A tájnyelv szépségei | N. Császi Ildikó, Cs. Nagy Lajos: Magyar nyelvjárások

Posted on 2016. január 13. szerda Szerző:

0


CsNagy_Magyar-Nyelvjarasok-bor200Kiss Gábor |

Magyar nyelvjárások címmel a közelmúltban jelent meg egy karcsú kötet az Ékesszólás Kiskönyvtára sorozatban. A Tinta Könyvkiadó tavaly decemberben mutatta be az ismeretterjesztő kiadványt az MTA Nyelvtudományi Intézetében. A könyv szerzőit, N. Császi Ildikót és Cs. Nagy Lajost kérdezte az élénk érdeklődéssel követett esemény után a kiadó vezetője, Kiss Gábor.

Vágjunk a közepébe. Mit nevezünk nyelvjárásnak?
N. Császi ldikó:
A nyelvjárások a beszélt nyelv helyi változatai. Földrajzilag a Kárpát-medence nagy részén magyar nyelvet használnak, amely a köznyelvet és az irodalmi nyelvet tekintve egységesnek mondható. Ennek ellenére nem ugyanúgy beszélnek a Kárpát-medence más-más vidékein. Másképp beszélnek például az Őrségben, mint a Hajdúságban. Régen, amikor a férfiak a katonaság idején az ország egyik területéről a másikra kerültek el, sokkal inkább szembesültek ezzel a különbséggel. Napjainkban a sokkal jobb utazási lehetőségek és a hírközlő eszközök hatására gyakoribbak az ún. kevert dialektusok. Amikor egyszer külföldön nyaraltunk, az idegenvezetőnk debreceni volt. Bár nagyon ügyelt a köznyelvi nyelvhasználatra, amikor megfeledkezett magáról, átváltott a tájnyelvre. Ekkor a beszédéről rögtön azonosítottuk. Csodálkozva nézett, honnan tudjuk, hisz ő egy szóval sem mondta.
Cs. Nagy Lajos: Ha szaknyelvi megfogalmazást adhatunk, akkor a magyar nyelv területi rétegzettsége szempontjából a nyelvterület egészén használatos a köz- és irodalmi nyelv, amely egységesnek tekinthető változat. Léteznek továbbá csak egy-egy területen élő változatok, a nyelvjárások. A nyelvjárásoknak a köznyelvtől eltérő, csupán bizonyos tájakon jelentkező jellegzetes sajátosságaik vannak. A nyelvjárás használati színtere elsősorban az otthon, a családi környezet, esetleg a helybeli munkahely.

Önök mióta foglalkoznak a magyar nyelvjárásokkal, és melyik munkájukra a legbüszkébbek?
N. Cs. I.:
Már hallgató koromban sokat jártam gyűjteni, elsősorban helyneveket, de természetesen ilyenkor az interjúk (szövegfelvételek) is elmaradhatatlanok voltak. A 90-es években pedig nemcsak a Nyitrához közeli Zoboralján gyűjtöttem a disszertációmhoz az anyagot, hanem férjemmel a dél-szlovákiai, medvesalji gyűjtésben, szervezésben is részt vettem. Hallgatókkal együtt végeztük a kérdőívezést és az interjúzást. Disszertációmat Zoboralja helyneveiből készítettem, melyben egy-egy alfejezetet szenteltem a nevekben található nyelvjárási jelenségeknek: hangtani sajátosságoknak és jellemző tájszavaknak. Később a Károli Egyetemen, ahol dialektológiát is oktattam, rendszeresen szerveztem nyelvjárásgyűjtést a hallgatóknak. Ilyenkor a gyakorlatban is kipróbálhattuk az elméletben tanultakat, a szemináriumi munkákban pedig felhasználtuk a gyűjtött anyagokat.
Cs. N. L.: Tanári munkám mellett a 1973-tól csaknem tíz éven keresztül részt vettem az Új magyar tájszótár készítésében: az 1–3. kötetbe kb. 4500 szócikket írtam. A szótár főszerkesztőjének, B. Lőrinczy Évának meghatározó szerepe volt abban, hogy a névtan mellett a tájnyelvre irányuljon a figyelmem. Nyitrai vendégtanárként hallgatóim közreműködésével megszerveztem a Felvidéken a medvesalji helyszíni gyűjtést. A gyűjtésben részt vevő hallgatók közül néhányan szakdolgozat keretében dolgozták föl saját településük tájnyelvi adatait. A szókincstani tanulságokat foglaltam össze PhD-dolgozatomban (2001), illetve könyv formájában: Lexikológiai vizsgálatok Medvesalja magyar nyelvjárásában (2003). A medvesalji gyűjtést tovább folytatva elkészítettem a Medvesalja magyar nyelvjárási atlaszát, mely a Felvidéken, Nagykaposon jelent meg 2011-ben.

A most megjelent könyv megírásával mi volt a céljuk?
Cs. N. L.:
A könyvünk célja a mai magyar nyelvjárások szakszerű, tudománynépszerűsítő bemutatása. Ezért a dialektológia vitás kérdéseit nem tárgyaljuk benne. A könyvet elsősorban emelt szintű érettségire készülő középiskolai diákoknak és tanáraiknak készítettük, de ugyanolyan hasznos eszköz lehet a magyar szakos egyetemistáknak a proszemináriumi vagy alapszakos stúdiumokhoz. Van még ezeken kívül egy speciális réteg, a más nyelvterületen dolgozó óvónőké, tanítóké. De természetesen a nyelvjárásaink iránt érdeklődő nagyközönségnek is ajánljuk.

Ritka dolog, hogy egy házaspár együtt ír könyvet. Mi volt a munkamegosztás?
N. Cs. I.:
Valójában mi is most döbbentünk rá, hogy eddig még nem írtunk közös könyvet. Pedig a munkáinkat mindig ellenőriztettük a másik szemével. Egymás kritikáit használtuk fel először. Közösen meghatároztuk a könyv célját, témavázlatot készítettünk, majd a fejezeteket felosztottuk egymást közt. Természetesen mindegyikbe beledolgoztuk az eddigi tanítási tapasztalatainkat.
Cs. N. L.: Miután megvoltak a fejezetek, átadtuk egymásnak, kiegészítettük, egyszerűsítettük. Mindig eszünkbe jutott egy-egy olyan ötlet, példa, térkép, amivel az adott fejezet még érdekesebbé, gazdagabbá, szemléletesebbé tehető. Fontos volt számunkra, hogy szakmailag korrekt, de ugyanakkor sokak számára befogadható könyvet írjunk.

Vannak még Magyarországon ‒ vagy helyesebben mondva ‒ a magyar nyelvterületen nyelvjárások, tájnyelvek?
Cs. N. L.:
Sokszor megkongatták már a vészharangot a nyelvjárások felett. De ha eljutunk vidékre, és az ottani emberek bizalmát is elnyerjük – ez nagyon fontos, mert idegen előtt mindig köznyelviesen beszélnek –, akkor igenis megfürödhetünk a tájnyelv szépségében. Az igaz, hogy a rádió és televízió elterjedésével, az államhatárok megnyitásával megerősödött a köznyelvi hatás. A paraszti életmód változásával nagyon sok munka, foglalkozás is eltűnt, épp ezért a hatvanas években gyűjtött nagyatlasz szókészlete sok tekintetben már régiségnek mondható. Ugyanakkor hallgatóink nyelvhasználatát figyelve némelyiküknek elsősorban a tájnyelvi kiejtése tűnik föl, de találkozunk szókincsbeli és egyéb jelenségekkel is.

A magyar nyelvjárások egy 1905-ben készült térképen (Ha rákattintasz, nagyban láthatod)

A magyar nyelvjárások egy 1905-ben készült térképen (Ha rákattintasz, nagyban láthatod)

A határon túli területeken mintha jobban őriznék a régies tájnyelvet. Mi az oka ennek?
N. Cs. I.:
Azok a nyelvjárások a leginkább archaikusak, amelyeknek a beszélőit a köznyelv hatása kevésbé érintette és érinti, tehát a kisebbségi helyzetben élők nyelvhasználata. Az évtizedekig tartó politikai elzártság következtében az újságok, könyvek csupán esetlegesen juthattak el a határon túlra, a tévé- és rádióműsorok hallgatása pedig lehetetlen volt. A beszélt nyelv sokszor csak a családi és szűkebb környezetre korlátozódik, hivatalos színtéren pedig szinte kizárólag az államnyelvet kénytelenek használni. Ezzel a jelenséggel főként a szórványban találkozunk, ahol nincs magyar iskola, magyar hitélet. A legarchaikusabb magyar nyelvváltozatot a magyar nyelvterületről mintegy fél évezrede ‒ jóval a nyelvújítás előtt ‒ leszakadt moldvai magyarok (csángók) leszármazottai beszélik.

Miért tűnnek el – szinte szemünk előtt – a nyelvjárások?
Cs. N. L.:
Bizonyos, hogy a 19. századtól az iskolázottság, a 20. században a rádió, majd a televízió elterjedése látványosan visszaszorította a nyelvjárásokat, és előrevetítette a tájnyelvi jelenségek elsorvadását. A nyelvjárások széles körű hazai megbélyegzettsége miatt a dialektust beszélők idegenek jelenlétében többnyire kerülik használatát. Mivel azonban birtokolják már a köznyelvet – mármint a hétköznapi értelemben véve –, könnyedén elrejthetik az otthoni környezetben használt nyelvjárást azzal, hogy a tájra jellemző köznyelven beszélnek.
N. Cs. I.: Újabban azonban mintha kezdene enyhülni ez a megbélyegző ellenszenv. Az iskolai nyelvtankönyvekben pl. több olyan gyakorlattal, feladattal találkozhatunk, amelyek bizonyos nyelvjárási jelenségek dolgoznak föl, leginkább a szókincs köréből.

Vajon miért nincs egyetlen közéleti szereplő sem, aki nyelvjárásban beszélne, de kérdezhetném úgy is, miért nem volt az elmúlt évtizedekben sem ilyen?
Cs. N. L.:
Megjelenésünk, ruházatunk, hajviseletünk, mozgásunk, beszédünk, írásunk mind-mind árulkodik rólunk. Mindenki számára fontos, hogy milyen benyomást kelt magáról másokban. Ezért a közéleti szereplők nagy része az elsődleges nyelvi sajátosságaikat (vagyis a nyelvjárásukat) igyekeznek elleplezni, elfelejteni, hogy ún. művelt embernek tűnjenek a nyilvánosság előtt. Többükre a kettősnyelvűség a jellemző. Ismerek több olyan embert, aki a nyilvános szereplések alkalmával a (regionális) köznyelvet használja, szülei, rokonai körében pedig visszatér igazi anyanyelvéhez. Ez utóbbit nevezik nyelvi viselkedésnek: tudja, melyik színtéren hogyan célszerű beszélni.
N. Cs. I.: Az egyik tévécsatornán Reisz András meteorológus bátran vállalta palóc származását, sajátos akcentusát. Üdítő színfolt volt a beszéde!

Kívánatos lenne-e, ha a ma is széles körben használnák a nyelvjárásokat?
N. Cs. I.:
A nyelvjárási beszédet teljes egészében visszahozni nem lehet, nem lenne értelme. A nyelv folyamatos változása ezt nem is tenné lehetővé. A használati tárgyakkal együtt egy idő múlva a nevük is eltűnik. A hangtani jelenségek viszont sokáig fennmaradnak. Ami kívánatos lenne, hogy a nyelvjárási akcentust (kiejtést, hangzást) őrizzék meg, mert ezzel is színesítik a beszédet. Pl. aki az ó hang helyett óu vagy kettőshangzót mond, használja bátran: bóutba vagy buótba megy. Ugyanígy szegényítené nyelvünket az ö-zés, í-zés eltűnése. Szerencsére ma is gyakori pl. a Dél-Alföldön: embör, lelköm, öttél; szíp, idesapám. Az l-kieséses szóalakok mindennaposak: főd, szótam, vót, ződ.

A mai magyar nyelvjárásterületek a térképen (Ha rákattintasz, nagyban láthatod)

A mai magyar nyelvjárásterületek a térképen (Ha rákattintasz, nagyban láthatod)

Mondjanak néhány tájnyelvi szót!
N. Cs. I.:
Nagyon színes a megnevezése az egyik legelterjedtebb bogyós gyümölcsünknek. Akár találós kérdésnek is adhatnánk: Ha a nyírségi rokon köszméteszószt kér, a nagykörűi nagynénje püszkeszószra gondol, hol nyitom ki a szakácskönyvet? Hát az egresmártásnál. A kiskunsági barátok pedig nem értik, egriként mit büszkézem a piszkéjüket. A magyar nyelvterületen az egyik legismertebb gyümölcsünknek, az egresnek számos népi neve van: a Balaton melletti nyugati sávban tüskeszőlőnek, míg a déli és keleti sávban egészen Sukoróig, Csákberényig a csipkeszőlőnek nevezik. Szórványosan találunk még a Dunántúlon tüskebogyó, tüskeribizli változatokat is. A nyelvterület középső részén a piszke/büszke (ritkábban püszke, biszke, bicske, bucsok, brüszke) alakváltozatai jellemzőek, míg keleten a köszméte/pöszméte megnevezések élnek. Ezektől a változatoktól lényegesen eltér a moldvai magyar nyelvterületen használt füge szóalak.
A magyar nyelvjárások atlasza a kákabuzogánynak (’a káka arasznyi hosszú, barna termése’) 62 nevét mutatja be: gubó, bambusz, buga, bunkó, buzogány, buzogó, csutika, fáklya, nád, nádfej, kákavirág, vadnádbunkó stb. A bodobács (’fekete-piros tarka, repülni nem tudó, tavasszal csoportosan a ház körül sütkérező bogár’) térképlapján összesen 67 megnevezéssel találkozunk: bodobács, budabácsi, ördögbogár, istenbogara, istentehene, jóidőbogár, jóskabogár, tűzbogár, pirosbogár, piroslégy, vörösbogár, suszterbogár, verőköltő stb.

  • Olvass bele!A nyelvjárások kutatása és rendszerezése 

Összehasonlítva más nyelvekkel, mennyire vannak nyelvileg távol egymástól a magyar nyelvjárások?
Cs. N. L.:
A nyelvek általában nem egységes rendszerek. Jelenleg a beszélt nyelvek száma 6000-7000 közé tehető, a különféle dialektusok száma pedig megközelíti a húszezret. Ennek legfőbb oka az, hogy nem lehet egyértelműen meghatározni, mit tekintünk egy nyelv nyelvjárásának, és mit tartunk külön nyelvnek. A kettő megkülönböztetésének egyik kritériuma lehet, hogy a két nyelv(változat) beszélői megértik-e egymást. De ennek ellentmond, hogy Kínában 6 olyan nyelvjárás is van (15 milliós lélekszámmal), akik nem értik egymást, mégis egy kínai nyelvről beszélünk. Ugyanilyen jelentős különbség van az olasz nyelvben: a firenzei (toszkánai) nem érti a szicíliait, mégsem két külön nyelv.
N. Cs. I.: Ugyanakkor sorolhatjuk az ellenpéldákat: a dán, a norvég, a svéd megértik egymást, mégis külön nyelvek; ugyanígy: a szerb és a horvát nyelv, valamint cseh és szlovák nyelv. Vagyis manapság a nyelv és a nyelvjárás közötti különbségtételben nagy szerepet kaphat a politika. Előfordulhat, hogy két nyelvváltozat nyelvészeti szempontból egy nyelv két nyelvjárásának számít, de a két változat beszélői valamilyen okból önálló nyelvnek tartják a sajátjukat.
A magyarban nem valamelyik nyelvjárás vált irodalmi nyelvvé, mint például a spanyolban a kasztíliai, az olaszban a toszkánai, a franciában a Párizs környéki. A magyarban leginkább az északkeleti nyelvjárás sajátosságai jelennek meg.

Van-e esély arra, hogy globalizált világunkban újjászületnek a nyelvjárásaink?
Cs. N. L.:
 Újjászületésre nincs sok esély. A nyelv a világ jelenségeivel együtt változik, s a letűnt korok nem jönnek vissza. Azt azonban megállapíthatjuk, hogy a kisdiákok jelentős hányada ma is nyelvjárási háttérrel kerül az iskolapadba, ahol egyes tárgyaknak, fogalmaknak csak a helyi megnevezését ismeri, a köznyelvit nem.
N. Cs. I.: Ilyen esetben legalább két feladata van a tanítónak. Az egyik: a nyelvjárási forma mellé – és nem helyébe! – megtanítani a szélesebb körben használt változatot. Ezáltal egyszersmind a gyermek szókincse is bővül. Egyes vidékeken, ahol még több generáció együtt lakik, az is megfigyelhető, hogy az iskolás korig a nagyszülők többet foglalkoznak a gyerekekkel, így a nyelvhasználatuk inkább a nagyszülők tájnyelvi beszédéhez áll közelebb. Később az iskolában tudatosul, hogy mennyi nyelvjárási jelenséget hoztak magukkal. Az lenne az ideális, ha a tanítók nem hibáztatnák a diákokat, hanem az otthonról hozott nyelv mellé tanítanák meg a köznyelvi formákat. Ezzel a tanulók gazdagabbá válnának, hiszen a nyelvjárási és a köznyelv közötti váltás képességét tanulhatnák meg.

N. Császi Ildikó, Cs. Nagy Lajos

N. Császi Ildikó,       Cs. Nagy Lajos

Cs. Nagy Lajos, N. Császi Ildikó:
Magyar nyelvjárások

Az ékesszólás kiskönyvtára sorozat 36. tagja
Tinta Kiadó, Budapest, 2014
212 oldal, teljes bolti ár 1490 Ft,
kedvezményes kiadói ár 1192 Ft
ISBN 978 963 409 0205

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A magyar nyelvterületen még napjainkban is szinte mindenütt találkozhatunk nyelvjárási jelenségekkel.

E könyv szerzői fölvázolják a legfontosabb nyelvjárási jelenségeket. A nyelvjárásterületek térbeli elhelyezkedését térképeken ábrázolják, majd ismertetik az egyes nyelvjárások legjellegzetesebb vonásait. A többféle változat bemutatása fontos eszköze a nyelvjárási előítéletek és tévhitek eloszlatásának, továbbá a nyelvi kifejezési másságok elfogadtatásának is.

A szerzőpáros nagy teret szentel a nyelvföldrajznak: a kutatások bemutatásának, a megjelent atlaszoknak, a gyűjtési és feldolgozási technikának. Az elmúlt három évtizedben, de különösen a legutóbbiban, a leglátványosabb eredmények – ezen a tudományterületen is – éppen a számítástechnikának köszönhetők.