Gorkij családos ember volt, amikor összekerült az asszonyommal, és Jaltában élt a feleségével, Katyerina Pavlovnával, a fiával, Makszimmal és a kislányával, Kátyával. Alekszej otthagyta őket, csak a legényét, Zahar Vasziljevics Szeliversztovot hozta magával a közös háztartásba. Nem hiszem, hogy az asszonyom rájött volna, hogy beleszerettem a szerelmébe, de ha rájött is, aligha érdekelte. Be akarták […]
szeptember 25, 2015 Írta: olvassbele
Jeges-Varga Ferenc | Aki ismeri Spiró György regénymonstrumát (Fogság), biztosan kiemelt figyelemmel kíséri újabb munkáit is. Abban a zsidó származású római polgár, Uri kalandjain keresztül hitelesen és átélhető módon rekonstruálja az egész emberiség történetének szempontjából meghatározó korrajzot, a főszereplő sorsába helyezkedve pedig bemutatja a hatalmi játszmáknak kitett ember drámáját. A történelem nagy összefüggéseibe behozza a […]
augusztus 25, 2015 Írta: olvassbele
Itt ülünk már jó ideje a sakktábla mintázatú capri teraszon, a szemünk előtt zajlik egy sakkparti, amelyet a tőlünk elvárható legnagyobb odaadással próbálunk követni, illetve részletező pontossággal és minden körülményre kiterjedő figyelemmel igyekszünk leírni, ám egyre bizonytalanabbak vagyunk benne, hogy ez a játszma létezik-e egyáltalán. És vajon ha nem létezik, kinek az agyában született meg […]
augusztus 25, 2015 Írta: olvassbele
Eszéki Erzsébet | Különös véletlen, hogy két kiváló magyar alkotó is foglalkozott az utóbbi években Gorkijjal, illetve hozzá kapcsolódó történetekkel. Mindkettőjük könyve nagyjából egyszerre jelent meg: az egyik Spiró György Diavolina című regénye, a másik pedig Orosz István grafikusművész, animációs filmrendező kötete. Az utóbbi kiindulópontja az a sakkparti, amelyet Lenin és Alekszandr Bogdanov játszott Gorkij […]
június 2, 2014 Írta: olvassbele
A hazai és határon túli magyar színházakban 2013. március 1. és 2014. február 28. között bemutatott előadások megtekintése után Császár Angela színművész és Sándor L. István kritikus 4 budapesti, 4 vidéki, 3 határon túli, valamint egy budapesti-határon túli közös produkciót válogatott be a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába. A versenyelőadásokat az alábbiakban a pécsi […]
szeptember 25, 2015 Írta: olvassbele
0