Bedő J. István | Persze, aki már egyszer is hallotta, kapásból tudja, hogy ez az angol esküvői felszerelkezős mondóka része: legyen valami régi, valami új, és persze valami kék. Gáspár-Singer Anna első novelláskötetét át-meg átszövi ez a felszólítás: tudnod kellene valamit, amit én tudok. Ez egyszerre vonzza is az olvasót: én tudom, hogy melyik trolival […]
január 5, 2020
Szerző: olvassbele.com
Somogyi András | Pataki Éva könyve Alexander Korda és Andrew G. Vajna pályafutását dolgozza fel. Mindketten producerek, a filmszakma magyar csúcsszereplői. A szerző pedig író és (nem mellesleg) dokumentumfilm-rendező. A Kordáról szóló anyagot a bőséges szakirodalomra, a tudományos igényű monográfiákra, illetve korábbi dokumentumfilmjére (Másutt) alapozta, valamint az abban elhangzott – történészekkel folytatott – interjúkra. Vajnáról […]
január 4, 2020
Szerző: olvassbele.com
Apró töredék az Elvirágzó életek című írásból, amely Tompa Andrea: Omerta című, 2017-ben megjelent művét elemzi. Teljes terjedelmében (akkor még Virágzó életek címmel) itt olvasható el. Hallgatások könyve A regény szerkezete kiszámított, mégis ingatag. Kali könyve száz oldal, Vilmos könyve háromszáz oldal, Annuska könyve száz oldal, Eleonóra könyve száz oldal. Kali bevezet, Vilmos lecövekel, Annuska elemel, Eleonóra – na, ő mit csinál? Ő […]
január 4, 2020
Szerző: olvassbele.com
BJI | Muszáj előbb a címlapról beszélni, ha erről a kötetről esik szó: szemüveges pasi kedvenc pólójában tolja a fűnyírót, és a nyomában a nagy fehérség. (Rajta két szó: Irodalom, kritikák.) A gyepre fókuszálunk, hát nicsak: a sormintának tűnő sűrű füvet nevek és könyvcímek alkotják, a hátsó fülön pedig ugyanazt a szemüveges pasast látjuk, ugyanabban […]
január 3, 2020
Szerző: olvassbele.com
Levan Berdzenisvili három évig politikai fogolyként ült a Gulagon szovjetellenes propagandatevékenység vádjával. „Életem legjobb évei voltak” – írja a szerző félig-meddig komolyan, mivel egyrészt fiatal volt, másrészt a KGB buzgalma folytán remek társaságba keveredett: ebben az utolsó Gulag-érában, a glasznoszty és a peresztrojka idején kivételes emberek, művészek, értelmiségiek gyűjtőhelye volt a munkatábor. (…) A Szent […]
december 30, 2019
Szerző: olvassbele.com
Cs. F. | A Tinta Könyvkiadóban 2009 óta minden év végén internetes szavazással összegyűjtik az adott évre legjellemzőbb szavakat. Kiss Gábor szótárszerkesztő, kiadóvezető azt vallja: a szó az élet tükre. A szavazással évről évre összegyűlt szavak a kort írják le: pontosabban mutatják be mindennapjainkat és a bennünket körülvevő világot, mint a nagy történészi tanulmányok. A […]
december 27, 2019
Szerző: olvassbele.com
Ha a képre kattintasz, nagyban láthatod! Csohány Domitilla: Bendegúz és a Gyermekvasút Győri Zsolt illusztrációival Beszédírók Kiadó, Szada, 2019 48 oldal, teljes bolti ár 2200 Ft, ISBN 978 615 006 3546
december 26, 2019
Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Egy szigorúbb korban a gyerekek (de még tán a felnőttek is) megköveztek volna: nem rajongok Thomasért, az emberarcú gőzmozdonyért. Ugyanakkor viszont minden erdei vasút lelkes barátja vagyok. És ahogy észrevettem, a fiatalabb korosztály is rajong értük. (A Kismaros és Királyrét között zakatoló meg különösen a szívem csücske.) Csohány Domitilla könyvsorozata éppen […]
december 26, 2019
Szerző: olvassbele.com
Rózsa Gyula | Életének 97. évében, december 9-én elhunyt Varga Imre, a Nemzet Művésze. Nagyon mélyről indult. A magyar művészethistória ismer juhászbojtárból lett költőket és csikósból lett szobrászokat, de mindezekhez képest is abszurd a megtett út nagysága az ezerkilencszázötvenes főiskolai felvételiig. Családja földbirtokos-gyanús, maga repülőtiszt a világháborúban, Signum Laudisa később majd a saját múzeumában kerül […]
december 25, 2019
Szerző: olvassbele.com
Bodó Viktória Booklány | Michael Chabon könyve: karácsonyfa alá való csemege. Az idei, szerencsésen hosszú karácsonyi időszak éppen alkalmas arra, hogy elmerüljünk ebben az egyedi, hosszú mesében, ami legkésőbb a százötvenedik oldal körül elvarázsolja az olvasót. Még a szőrös szívű, hétpróbás kritikusokra is hatással lehet – ezt bizton állítja e sorok írója. Amint megértjük, miről […]
december 22, 2019
Szerző: olvassbele.com
Ha a képre kattintasz, nagyban láthatod! J. R. R. Tolkien: Karácsonyi levelek. A szerző illusztrációival Fordította: M. Szabó Csilla, Falcsik Mari Magvető Kiadó, Budapest, 2019
december 19, 2019
Szerző: olvassbele.com
Elif Shafak regénye a modern Isztambul számkivetettjeit: prostituáltakat, transzvesztitákat, menekülteket, a családon belüli erőszak elől megszökő, napjaikat a becsületgyilkosságtól rettegve élő nőket mutatja be. Ám ebben a sötét, kegyetlen világban, melyben sem együttérzés, sem segítség nem adatik azoknak, akik nem törődnek bele isten, a sors vagy a hatalommal bíró férfiak rendelésébe, mégis van valami remény. […]
december 18, 2019
Szerző: olvassbele.com
Bodó Viktória Booklány | Hogy kik a halálsor angyalai? Nők. Sokféle nő, akik szerelemmel kísérik választottjukat a villamosszékig. A legtöbben közülük soha nem voltak kettesben, már a börtönfalak között ismerték meg őt, úgy szerettek bele, úgy házasodtak össze. Az életük egy nehéz és gyakran hosszú szakaszát arra tették fel, hogy őrangyalként körözzenek a halálsor felett, […]
december 16, 2019
Szerző: olvassbele.com
Az új Oroszországban még a diktatúra is csak egy valóságshow, melynek szereplői művészlelkű bérgyilkosok, a Kreml bábjátékosaivá avanzsáló színházi rendezők, öngyilkos szupermodellek, magukat keresztes lovagnak képzelő motoros banditák, forradalmár oligarchák. Ez itt az új pénz és az új hatalom birodalma, mely oly gyorsan változik, hogy darabokra töri maga körül a valóságot. Az ország, ahol semmi […]
december 15, 2019
Szerző: olvassbele.com
Xénia | Törésvonalak – Avantgárd művészet Közép-Európában címmel kiállítás nyílt a pécsi Modern Magyar Képtárban. A tizenkét tematikus egységből álló tárlat a modern művészet és az avantgárd közép-európai fejlődésének 1908 és 1928 közé eső, drámai változásokkal teli időszakát igyekszik megragadni táblaképek, szobrok, grafikák, tipográfiák, folyóiratok, film-forgatókönyvek, fotográfiai kísérletek és más műtárgyak segítségével. Az Olmützi Művészeti […]
január 6, 2020
Szerző: olvassbele.com
0