A nyelvjárásokról

Posted on 2016. január 13. szerda Szerző:

0


CsNagy_Magyar-Nyelvjarasok-bor200A nyelvjárások kutatása és rendszerezése

Régebben hogyan rendszerezték a magyar nyelvjárásokat?

A nyelvjárások rendszerezése, osztályozása rendkívül összetett feladat. Feltételezi a nyelvjárások alapos ismeretét, és tükrözi a nyelvjáráskutatás elméletének és gyakorlatának mindenkori szintjét.
A kérdéssel Verseghy Ferenc foglalkozott először. Az 1793-ban megjelent Prolodium című művében a kiejtésben tapasztalt eltérések alapján a tiszai, a dunai és az erdélyi nyelvjárást különböztette meg. Simonyi Zsigmond (1889) nevéhez fűződik az első tudományos igényű osztályozás. A zárt ë és a nyílt e megkülönböztetése, az é és az ē szembenállása, valamint az ly hang eredeti ejtése alapján nyolc nyelvjárási egységet állapított meg: 1. nyugati (Sopron, Vas és Zala nyugati fele), 2. dunántúli (Dél-Somogy és Baranya kivételével), 3. alföldi, 4. duna-tiszai (Duna-Tisza köze, Körösök két oldala), 5. északnyugati (palóc és palócos nyelvjárások: Nyitra környéke, Cserhát, Mátra, Bükk), 6. északkeleti (Tiszántúl, Abaúj, Zemplén), 7. Király-hágón túli, 8. székely nyelvjárások (marosszéki, udvarhelyi, keleti székelység, moldvai csángó). Balassa József 1891-ben főleg földrajzi és nyelvi, olykor történeti szempontok nyolc fő nyelvjárást különített el, a Simonyi-rendszerezést pontosította. Kálmán Béla (1966) a Nyelvjárásaink című könyvében a Balassa-féle felosztást követte. Juhász Dezső nevéhez fűződik a legújabb osztályozás 2000-ből. Összesen tíz nyelvjárási régiót és hozzájuk tartozó nyelvjárási csoportokat különböztet meg. Lényegében a fenti nyolcadik nyelvjárást bontja három területre: mezőségire, székelyre és moldvaira.

A magyar nyelvjárások egy 1905-ben készült térképen (Ha rákattintasz, nagyban láthatod)

A magyar nyelvjárások egy 1905-ben készült térképen (Ha rákattintasz, nagyban láthatod)

Mikor kezdték „felfedezni” és vizsgálni?
A 18. század végén Baróti Szabó Dávid Kisded szótárának két kiadásával (1784 és 1792) indult el magyar egynyelvű szótáraik sora. A reformkori magyar szótárírók érzékelték, hogy területenként más-más nyelvváltozatot használnak a beszélők, felismerték, hogy a magyar nyelv is területi változatokra tagolódik: vidékenként szókincsbeli és hangtani különbségek vannak. A leggazdagabb népnyelvi közlés a Tudományos Gyűjtemény (1817–1841) hasábjain látott napvilágot. A magyar nyelvjáráskutatás történetének az első szakasza az 1838-ban megjelent Magyar tájszótárral zárult le. Ezt a szótárt a Magyar Tudós Társaság fölkérésére Vörösmarty Mihály és Döbrentei Gábor szerkesztette. Az első magyar tájszótár megjelenését követően nagy lendülettel folyt a nép nyelvének tanulmányozása. Az 1872-ben megindult folyóirat, a Magyar Nyelvőr rendszeresen közölt tájnyelvi gyűjtéseket, ezért időszerűvé vált egy újabb tájszótár kiadása. Szinnyei József Magyar tájszótára 1893-ban és 1901-ben jelent meg.

Részlet Csűri Bálint Szamosháti szótárából (1935)

Részlet Csűri Bálint Szamosháti szótárából (1935) (Ha rákattintasz, nagyban láthatod)

Kik voltak a tudományterület legnevesebb kutatói?
A rengeteg kiváló kutató, tudós közül ‒ a teljesség igénye nélkül ‒ elsőként azok az iskolateremtő elmék emelhetők ki, akiknek a munkássága már lezárult: Erdélyi János, Baróti Szabó Dávid, Gyarmathi Sámuel, Döbrentei Gábor, Hunfalvy Pál, Kriza János, Simonyi Zsigmond, Balassa József, Horger Antal, Csűry Bálint, Bálint Sándor, Arany A. László, Szabó T. Attila, Gálffy Mózes, Márton Gyula, Bárczi Géza, Végh József, Lőrincze Lajos, Benkő Loránd, Imre Samu, Deme László, Kálmán Béla, Penavin Olga, B. Lőrinczy Éva stb.

Melyek a szakterület kutatásának legfontosabb eredményei?
Legjelentősebbek azok a művek, amelyek nagy mennyiségű hiteles tájnyelvi adatot tartalmaznak. Ilyenek az általános és regionális tájszótárak, valamint az általános és regionális nyelvatlaszok – amelyek alapján készülhetnek a különböző jelenségeket vizsgáló monográfiák, tanulmányok.

A magyar nyelvjárások atlasza I‒VI. Szerk. Deme László, Imre Samu (1968–1977)
Lizanec Péter: A kárpátaljai magyar nyelvjárások atlasza, 1992.
A romániai magyar nyelvjárások atlasza. Gyűjt. Murádin László, szerk. Juhász Dezső (1995–2010)
Új magyar tájszótár 1-5. Főszerk. B. Lőrinczy Éva (1979–2011)
Imre Samu: A mai magyar nyelvjárások rendszere (1971)
Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai nyelvjárásszigetek (1990)

 

Posted in: OLVASÓ