Kalmár vintage | Shakespeare: A velencei kalmár / Royal Shakespeare Company / Uránia

Posted on 2015. szeptember 21. hétfő Szerző:

0


Portia (Patsy Ferran)

Portia (Patsy Ferran)

Bedő J. István |

Kiábrándult jogalkalmazó mondta (olvastam valahol): a bíró nem igazságot szolgáltat, hanem jogot. Értsd rajta, ha a jogalkotás kóklerek vagy magánérdekű csibészek kezéből indul (politikus, efféle), akkor legfeljebb a jogszabályra haragud­hatunk, azt átkoz­hat­juk, mikor biztos igazunk ellenére „másnak fütyöl a fülemüle”.

A velencei kalmárnak a nézőben keltett visszhangjai annyiszor változnak, ahány előadását látjuk. A Royal Shakespeare Company WS mester szülő­falujában felvett előadása szorosan kötődik az eredeti szöveghez, és csupán alig árnyalja néhány mozzanat, hogy netán szólhatna napjainkhoz is. Pedig, mint azt már sokan előttem megállapították, más dolog a 16. századi Angliában zsidóellenesnek lenni, és megint más a 20–21. században erről beszélni úgy, mintha közben nem történt volna egy és más…

A velencei kereskedő, Antonio a kor szokása szerint megveti a város hitelező zsidóját, uzsorásnak tartja, mert kamatot szed a kölcsönéért, míg ő kamatmentesen kölcsönöz (szinte) fűnek-fának. Shylock sem rajong Antonióért, hiszen az ő üzletét rontja a kamatmentes hitel. De hát a piaci versenybe még beleférhetne, hogy mindketten megéljenek. Ám amikor Antonio szorultságában mégiscsak a gyűlölt versenytárshoz fordul, Shylock minden megaláztatását kompenzálandó, elképesztő feltételt szab: ha időre a pénzét nem kapja meg, egy font húst kivághat az adósból.

A három ládikás versengés Portia kezéért..

A három ládikás versengés Portia kezéért..

De mire kell a pénz – hát ez az: Antonio egy igazán jó barátjának, Bassaniónak a gondját veszi magára, hogy az mehessen villogni és nősülni… Ez a történet nem úgy rémes, mint a királydrámák, ahol megy a gyilok nyakra-főre, nem mint a szerelmesek tragédiái, sem a hataloméhség iszonyatos következményei – ez itt Velence erkölcse és jogszolgáltatása. Nyilván a drámaszerző nem arra koncentrál, hogy az üzlet a világon mindenhol üzlet, nem arra, hogy a kamatszedést uzsorának tekintik – holott nincs különbség abban, hogy valaki selyemmel, fűszerekkel, elefántcsonttal kereskedik-e vagy pénzzel. Arra sem, hogy némi fiúszerelem is van amögött, hogy Antonio a barátja kisegítése érdekében mindenre hajlandó. Még ha ezzel el is veszíti nagyon szeretett Bassanióját.

A Royal Shakespeare előadása – ahogy szokásos – eszközök és lényegében díszletek nélküli reneszánsz színház. A szó, a párbeszéd árul el mindent, így elvesznek a naprakészebb rendezések áthallásai. Shylock jogos követelésének – mármint a teljesíthetetlen, abszurd szerződés és Velence törvényének szembeállítására csak valami igen dörzsölt ügyvéd képes. Vagy nevében a pengeagyú Portia. Lehet közben elgondolkodni azon, hogy Shakespeare rendelésre írta-e a darabot, valami jó kis zaftos, idegengyűlöletet gerjesztő komédia gyanánt, avagy saját kedvteléséből, bár a részletek és epizódok összefércelése inkább az előbbit sejteti. (Lásd még ez ügyben, mint máskor is, Géher István tanár úr tanulmányát.)

Shylock kész a »műtétre«

Shylock kész a »műtétre«

De a valódi kérdés sokkal nagyobb: szabad-e porig alázni – vagyonvesztésre, hitéből kitérésre kényszeríteni – a túlélés ígéretével Velence egyszemélyes hitelintézetét, Shylockot.

A színházi előadás rendezője, Polly Findlay (okosan) elhagyta a hepiendet – tudniillik, hogy hamisnak bizonyult a hír, és Antonio hajói épségben, gazdagon megérkeznek. Ettől csak hitelesebb lesz a történet, és kicsit közelebb lép hozzánk. Az élet – végül is – nem mindig ad kárpótlást.

Nagyobb baj, és szomorú, hogy senkit nem lehet igazán szeretni ebben az előadásban. Érjük be annyival, hogy minden női szereplő megtalálja a párját, még ha mindegyik fiúról ki is derül, hogy messze nem tökéletes egyik sem: Bassanio eddig szórta a pénzt, tehát eztán sem lesz mássá, s Portiája aligha marad sokáig gazdag. Komornája, Nerissa a fecsegő Gratiano mellett nem fog szóhoz jutni, és Jessica – az uzsorás kikeresztelkedett, majd a vagyonból kitagadott lánya – vajon hogyan érzi magát új hitén, apai szeretet nélkül. De hát ez csak egy színdarab…

Antonio életet nyert a dózse ítéletével, de elveszítette szívbéli barátját, aki forró csókkal búcsúzott tőle, amikor feleségkérőbe indult.

Az előadásból – amely keserű szájízt hagy maga után – igazából Shylock (Makram J. Khoury) alakja emelkedik ki. Közismert monológja – melyben számon kéri, hogy ugyan miért kellene őt más embernek tekinteni, mint a többi velenceit – éppen az a cseppnyi csípős fűszer, amitől a néző elkezdi érezni, hogy ez semmiképpen sem komédia. Pompás Patsy Ferran Portiaként, és el tudja hitetni, hogy még szép is. És jutalomjáték, persze a kettős szerep, mindenkit lehengerel álruhás csűrcsavardi ügyvédként. Csakhogy ez Shakespeare ötlete, nem a színészi játék többlete. A többiek komédiára vették a játékot.

Korrekt előadás, jó felvétel – Szabó Stein Imre műfordítása alapján készült a hibátlan feliratozás. A honi néző kissé el van kényeztetve, hogy a színház az ő mindennapjairól szól. A velencei kalmár az Uránia film-színházban – áthallások és rendezői fogások nélkül – a mindennapoktól kicsit távol maradt.

Shylock (Makram J. Khoury)

Shylock (Makram J. Khoury)

Shakespeare: A velencei kalmár
Rendező: Polly Findlay

Szereplők
Shylock, uzsorás – Makram J. Khoury
Jessica, a lánya – Scarlett Brookes
Portia, gazdag és okos hölgy – Patsy Ferran
Nerissa, a komornája – Nadia Albina
Bassanio, aranyifjú – Jacob Fortune-Lloyd
Antonio, kalmár – Jamie Ballard
Gratiano/Morocco – Ken Nwosu

Díszlet, helyszín: Johannes Schütz
Jelmez: Anette Guther
Zene: MarcTritschler
Mozgások: Aline David

Posted in: Film, NÉZŐ, Színház