Gergye Krisztián rendező a Merénylet előadásáról

Posted on 2014. október 18. szombat Szerző:

0


Gergye Krisztián (MCs)

Gergye Krisztián (MCs)

(folytatás)

>>> Itt élek és alkotok Magyarországon. Semmiképp nem lehet szépelegni. Nem érzem, hogy a szép, lirizáló popkultúrának volna itt az ideje, bár próbálják belénk sulykolni, hogy milyen szuper lenne, ha csak ez lenne. De szó sincs erről, sőt, ma már az áthallás is kevés, annyira egyértelműek a helyzetek itt, ma Magyarországon, hogy azt szeretném, ha a Merénylet mint előadás, a lehető legdirektebb módon kommunikálna az országgal. Azt gondolom, hogy Magyarország nincsen olyan állapotban – most civil emberekről és a társadalomról beszélek –, hogy képes lenne egy hatalommal szembeni forradalomra.

Sőt.
Sőt. Az előadásunk erről a forradalomra kép­telen­ség­ről is szól. Siralmas közállapotainkat a közöny jellem­zi. Itt nem csak az adott hatalomról van szó, hanem az ellenzék impotenciájáról is. A teljes politikai-hatalmi elitünk totális csődjéről. Ma nincs valódi erő. Nem számítanak az észérvek, helyette gumicsontokat rágunk napi szinten, amiken el tudunk nyáladzani, de effektíve cselekvésképtelen állapotok vannak. Nem gondolom, hogy én cselekvőképes állapotban lennék. Mégis merni kell kommunikálni, bátornak kell lenni. Érdekel, hogy egy kortárs művészeti cselekmény milyen hatással bír az emberekre. Kíváncsi vagyok, effektíve tud-e olyan hatása lenni egy előadásnak, mint az ’56 kapcsán született, kultikussá vált kaposvári Marat/Sade-nak volt. Persze akkor megvolt a közös ellenség, ami talán most is adott lenne, közben mégis egészen más a mostani szituáció. Ha megpróbálok felelősen létezni, akkor muszáj vagyok ilyen produkciókat létrehozni.
Minden egyes kicsit politikai, vagy direkt politikai gesztus a színpadon azonnal felteszi a kérdést, hogy meddig ér el, meddig hat, felbujt-e valakit. Nincsenek illúzióim, nem gondolom, hogy ez az előadás kiválthat forradalmat, viszont egy olyan létállapotot ábrázol, amelyben jelen pillanatban az emberek nagyon nagy hányada létezik: a közönyt, a butítást, vagy az észérvek ellen szóló fanatizmust. Ezek mind olyan jelenségek, ami miatt muszáj kommunikálni. Nagyon remélem, hogy sikerül az előadást olyan nagyon jó értelemben vett pop-köntösbe öltöztetni, amivel sok embert meg bír szólítani.

Említetted, hogy az országra rá van öntve egyfajta populáris kultúra, amivel tudnak foglalkozni az emberek, ami leköti őket – legyen ez tévésorozat, bulvármagazin, celebség, vagy akár önmagát művészetnek ábrázoló sematikus és minden eredetiségtől mentes színházi előadás stb. Ehhez képest a Merénylet szórólapján az áll, hogy: revü. Akkor most tizenkét díva egy látványos zenés estet fog előadni a Marat/Sade kapcsán? Ez most popkultúra? Vagy magaskultúra? Vagy másmilyen popkultúra?
Pont ez a lényeg! Azt gondolom, hogy nincs más eszköz ahhoz, hogy az ember kilépjen a saját belterjes határaiból. 2014-ben vagyunk és Európában, ezért a kultúránk és benne a saját helyzetünk egyre hatástalanabb: erre reflektálni kell. Példa erre a Krétakör, akik visszaadták a pályázaton nyert, a Minisztérium által méltatlanul megnyirbált működési pénzt. Illetve át se vették.

Kerekes Viktória, Sipos Viktória, Fullajtár Andrea

Kerekes Viktória, Sipos Viktória, Fullajtár Andrea

Ha valami populáris, nem feltétlenül gagyi. Meg vagyok győződve arról, hogy fontos és mély gondolatok is tudnak populáris közegben működni. A Happy Endingnek és Az Őrült Nők Ketrecének számomra ez egy jó és nagyon hasznos tapasztalata. Akár a zenés műfajon belül is lehet szokatlan megoldásokat alkalmazni, és kommunikálni az adott valós társadalmi problémákról, ez ugyanolyan felelősségvállalás és létszükséglet. Valóban ellentmondásnak tűnik, de korántsem az. Ez annak a kérdése, hogy az a művészet, amit az ember csinál, mennyire van komolyan gondolva, mennyire vannak szándékai, mennyire van határozott iránya és célja. Bizony lehet, hogy könnyed köntösbe ágyazva kell elmondani egy komoly gondolatot. Mert lehet, hogy így sokkal jobb hatásfoka van.

Bodor Johanna

Bodor Johanna

Sokkal egyszerűbb egy formára ráfogni egy jel­zőt, mint a mögötte lévő tartalomra reflek­tálni.
Lehet, ha revüként adom be a pályázatot, akkor támogatják, mert azt gondoljuk, hogy annak nincs veszélye, nem tud kritikai éllel élni. Pedig ha valós színház, akkor kell, hogy legyen ilyen súlya is. Akármilyen műfajú.

Ez a helyzet is érték

A szórólapon egy szobortorzó szerepel. Torzósága fájdalmasan nyilvánvaló: hiányzik a nemi szerve is. Ebből következtetek a dühre, vagyis inkább valami elkeseredettségre, lemondásra. Ez egy nagyon hangsúlyos gesztus, ráadásul visszavonhatatlanul befejezettnek tűnik.
Ennek kapcsán annyit tudok mondani, hogy igen: töketlenség van, impotencia van. Mellesleg meg az, hogy férfi párbeszédeket adunk nők szájába a színpadon, szerintem tökéletesen analóg azzal a helyzettel, amiben most vagyunk. Például a kiherélt politikummal, a töketlen ellenzékkel. Persze, hogy dühös az ember. Ugyanakkor a klasszikus torzószobor nyilván értéket képvisel. Ez a helyzet is egy érték. Az előadás címe: Merénylet, De Sade úr betanításában – valóban egyfajta merényletnek is szánjuk az előadást.

Művészeti merénylet? Politikai? Közéleti? Publicisztikai?
Mindez egyben. Az a merénylet, hogy akár egy, akár száz, akár háromezer emberben elültessük azt a kérdést, hogy mi az ő személyes felelőssége akár egy forradalomban, egy társadalomban, vagy mi a személyes felelősségünk abban, hogy egyáltalán soha nem fog kitörni egy forradalom, vagy szűkebben: mit tehetünk azért, hogy változzon valami.

Lehet felelősségről diskurzust nyitni egy olyan társadalomban, ahol az emberek 60-70 százaléka, azon a fórumon, ami arra hivatott, hogy négyévente megmondja, merre menjünk, meg sem jelenik?
Igaz, de gondoljunk bele, milyen alternatívák vannak! A legutóbbi választásokon olyan abszurd, szélsőséges választási lehetőségek voltak, hogy épeszű ember egyiket sem választja. Ilyenkor mi van? Elképesztő káosz és zűrzavar van az emberekben, mintha mindez egy kitalált merénylet lenne az egész társadalom ellen. Mármint én ezt így élem meg, afféle beteljesedő összeesküvés-elméletként. „Lehet, hogy ez azért történt? Á, nem.” Aztán négy év után kiderül, hogy de, azért történt. Mindegy, nem szeretnék politikáról beszélni, inkább a művészetről és a társadalomról.

Tárnok Marica, Szalontay Tünde

Takács Katalin, Tárnok Marica, Szalontay Tünde

Ha ajánlani kéne az előadást, akkor ki lenne az első számú célközönség? Ne beszéljünk politikáról, csak társadalomról, hiszen azért olyan szavak merültek fel, hogy felelősség, közösség, közösségben gondolkodás. Amennyire tudom az előadás sem áll meg ott, hogy egy előadás: szeretnétek ezt színpadon kívül is képviselni, ami emögött van.
Olyan embereknek ajánlom, akik még mernek nézni, észrevenni, meghallani gondolatokat. De bárcsak egyszer végre eljönne az a réteg, akinek szánva van, hogy nyíljon ki a szeme, felismerje a saját helyzetét, saját sodródását.
A produkcióval már túl vagyunk egy munkabemutatón, és nagyon érdekes, hogy a virágnyelven megfogalmazott párbeszédek mentén a személyiségek meggyőző ereje olyan domináns, hogy még rendezőként is képes vagyok hinni, hol az egyik, hol a másik szélsőségnek. Engem is képesek meggyőzni az adott pillanatuk igazságairól. Csodálatos, hogyan billen meg mindez a következő pillanatban, egyszer csak látszik, hogy működik a hatalmi mechanizmus, kiből csinál vadállatot, diktátort, hogyan darálja be az embereket a rendszer. Ennek nagyon erős drámaisága van, és közben megvan a humora is. Persze nagyon fekete, szarkasztikus humor – amilyen az Opera Amoraléban is volt. Akkor is abszurdnak gondoltam dolgokat, aztán még annál is váratlanabb dolgok történtek a valóságban. Amikor ki lehet olyat mondani, hogy ne foglalkozzunk a napenergiával, mert este is kell áram. Mi van? És ezzel ne foglalkozzon az ember? Nemrég beszélgettem egy újságíróval, aki sajnálkozott, hogy amíg ez a helyzet van, addig ő nem fog engem látni rendesen táncolni. Márpedig ez van. Én azt gondolom, hogy viszonylag normálisan táncolok, az adott közéletnek megfelelően. (…)

Akkor a következő etapja ennek a beszélgetésnek az utolsó előadás után van. Lehet, hogy rögtön a bemutató után, de lehet, hogy csak a 150. után.
Mondjuk nekem még sosem volt utolsó előadásom, mert mindig abban a reményben volt az utolsó, hogy lesz még egy, aztán egyszer csak nem lett. Bízom benne, hogy ez most nem így fog történni. Zsámbékon tartottuk az előbemutatót, a premier az Átriumban lesz látható októberben, de már Prágába is van egy fesztiválmeghívása a produkciónak. Meglátjuk, mi lesz a kísérlet hozadéka. Ha valami módon rentábilis lehetne a társadalomkritikus művészet, az nagyon reményteli lenne. Az álmaimat is felülmúlná. A Merénylet nagy mértékben fog arról is szólni, milyen a fogadókészség minderre. Ha siker, ha nem siker – mindkettő nagyon jó tükre lesz az adott közéletnek. Reméljük a legjobbakat.

Az interjú teljes terjedelemben elolvasható az Átrium Film-Színház oldalán

MERÉNYLET / De Sade úr betanításában
– hangulatkeltés szünet nélkül –

Forrás: Peter Weiss: Jean-Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása,
ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják De Sade úr betanításában

Fordította: Görgey Gábor
Koreográfus-rendező: Gergye Krisztián

Takács Katalin

Takács Katalin

Szereplők:
Jean-Paul Marat – Fullajtár Andrea
De Sade márki – Takács Katalin
Simonne Evrard – Egri Márta
Charlotte Corday – Sipos Viktória
Duperret, girondista képviselő – Kerekes Viktória
Jacques Roux, szerzetes – Melkvi Bea
Kikiáltó – Szalontay Tünde
Popó – Bodor Johanna
Kokó – Lőrinc Katalin
Kukuriku – Murányi Márta, Tóth Evelin
Coulmier – Tárnok Marica

Látvány: Gergye Krisztián
Jelmez: Béres Móni
Maszk: Károlyi Balázs
Zenei vezető: Tóth Evelin
Produkciós vezető: Gáspár Anna

Gergye Krisztián Társulata, Kultúrbrigád és Átrium Film-Színház produkció

A fotókat Kincses Gyula a fázisbemutatón, a Zsámbéki Színházi Bázison készítette.