Sakkfigurák kicsiben és nagyban | Orosz István: Sakkparti a szigeten

Eszéki Erzsébet |

Különös véletlen, hogy két kiváló magyar alkotó is foglalkozott az utóbbi években Gorkijjal, illet­ve hozzá kapcsolódó történetekkel. Mind­kettő­jük köny­ve nagyjából egyszerre jelent meg: az egyik Spiró György Diavolina című regénye, a má­sik pedig Orosz István grafikusművész, ani­má­ciós filmrendező kötete. Az utóbbi kiindu­ló­pontja az a sakkparti, amelyet Lenin és Alek­szandr Bogdanov játszott Gorkij házában, Capri szigetén, 2008 áprilisában. Bogdanov szakmája szerint orvos volt, kutató, filozófus, író és poli­tikus-ideológus is, kivételes intellektusú férfi.

A villalakók Gorkij személyes barátai, egymás jó ismerősei, orosz emigránsok. Közéjük érkezik meg Lenin, aki egy szép, napfényes napon, a teraszon sakkozik Bogdanovval. A parti idején több fotó is készül róluk. Az egyik felvétel különösen izgalmas, így ez fontos szál Orosz István regényes nyomozásában. Az eredeti csoportképen ugyanis még nyolcan láthatók (valamint a jobb alsó sarokban egy női szoknya). Balra Lenin, kalapban (mint tudjuk, 25 évesen is kopasz volt már), jobbra Bogdanov. A többiek körülöttük ülnek, állnak, erősen figyelnek.

A kép későbbi változatain fokozatosan eltűntek a szereplők. Többen ugyanis méltat­lanná váltak arra, hogy egy felvételen szerepeljenek Leninnel, így egyszerűen le­retu­sálták őket. Nézzük a bő százéves fotót, és már benne is vagyunk a történet sűrűjében. Orosz István nem csak a villalakókat mutatja be, hanem képet rajzol például az orosz titkosszolgálatról, az Ohranáról is – és krimibe illő történeteket elevenít fel.

A villában sajátos játszmák indulnak el. A sakkparti csak a felszín, mögötte többféle, vérre menő politikai adok-kapok húzódik meg, s egy titkos ráadás is. Minden villalakó gyanakszik, hogy beépített ember, tégla van köztük. Kétértelmű mondatok hangzanak el, s figyelik a reakciókat. Vajon van-e besúgó a villában? És ha igen, akkor ki az? Barátok, régi, jó ismerősök mind – de pontosan tudjuk/tudják, hogy ez semmit nem jelent, ha politikáról, hatalomról van szó.

Ahol kémet szimatolnak, ott előbb-utóbb lesz is – idézi a törvényszerűséget a szerző, aki ennek kapcsán elmeséli, hogy Gorkij még a spionná válás lélektanát is megírta két regényében (a Lószúnyogot ismerhetjük Lengyel Ferenc remek előadásából is, amely a Katona József Színház Sufnijában látható). Ezen is morfondírozik, miközben mindenki Bogdanov lépésére vár a sakkpartiban. Lenin egyre türelmetlenebb. Szinte tapintható a feszültség. Bogdanov gondolkozik. Mert, ugye, kikaphat-e a vezér? Nehéz helyzet. Nem csoda, hogy a sakktáblán percekig nem történik semmi.

Így aztán a villa krónikása az említett csoportképet kezdi bemutatni. Ez az egyik legtöbbet publikált fotó Leninnel, igaz, a számos megjelenés során többször tökéletesítették. Látjuk a két egykori barátot. Bogdanov sokak szerint kedves, rendkívül okos ember, még ro­kon­szenves is. Orvos, kutató, politikus, ideológus, sőt: író. Három kötetben foglalta össze a filozófiai tételeit, ez volt az Empirio­monizmus, de később írt sci-fit is, meg egy szép esszét a Hamletről. Lenin sokat köszönhetett neki, bár ezt nem mutat(hat)ta ki, hiszen a hála a gyöngeség jele egy vezérnél.

• Olvass bele!

Az 1905-ös forradalom után Lenin gyanakvó lett Bogdanovval és barátaival, például Gorkijjal szemben. Talán mert Bogdanov egyenesen, könyörtelenül fogalmazott, s kritizálta Lenin vezetői elveit. Az ő eszméi nem illettek a proletárdiktatúra magasztos tervébe. Lenin hívei ezért egyre kímé­letlenebbül támadták Bogdanovot, aki egy ideig vissza-visszavágott, aztán önként törölte magát a politikai életből: a Romanov-ház 300. évfordulójára meghirdetett amnesztia után visszatért Oroszországba.

A sakkparti után egy évvel az „Öreg” pártja félre akarta állítani Bogdanovot. A szóban forgó fotóról is csak azért nem retusálták ki, mert mégis csak furcsa lett volna, ha Lenin saját magával sakkozik!

Nem retusálták ki Gorkijt sem, akinek az eredeti neve: Alekszej Peskov. Róla, a híres orosz emigránsról, akire fél Európa figyel, szintén eleven portré készült a regényben. Volt a képen egy másik alak is, akit akkor éppen tényleg Peskovnak hívtak. Az ő eredeti neve Szverdlov volt (Lenin jobbkezének, Jakov Szverdlovnak a bátyja). Ő a keresztapja után lett Peskov, bár a keresztapát akkor már nem Peskovnak hívták, hanem Gorkijnak… A keresztfiú sok nyelven beszélt, így ő lett később Gorkij titkára, fordítója, tolmácsa, nem csoda, hogy ott van Capri szigetén, a villában is. Meg az eredeti fotón. A későbbin már nem, mert őt is kiretusálták (de a múlt még ezután is változik: 1960-ban visszakerült a képre).

Minden – az eredeti felvételen látható és arról eltűnő – szereplőt megismerhetünk a fordulatokkal teli, a többféle szálat izgalmasan szövögető elbeszélésből. A levegőben pedig az állandó gyanakvás, intrikák, ádáz harcok, volt barátok félreállítása – elképesztő sakkjátszmák sora. Közben megismerhetünk olyan érdekességeket, mint például hogy a hírhedett orosz kölni, a Krasznaja Moszkva orrfacsaró illatához milyen forradalmi hagyomány kapcsolódik. (Mert kapcsolódik!) Bepillantunk a retusőri munka fortélyaiba és nehézségeibe is. És, természetesen, sok mindent megtudunk Capri szigetéről, művészeti vonatkozásairól, még Csontváry neve is felbukkan.

Miközben a sakkpartiban Bogdanov lépésére várunk, sok történet bontakozik ki a szemünk előtt, és egy sor olyan alak, aki a nagy játszmában maga is csupán sakkfigura. Minden apró motívum túlmutat önmagán, az apró részletekből összeáll a korszak. Micsoda történet például Marija Andrejeváé! A világszép színésznő Gorkij kedvese; Repin lefestette, Sztanyiszlavszkij rendezte őt, és „mintául szolgált Bulgakovnak, amikor a Mester Margaritáját megformázta”. Ez a szép, tehetséges nő 1908 után a petrográdi színházakat és cirkuszokat felügyelő népbiztos lesz Orosz­országban! Vajon már Gorkij kedvese is politikai haszonszerzésből – esetleg felsőbb utasításra – lett?

A mesterien szőtt elbeszélés mellett gazdag a kötet kép- és illusztrációs anyaga is. A hivatkozások és a források – dicséretes módon – nem a kötet végén találhatók, hanem az adott oldalpáron, így nem kell folyton előre-hátra lapoznunk. Ezek az információk is fontosak!

„El vagyok ragadtatva” – ismételgeti Margarita Bulgakov regényében, a bálon. Én is el vagyok ragadtatva mindattól a tudástól, rendszerező képességtől és íráskészségtől, amiről Orosz István könyve árulkodik. A rendkívül szép kötet borítójához illesztett dvd-mellékleten megnézhetjük a grafikus, filmrendező szerző animációs filmjét is a sakkparti menetéről. Azt a 2010-es kisfilmet, amely felébresztette kíváncsiságát, s amelynek hatására kutatni kezdett a sakkparti és a kor után.

Miközben szinte tapintható a feszültség, s érzékelhető, hogy itt valami titok lappang, Orosz István könnyedén, magával ragadó lendülettel és finom humorral írja a villabeli sakkparti háttérkrónikáját. Az elbeszélés rafinált szövedéke megmutatja, hogyan keverték a kártyákat a bemutatott politikusok. Annak a kornak annyi hamisított képét láthattuk, hogy bujkál bennünk a kérdés: vajon kinek, minek hihetünk?

Egy idő után krimiként olvastam a történetet, noha műfaját tekintve nem, de valójában nagyon is az. Nemcsak a „többszereplős megfigyelési társasjáték”, hanem a politikusok miatt is, akik között szép számmal akadnak bűnözők. Bogdanov 1928-as halála is krimibe illő. Éppen ő ne tudta volna a sakkparti idején, húsz évvel korábban, hogy Lenin halálos beteg, és hogy mi a baja? Talán emiatt is tekintették egyre inkább ellenségnek, akit Lenin már a sakkparti után egy évvel félre akart állíttatni.

Bogdanov később gerontológiai és hematológiai kutatásokat végzett az általa igazgatott moszkvai Vértranszfúziós Intézetben. A sors fintora, hogy bár a sakkpartit megnyerhette Capri szigetén, a politikai partiban vesztes maradt. Lenin halálakor (1924) azt a feladatot kapta, hogy vizsgálja meg Lenin agyát, és támassza fel! Erre a tudós halála miatt (és szerencsénkre) már nem kerülhetett sor.

Nagy kár, hogy a gyönyörű kötet csupán 300 pél­dányban látott napvilágot, és csak a kiadójánál vá­sá­rolható meg. (Igaz, hogy valamennyi szá­mo­zott, a szer­ző által aláírt példány, tehát köny­vészeti szem­pontból is egyedi műtárgy.) Minden­esetre az egyik legizgalmasabb mű, amit az utóbbi egy-két évben olvastam.

Orosz István: Sakkparti a szigeten
Borda antikvárium, Zebegény, 2015
229 oldal, ára 12.000 Ft
A DVD-melléklet Orosz István: Sakk! című animációs filmjét tartalmazza, amely a Kecskemétfilm Kft. stúdiójában készült 2010-ben