Bagi Ágnes | Szeretett Vezérünket a közelmúltban lehetett először közelről megtekinteni. Mármint a román kondukátor korát felidéző előadást. Ez volt az egyetlen premier a Valcz® Napokon, ami összefoglalta Valcz Péter független színházi rendező eddigi életművét. A brand-építő szándékú ős(!)bemutatóra a Szkénében került sor. A darabot Daniel Bănulescu Csókolom a segged, szeretett Vezérünk című regénye nyomán O. Horváth […]
július 14, 2017 Írta: olvassbele.com
Jeges-Varga Ferenc | Többszörösen F R I S S Í T V E ! Már tíz év eltelt azóta, hogy Cseh Tamás 2008-ban megnyitotta az első Ördögkatlan Fesztivált. Halálhíre ugyanitt érte egy évvel később a barátokat, rajongókat, fesztivállátogatókat. Már tíz éve, hogy nem vagyunk normálisak, ahogyan Törőcsik Mari, a fesztivál másik fővédnöke 2011-ben olyan kifejezően […]
március 22, 2016 Írta: olvassbele
GA | A tatabányai Jászai Mari Színház által szervezett MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivál négy napja alatt négy monodrámát és négy stúdiószínházi előadást láthatott a fesztivál közönsége. A bemutatott monodrámák és előadóik: A nagybőgő – Klem Viktor; Alszanak a halak? – Prohászka Fanni e. h.; Egyasszony – Tenki Réka; Van valami bejelentenivalója (Szabadkai Népszínház) – Csernik Árpád. […]
október 18, 2014 Írta: olvassbele
(folytatás) >>> Itt élek és alkotok Magyarországon. Semmiképp nem lehet szépelegni. Nem érzem, hogy a szép, lirizáló popkultúrának volna itt az ideje, bár próbálják belénk sulykolni, hogy milyen szuper lenne, ha csak ez lenne. De szó sincs erről, sőt, ma már az áthallás is kevés, annyira egyértelműek a helyzetek itt, ma Magyarországon, hogy azt szeretném, […]
október 18, 2014 Írta: olvassbele
N. I. D. | Gergye Krisztián tizenkét színpadi dívával készít zenés előadást közönyről, csődről, behódolásról. A Merénylet című produkció Peter Weiss Marat/Sade drámáját a tánc, a mozgás, a prózai színház és a zene eszközeinek párhuzamos felhasználásával mutatja be. A rendező-koreográfus október 29-én bemutatandó munkájában áthallások nélküli kritikai hangot megütve, direkt, kommunikációt szeretne folytatni, a készülő […]
július 7, 2014 Írta: olvassbele
N. I. D. | Ismét munkával tölti a nyarat Hevér Gábor, Az Őrült Nők Ketrece című előadásban a mulatótulajdonos Georges szerepét játssza. A párját, Albint Stohl András alakítja, a fiukat Fehér Balázs Benő. A darab az Átriumban július 12-től látható. Hogy kerültél ebbe a mulatóba? HG: A Kultúrbrigád kért fel a szerepre, meg talán az […]
október 30, 2019 Írta: olvassbele.com
0