Szabó T. Anna: Ár (részletek)

Posted on 2019. július 13. szombat Szerző:

0


A nyelv a

A nyelv a hús, ha csontod megtagad.
A nyelv a kezet fel, add meg magad.
A nyelv a láss, a játssz, a kér, a fél.
A nyelv ahogy a torkodon kifér.

A nyelv horog, harag, ha ráng a száj.
A nyelv kinyújt, begyújt. A nyelv muszáj.
A nyelv a lég, a hang, a csont, a fog.
A nyelv a csak, a csuk. Csorog, locsog.

A nyelv az elv, az enyv, a láp, a lép.
A nyelv belé, belém, belénk, beléd.
A nyelv a jel, a ja, a jé, a jó.
A nyelv a rím, a süllyedő hajó.

A nyelv anya. Szül, él, etet, ölel.
A nyelv apa. Ha ad, nem apad el.
A nyelv felad. Vad ugart vet eléd.
A nyelv ugat. A nyelv üget feléd.

A nyelv család. Csal, ad. Bólint. Bolond.
A nyelv a lomb. Lompos ólomkolomp.
A nyelv beszéde szél. Szédült szülés.
A nyelv beszáll, beszól, csak mondja, és –

A nyelv a nyál, ha szó száll szerteszét,
a nyelv az én, ha veszti épp eszét.
A nyelv a ház, a nyelv a tér, a kert.
Imamalom mi mondja mondja, mert –

Szabó T. Anna

Örökmúlás

Hámori Gabriellának és az Örkény Színháznak

Ne mondd, hogy egyszer meghalok,
hidd el, már rég tudom,
hogy jó tempóban haladok
a megkezdett úton,
mert testem eszköz, munkagép,
s a hangom a zeném,
az tart meg csak a szakadék
imbolygó peremén,
vigyázok, le nem zuhanok,
élek, amíg lehet,
mert vagyok az, aki vagyok,
szeret, aki szeret,

egyszerre óvott s kitakart
valóság és csoda,
láttam, az ember hova tart,
de azt is, kicsoda,
szemembe nézz, mert nem zavar,
hogy bántasz vagy dicsérsz,
mert aki tudja, mit akar,
az tudja, mennyit érsz,
és bármilyen mély kútba nézz,
lent látni az eget,
ha tudod, hogy a rész egész,
semmi sem hiteget,

de fényes minden pillanat,
és lélegzik a csend,
a föld felett, az ég alatt,
távol és idebent,
mert minden lélegzet zene,
ha mélyén vér lobog,
ha az örökét üteme
a testen átdobog,
nem hangszer vagyok: muzsika,
én játszom magamon –

ne mondd, hogy meg sosem halok:
legjobban én tudom.

Dilidal

Pikli Natáliának

Tudjátok, velem ki kompatibilis?
Pont, aki flúgos és pont, aki dilis!

Akinek nincs egy kis izgalmas agyláza,
az nálam biztosan nem rúghat labdába.

Jön a sok prominens eminens pléhpofa,
üsse kő, ha jut is, marad is létjoga,

de nekem jó lenni flúgosnak, hangyásnak.
Ha szeretsz, a fölényt kinevesd, hagyd másnak!

Azt mondom, mindennap kell egy kis kattantság,
hidd el, a nevetés létszükség mostanság.

Ma kevély a kedély, furtonfurt diktálnak,
terelik, megy a nép, ezerrel, mint állat,

terelődsz, furakodsz, marakodsz, fenekedsz,
fenyegetsz, tülekedsz, veszekedsz, epekedsz…

De komoly, de sötét, igaz-e, az egész?
Mi vagy ők, csak a rész, ugye kész? Beleférsz?

Ki van kint? Aki csak fütyörész? Kit a gond
sohasem nehezít? Na ki az? A bolond.

A férfi nálunk

A férfi nálunk éhes farkas,
a farka vezeti,
falkában jár, mind fogas-markos,
ha kell, hát elveszi.

A férfi nálunk tenyészbika,
a magját szórja szét,
sok nője mint a rosta lika,
s mind imádja nevét.

A férfi nálunk ravasz róka,
nem látják meg, ha lop,
magasról köp a parasztokra,
és sosem jár gyalog.

A férfi nálunk büszke páva:
vagy táncol, vagy fütyül,
nem hallgat mások panaszára,
aranytojáson ül.

A férfi nálunk harcos vadkan,
s ha okát kérdezed,
alig szólalsz meg, máris pattan,
kiontja a beled.

Reanima

Szeretkezett. Előbb üres szavak,
majd simogatás, nedves tapadás,
testből a testbe. Dugattyú ki-be.

Kibe. Végül csak magába megint.
Szerkezet: működik, mert muszáj,
ágyrugó, összenyomják, visszarúg.

Álmában egyszer úgy tapadt a szájra,
a fehér hideg arcra úgy borult,
úgy nyomta át saját lélegzetét

a másik mellkasába, préselte vissza
bordái közé a szívdobogást,
hogy feltámadtak tőle mind a ketten.