Bogáti Péter: A Hóvirág másodkormányosa jelenti (részlet)

Posted on 2015. szeptember 18. péntek Szerző:

0


Bogáti_A Hóvirág-bor2001. FEJEZET

(…) Így hát volt időm elmélkedni azon, hogy miként is kerültem én ide. Hogyan lett belőlem, Balázs Károly, harmincöt eszten­dős latin-történelem sza­kos tanárból – ha csak átmenetileg is – másod­kormányos a Hóvirág nevű dízelmotoros jachton, mely személy­szállító hajóként közlekedik a keleti hosszúság 18. és az északi szélesség 47. fokától dél­nyugatra, a Siófok–Tihany–Bfüred–Blelle–Fo­nyód–Badacsony–Keszthely útvo­nalon.

Mivel senkit sem akarok bizonytalanságban hagyni, elhatároztam, hogy ez, egyesek szemében meggondo­lat­lannak tűnő tettemről fellebbentem a titok fátyolát. És mert tiszte­lőim széles táborában sokféle változat kering, igazságérzetem követeli, hogy előbb a rólam keringő mendemondákról ránt­sam le a leplet.

Ezek szerint ugyanis a dolog tavaly nyár végén kezdődött, amikor víkendre mentem régi barátomhoz, Rezeda Kázmér­hoz*, a színészhez, aki a Nemzeti Színház siófoki üdülőjében nyaralt. Erről az üdülőről pedig tudni kell, hogy a földrajzban járatlan egyén nehezebben találja meg, mint Kolumbusz Ame­rikát, mert ő csak felült a Santa Mariára, és addig hajózott, amíg szembejött vele a túlsó part, viszont az említett üdülő elhelye­zése kívül esik a siófoki üdülőtelep és a józan ész határain.

Elég az hozzá, előbb végigbaktatsz a Sió partján, mígnem a zsiliphez érsz, mely egyúttal híd is a hajógyár bejáratához. Itt egy bódéban vén őr ül, és megkérdi, hová mégy. Két eset van. Vagy azt feleled, hogy a hajógyárba, és akkor sohasem lesz belőled Kolumbusz, mert az őr megfelelő iratok és igazolások nél­kül nem enged be; vagy pedig csak odaveted, hogy „a Nemzeti Színház üdülőjébe megyek!”, és akkor barátságosan beenged, és még tiszteleg is, hátha te játszottad Othellót, csak most nem lehet rád ismerni, mert lekopott rólad a suviksz.

Ezek után, ha átvergődsz a szanaszét heverő hajóbordák, szi­gonyok, szolgálaton kívüli kémények és egyéb közszükségleti cikkek között, akkor eljutsz a belső kikötő öbléig, ahol bejelen­tés nélkül rábukkansz a keresett üdülőre.

Hát, ezen az útvesztőn bolyongtam én is, mikor szembejött velem a Végzet. Csendes vasárnap délelőtt volt, a hajógyár is néma, elhagyott, csak a dokkban ült egy propeller. A végzet porcelánfehér nadrágot viselt, felette kék kabátot, ujján, haj­tókáján sűrű aranysujtással. Fején szintúgy aranyozással sű­rűn megrakott tengerészsapka díszlett, míg a sapka és az ékes vállpántok közét mellig érő dús szakáll kötötte össze. Ennek a szakállnak lenyűgöző voltát még csak növelte a bozótjából főárbocként kiemelkedő, egyenes szárú meggyfapipa, melyből egy tízcsomós sebességre fűtött kazán füstje bodrozott a felhőt­len, mit sem sejtő kék nyári égbolt felé. A Végzet nyugodtan állt, kezében vasalt fehér glaszékesztyűvel és tengerisas szeme elmerengve nézett Almádi felé.

— Szindbád, a hajós… — suttogta Rezeda Kázmér mellettem, és megremegett a boldogságtól. Derék színészbarátom ugyanis rajongott Krúdy Gyula regényeiért. Ezért választotta a kevéssé színpadképes Rezovics Benedek név helyett, mellyel az anya­könyv megtisztelte, a Krúdy-regények hősét, Rezeda Kázmért művésznévül, ezért nevezte olívazöld, sárga kerekű Topolinóját* Vörös Postakocsinak, ezért cselekedett időnként egészen szokatlan dolgokat, amikről e történet során még esik majd szó, és ezért suttogta most kéjesen a Végzetre, hogy nem más, mint a megelevenedett Szindbád, az Ezeregyéjszaka hajósa…

Hogy a Végzet eleven ember-e vagy csak a Hortobágyról áttévedt délibáb, akkor nem derült ki, mert ügyet sem vetve ránk, felsétált a parthoz simuló Hóvirágra, és eltűnt a szemünk elől. Mi pedig némán, földbe gyökerezett lábbal álltunk ott, és hosszú ideig nem tudtunk magunkhoz térni.

Nem taglalom tovább. Ismerőseim a Végzettel történt talál­kozásom után úgy találták, hogy kicsit meghibbantam, mert egyébről sem tudtam beszélni, csak a csodálatos tengerészről, aki úgy bukkant fel előttem a siófoki parton, mint a bolygó hollandi, amikor a viharos Magellán-szorosból időnként fel­rándul az Operába énekelni. A Végzet elvette az eszemet, ezért álltam be hozzá másodkormányosnak a Hóvirágra..

Valójában csak kevesen tudják, hogy ez nemtelen rágalom, és Szindbád, a siófoki Végzet csupán következmény sorsom alakulásában, de nem eredő ok. Ideje hát, hogy erről az eredő okról, azaz a puszta igazságról is ejtsek néhány szót, valamint bemutassam közelebbről is néhány barátomat, akikről eddig még nem esett szó, de akik igazi elindítói voltak annak, hogy elhagytam a székesfehérvári Vörösmarty gimnázium katedrá­ját, és beálltam a Hóvirágra másodkormányosnak.

2. FEJEZET

Mindjárt kezdjük ott, hogy mikor az első találkozást követő esztendő kora nyarán beállítottam Szindbádhoz (ezután már csak így nevezem) a kéréssel, hogy alkalmazzon engem másod­kormányosnak, a kapitány végigmért tetőtől talpig, és pipáját ki sem véve szakállából, kurtán vetette oda nekem:
– A Hóvirágon nincsen másodkormányos.
– Tudom. Azért jelentkezem.
– De nincs is szükség rá.
– Ha volna, engem úgysem vehetne fel – válaszoltam.
Ez szemmel láthatólag kicsit kizökkentette nyugalmából.
– Miért?
– Mert nem tudok kormányozni. Se hajót, se léghajót, se tengeralattjárót.
Erre kivette a pipát a szakállából.
– Orvosnál már volt? – kérdezte.
– Hogyne. Szívem, tüdőm, ízületeim stb. egészségesek.
– De itt… – és megkopogtatta a homlokát – itt sincs baj?
– Megengedi, hogy leüljek?
– Ha úgy hamarabb végez.
– Nem, csak kényelmesebb.
Végigmért még egyszer és látva, hogy magasabb is, szélesebb is vagyok nála, tehát, ha dühöngeni kezdek, ő marad alul, in­kább engedett és helyet mutatott.

Leültem és gépelt írást vettem elő a táskámból. Átnyújtot­tam.
– Ez mi? — kérdezte.
– Egy felhívás. Olvassa el!

ISMERETLEN TETTESEK JELENTŐS KINCSET REJTET­TEK EL UGYANCSAK ISMERETLEN HELYEN, CSUPÁN BIZONYOS REJTÉLYES NYOMOKAT HAGYTAK MAGUK UTÁN. AKI E NYOMOK JELENTÉSÉT MEGFEJTI, RÁLEL­HET A KINCSRE, MELY TELJES EGÉSZÉBEN A BECSÜ­LETES MEGTALÁLÓÉ LESZ.

FELKUTATÁSÁRA EZENNEL NEMES VERSENGÉST INDÍTUNK. RÉSZT VEHET BENNE KÖZÉPISKOLÁNKNAK MINDEN TANULÓJA, AKI A RÉSZVÉTELI FELTÉTELEKNEK MEGFELEL. EHHEZ PEDIG NEM SZÜKSÉGES TÖBB, MINT BEKERÜLNI AZ OSZTÁLY ÖT LEGJOBB TANULÓJA KÖZÉ. BELŐLÜK ALAKULNAK MAJD AZ EGYES VERSENYZŐ­CSAPATOK, MELYEK MEG­ALAKULÁSUKKOR NEVET ÉS BAJNOKI JELVÉNYT VÁ­LASZTANAK MAGUKNAK. UTÁNA ELINDULHATNAK AZ ELSŐ NYOMON, MELYET BIZONYOSAN MEGLELNEK, HA JÓL KINYITJÁK A SZEMÜKET.

SZERETNÉD TUDNI, MI A KINCS? KERESD MEG! – MEG AKAROD KERESNI? JUSS BE A LEGJOBBAK CSAPATÁBA! AZT HISZED, MEGTALÁLOD? AKKOR LÉGY ÜGYESEBB, GYORSABB, ÖTLETESEBB, MINT A VERSENYTÁRS CSAPA­TOK! – NE SAJNÁLD A FÁRADSÁGOT, NE HEVERTESD AZ ESZEDET, ÉS TIÉD LESZ A KINCS! HIDD EL, MEGÉRI!

A VÖRÖSMARTY GIMNÁZIUM diákbizottsága

Szindbád összehajtotta a felhívást, és visszaadta. Határozot­tan barátságosabb lett a tekintete.
– Világos? — kérdeztem.
Nem válaszolt azonnal. Sokáig fújta a füstöt hangtalanul, majd elgondolkozva mondta:

– Tulajdonképpen már többször kifejtettem a vállalati igaz­gatóságnak, hogy szükségem volna egy másodkormányosra. Csak tudja, az ilyen kis hajókon nem alkalmaz a vállalat má­sodkormányost.

– De ha jobban meggondoljuk – vetettem közbe –, csupán tiszteletbeli állásról van szó… Ha nem feltétlenül szükséges, akár hozzá se nyúlnék a kormánykerékhez.

– Nem is engedném! – kiáltott fel rémülten. – Ne felejtse el, ezen a hajón utasok is vannak, testi épségükért én felelek!
– Tehát megállapodhatunk?
– Egy feltétellel. – Közelebb hajolt, szakálla a nyakamat sú­rolta. – Ha megsúgja, mi a kincs, és hol rejtették el!
Megsúgtam.
Elégedetten állt fel.
– Mikor áll szolgálatba?
– Mindjárt a tanév befejezte után.
– Helyes. A kinevezését írásban kapja meg.
Tisztelgett. Kezet fogtunk.
Mint a Hóvirág tiszteletbeli másodkormányosa hagytam el a kajütöt. Távoztomban futó pillantást vetettem a kormányke­rékre. Végigszaladt a hideg rajtam. – Akkor lássalak, amikor a hátam közepét! – gondoltam, és méltóságteljesen partra lép­kedtem.

Ha kedves olvasóim elégedetlenek ennyivel, és nem látnak elég világosan minden összefüggést, őszintén sajnálom. Nem tehetek többet, mint hogy türelemre intsem önöket. Elvégre a kincskeresés merész vállalkozói még ennél is homályosabb ösvényen indultak el…

* A jegyzetek csak a könyvben találhatók meg…

Bogáti Péter: A Hóvirág másodkormányosa jelenti
Régi kedvencek sorozat
Manó Könyvek Kiadó, Budapest, 2015