsó kísérletet.

„Nincs értelme egymás hibáztatásának. Itt életről és halálról van szó. Ezt meg kell állítanunk.”

Nem járok szerencsével. Lavrov válasza ugyanabban a hangnemben folytatódik. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) kétségkívül figyeli a telefonját, ezért belátom, hogy soha nem mondja azt: „Persze, Alex, most azonnal felhívom Putyint.” A hatodik eredménytelen üzenetváltás után felhagyok a levelezéssel. Dühös vagyok, és csalódott. Szinte érzem, hogy a történelem tektonikus lemezei mozogni kezdenek.

Rájövök, hogy nincs visszaút. A hidegháború utáni időszak ezennel véget ért. A második világháború után a Nyugat által létrehozott, szabályokon alapuló világrend darabokra hullott. A demokráciát és a szabadságot fenntartó vagy legalábbis fenntartani törekvő liberális eszme támadás alatt áll. A történelmi szünet ideje véget ért. Beléptünk a rendezetlenség korszakába. És nem tudjuk, mi várható.

*

A nemzetközi kapcsolatokban léteznek pillanatok, amikor ráeszmélünk, hogy a világ változik, de még nem tudjuk pontosan, merre tart.

A rend felborult. A liberális demokráciák értékeit megkérdőjelezik a Keleten és Délen felemelkedő autoriter hatalmak, Nyugaton pedig a belföldön erősödő populista hangok. Az azonnali, mindenki számára hozzáférhető közösségi média hatékony fegyvert adott a politikai ellenzék kezébe, de azoknak a szélsőséges csoportoknak is jó eszköze, amelyek igyekeznek aláásni a liberális demokrácia alapjait. A tényeket sokszor úgy állítják be mint szubjektív véleményeket, az igazságot pedig választás kérdésének tekintik.

A globális színtéren a nyitott kereskedelmi rendszer visszaszorulóban van. Az amerikai elnök eddig példátlan módon használja tárgyalási alapként a vámokat. Az új kormány „Amerika az első!” (America First) politikája megkérdőjelezi azt a módszert, ahogyan az Egyesült Államok a globális vezetői szerepét gyakorolta. Ez az új korszak kétségkívül új gondolkodásmódot igényel. Nagy a zűrzavar és a széttagolódás kockázata.

Ugyanakkor Kína egyre dominánsabb a gazdaság, a technológia és a geopolitika terén. Oroszország nem habozik megsérteni a nemzetközi szabályokat és a szuverén határokat. A Közel-Keleten, a külföldi országok minden tiltakozása ellenére, ballisztikus rakéták hullanak. A hatalmi vákuumot jobbról, balról és középről is igyekeznek kitölteni. A hatalom nyugatról keleti és déli irányba tolódik, és egyre nagyobb hangsúlyt kap – a nemzetközi szabályok rovására – a nemzeti szuverenitás. Ez nem az a világ, amelyet mi, nyugatiak elképzeltünk és vártunk.

Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborúja volt a végső jel, hogy a világ megváltozott. Egy rakétavillanás élességével világított rá, hogy az évtizedek óta fennálló feltételezéseink többé nem állják meg a helyüket. Megértettük, hogy mindaz, aminek elvileg össze kellene hoznia bennünket – a szabadkereskedelem, a technológia, az energia és a globális pénzügyi piacok –, el is választhat egymástól. Beláttuk, hogy a kölcsönös gazdasági függés nem garantálja a békét. A piacgazdaság nem biztosítja a szabadkereskedelmet. A liberális demokrácia nem univerzális vágy. A hidegháború végén mi, nyugatiak, azt feltételeztük, hogy az értékeink egyetemessé válnak. De épp ellenkezőleg, veszélybe kerültek.

Putyin nukleáris kardcsörtetése – az utalgatás arra, hogy Moszkva könnyen bevethet taktikai atomfegyvereket, ha csapatai komoly veszélybe kerülnek Ukrajnában – azt is eszünkbe idézi, hogy soha nem látott típusú háború eszkalálódhat Európában és azon túl. Olyan háború, amely a kölcsönös megsemmisítés rettenetes kockázatával járna. Az atomfegyverek elterjedése valós, létező veszély. Jelenleg kilenc állam rendelkezik nukleáris arzenállal (India, Izrael, Pakisztán és Észak-Korea, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja). Ezenfelül technológiai szempontból csaknem ugyanennyi állam áll közel ahhoz, hogy ha úgy dönt, csatlakozzon a klubhoz.

Ez a pillanat a generációnk számára olyan, mint a korábbi generációknak 1918, 1945 vagy 1989. Az előttünk álló néhány év döntő szerepet játszik abban, hogyan alakul az új nemzetközi rend dinamikája a század hátralévő részében – de az elkövetkező évtizedeket feltétlenül meghatározza. Mindez alapvető hatással lesz az életünkre. Az biztos, hogy az általunk ismert világrend, a hatalmi struktúrák, a régiók és országok közötti kapcsolatok, valamint az ezeket irányító alapelvek teljesen megújulnak, de azt még nem tudhatjuk, milyen formát ölt majd ez az új világ.

A tét nem is lehetne nagyobb. Az új világrend egyensúlyának helyreállítása a tét. Vajon ez az új rend multilaterális együttműködésen, közös szabályokon és közös intézményeken alapul-e majd? Vagy egy többpólusú, tranzakciós jellegű világhoz közelítünk, amelyben a nagyhatalmaknak meghatározóbb szerepe lesz, mint a közös szabályoknak? Jó szándékú digitális demokráciák vagy ellenséges digitális diktatúrák felé tartunk, esetleg a kettő kombinációja irányítja majd az életünket? Vajon az egyes nemzetek megerősödnek, míg a globális piacok veszítenek erejükből? Megférhet-e a nacionalizmus a közös érdekek kölcsönös elismerésével? Találhatunk-e együttes megoldásokat a legfontosabb globális kihívásokra: az éghajlatváltozásra, a technológiai fejlődésre és a migrációra?

A válasz ezekre a kérdésekre csak tőlünk függ. Megvan a lehetőségünk, hogy befolyásolni tudjuk a dolgok alakulását. Mi, nyugatiak, akik hiszünk a demokrácia, a szabadság és a nemzetközi együttműködés értékeiben, nem ülhetünk tovább 20. századi babérjainkon. Nem maradhatunk ki a küzdelemből. Újfajta kreativitással és alázattal kell közelítenünk, és együtt kell működnünk a világ minden táján élő partnereinkkel, hogy közösen határozzuk meg, hol és milyen új egyensúly alakuljon ki a globális erők között.

Ehhez le kell vonnunk a történelem fontos tanulságait, és el kell engednünk a múltban gyökerező, kényelmes előfeltevéseinket. Világosan kell látnunk magunkat, változó világunkat és benne a saját helyünket. Ezután pedig cselekednünk kell, hogy az új világrend stabil, demokratikus, együttműködő és békés irányba forduljon.

Ez a nagy feladat – és ez ennek a könyvnek a célja.

Fordította: Orosz Ildikó

Alexander Stubb: A hatalom háromszöge – Az új világrend egyensúlyának helyreállítása
Lumen Kiadó, Budapest, 2026
336 oldal, teljes bolti ár 6480 Ft