Markó Béla: Elölnézet – szonettek (részletek)

Aki vagyok

Parázslanak a súlyos rózsaágak,
majd lángra gyúlnak, sok-sok rémült állat,
nekicsapódnak már az éjszakának,
mint égő ló az istálló falának,

s kitörnek végül kétségbeesetten,
de lángolnak tovább, és meg se retten,
mert bentről jő a tűz, a zsigerekben
fortyog s zubog csak, egyre színesebben

terjed körös-körül a pirkadat,
hatalmas rózsaszirmok izzanak,
égett bokrok, döglődő állatok,

s mindegy, hogy éppen darabokra hull,
vagy tán életre kel s felmagasul,
aki vagyok: élek, mert meghalok.

2012. július 1.

Visszahull

Leonardo da Vinci: Redők egy ülő alakon,
1470 körül, toll, szürke tempera, fényfoltok
fehérrel festve, 26,6×23,3 cm, Louvre, Párizs

Igen, talán így bizonyítható,
hogy élő test van a látvány mögött,
amely kínlódik, felsír, nyöszörög,
s hullámzik egyfolytában, mint a szó

egy hosszú mondatban, ha szervesül,
de csak félig-meddig, s lábak, karok,
fülledt ágyékok, égő hajlatok
mozdulnak lent, ha már-már felmerül

a szinte végtelen drapériák
közül egy másik, fénnyel telt világ,
s mégsem mutatkozik meg senkinek,

mert felhők, gödrök, örvények, redők
vagyunk csak, még a születés előtt,
és kint meleg van, míg ott bent hideg.

2012. november 21.

Fohász

Salvador Dalí: Antropomorf tengerpart,
1928,olaj, parafa, kő, vörös szivacs és fából
faragott polikróm ujj, vászon, 47,5×27,5 cm,
Salvador Dalí Múzeum, St. Petersburg, Florida

Nem állítható most sem, hogy már készek
vagyunk, mert nyilván semmi sem örök,
s az ember és a nyersanyag között
külön vonaglanak az alkatrészek,

és szinte mindegy később, hogy milyen
irányban éppen, lehet, hogy felépül
s lebomlik ugyanaz a test, de végül
úgysem talál magára senkiben

és semmiben a tenger, gyúrja csak
s mozgatja is a véres ujjakat,
míg nőni kezd az élettelen ágyék,

vagy csak hosszában megnyílt arc talán,
szétszedve fekszünk Isten asztalán,
hogy illesszen már egybe, mire vár még?

2013. július 17.

Téli ars poetica

Nehéz elhinni, mégis szebb a csontváz,
sőt, maradandóbb is, már-már örök
ahhoz képest, hogy a bordák között
csak háborog a szív, s hiába formáz

a véres húsból lábat és kezet,
s hiába nyit kijáratot a bőrön,
hogy könnye s szennye majd világra jöjjön,
mert szűnik úgyis az emlékezet,

s nincs is szükség rá, szétfoszlik a lélek,
és elszór minden összegyűjtött képet,
ha már beteljesült, de más szavak

vagy mondatok teremnek régi vázán,
s mint koponyán, Isten grammatikáján
csupán múlandó arcok látszanak.

2013. december 8.

Markó Béla: Elölnézet – szonettek
Jelenkor Kiadó, Pécs, 2014