Tóth Zsuzsanna | Azt hiszem, anyámtól örököltem, hogy vonzódom a régi magyar filmekhez, különös tekintettel az édes-bús históriákra, így okkal feltételeztem, hogy Tóth Gábor Ákos könyve, a Balatoni Menedék – legalábbis a borító alapján – tetszeni fog. Alapjáraton így is van. Vagy mégsem annyira. Azt gondolom, szórakoztató olvasmány került a kezembe, de korántsem teljes az […]
február 3, 2021 Írta: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | Manapság a kiadók szinte egymással versengve jelentetnek meg olyan könyveket, amelyek leginkább a népszerű tudományos ismeretterjesztés műfajába sorolhatók. Soha rosszabb divatot! Ebben a már-már hangzavaros bőségben nem könnyű kitűnni. Bill Brysonnak, akit már több korábbi művéből is ismerünk, sikerül. Az Angliában élő, amerikai író, újságíró fényképe – ahogyan illik és szokás – […]
február 3, 2021 Írta: olvassbele.com
Bevezetés Üdvözlöm az olvasót. És gratulálok. Örülök, hogy találkozunk. Tudom, hogy nem volt könnyű idáig eljutni. Sőt, azt hiszem, nehezebb volt, mint ahogyan azt az olvasó képzelné. Kezdjük azzal, hogy ahhoz, hogy ön most itt legyen, atomok billióinak kellett véletlenszerű mozgásuk során egy olyan nagy szívességet tenniük, hogy elfoglalják azt a bonyolult helyzetet, amely önt […]
július 27, 2020 Írta: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | Az első mondat (Sapere aude!) Kanttól, a második (Vivere aude!) Hankiss Elemértől származik. Mindkettőt korunk kiemelkedő szociál-pszichológusa, Csepeli György idézi legújabb könyvében, amelynek a címe az emberfeletti emberre utal, de lényegében a jelenkori emberi létezés lelkesítő és hátborzongató, kiszolgáltatott és nagy felelősségű perspektíváiról szól. A mesterséges intelligencia, a 4. ipari forradalom, a […]
november 16, 2019 Írta: olvassbele.com
Bodó Viktória Booklány | Mit tudhat vajon egy könyv, amely az egészségügyről szól – és amely a sikerlisták csúcsait ostromolja? Vajon mitől olyan különleges, hogy milliós példányszámban kel el? Miért érdekli ez a téma az embereket annyira? Adam Kay első könyve, az Ez fájni fog nem várt sikert hozott a szerző számára, olyannyira, hogy a […]
június 21, 2018 Írta: olvassbele.com
Tóth Gergely | A reklámok mindenhol körülvesznek minket, akármerre járunk a mai világban. A hirdetések egyidősek az emberi civilizációval, ezért nem csoda, ha kutatják a történetüket. Sőt: a reklámok kutatása képet adhat az őket létrehozó korról és kultúráról is, méghozzá őszintébb képet a távoli utódoknak szánt krónikáknál, hiszen a reklámozó a ma emberének ma (de […]
január 13, 2016 Írta: olvassbele
A nyelvjárások kutatása és rendszerezése Régebben hogyan rendszerezték a magyar nyelvjárásokat? A nyelvjárások rendszerezése, osztályozása rendkívül összetett feladat. Feltételezi a nyelvjárások alapos ismeretét, és tükrözi a nyelvjáráskutatás elméletének és gyakorlatának mindenkori szintjét. A kérdéssel Verseghy Ferenc foglalkozott először. Az 1793-ban megjelent Prolodium című művében a kiejtésben tapasztalt eltérések alapján a tiszai, a dunai és az […]
január 13, 2016 Írta: olvassbele
Kiss Gábor | Magyar nyelvjárások címmel a közelmúltban jelent meg egy karcsú kötet az Ékesszólás Kiskönyvtára sorozatban. A Tinta Könyvkiadó tavaly decemberben mutatta be az ismeretterjesztő kiadványt az MTA Nyelvtudományi Intézetében. A könyv szerzőit, N. Császi Ildikót és Cs. Nagy Lajost kérdezte az élénk érdeklődéssel követett esemény után a kiadó vezetője, Kiss Gábor. Vágjunk a közepébe. Mit nevezünk […]
október 21, 2015 Írta: olvassbele
Repülő marhaszelet K.: Milyen magasról kellene lehajítani egy marhaszeletet, hogy átsüljön, mire földet ér? — Alex Lohey V.: Remélem, hogy pittsburghi módra, vagyis kevéssé átsütve szereted a marhasültet. Megjegyzem, érdemes felkészülnöd rá, hogy miután megtalálod a földre visszahullott hússzeletet, fogyasztás előtt kénytelen leszel kiolvasztani. Ami a világűrből érkezne a Föld légterébe kerül, nagyon felforrósodik; amikor […]
október 21, 2015 Írta: olvassbele
Somogyi András | Rendhagyó, némi túlzással műfajteremtő könyv Randall Munroe-é. Ismertetéséhez – vagy inkább értelmezéséhez – ugyancsak rendhagyó módon előbb a szerzőről kell tudnunk egyet s mást. Munroe az egyetemen fizikából diplomázott, majd a NASA csapott le rá, robotikai kutatással foglalkozott. Előbb hobbi szinten lett karikaturista, majd teljes munkaidőben. Ezen azt kell érteni, hogy az […]
május 24, 2014 Írta: olvassbele
| Bevezető | Már kész volt a könyv, és csak egy feladat maradt hátra: címet adni neki. A cím pedig nagyon fontos, hiszen nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést. Valami ütőset kerestem, aminek vagy semmi köze nincs a tartalomhoz – például „Reklám, a mélytengeri gyújtogató” –, vagy egyetlen mondatban összefoglalja a tartalmát. Az utóbbit […]
május 24, 2014 Írta: olvassbele
Bedő J. István | Valóban nem szűkül le a reklám történetére Virányi Péter könyve, nem is tehetné. Az egész kötetet áthatja az „ehhez előbb-effektus”, vagyis hogy mindennek van valamilyen előzménye, amelyből kifejlődött a későbbi változat vagy jelenség – ez persze magával hozza, hogy az előzményről is kell beszélni. Mintha igaz lenne rá: „Reklám az egész […]
augusztus 26, 2022 Írta: olvassbele.com
0