Somogyi András |
Rendhagyó, némi túlzással műfajteremtő könyv Randall Munroe-é. Ismertetéséhez – vagy inkább értelmezéséhez – ugyancsak rendhagyó módon előbb a szerzőről kell tudnunk egyet s mást. Munroe az egyetemen fizikából diplomázott, majd a NASA csapott le rá, robotikai kutatással foglalkozott. Előbb hobbi szinten lett karikaturista, majd teljes munkaidőben. Ezen azt kell érteni, hogy az általa kitalált pálcikaemberrel illusztrálta weblapján a válaszait a hozzá intézett abszurd, irracionális, életszerűtlen, sokszor leginkább elmebetegnek minősíthető kérdésekre.
A könyv kézbe fogható formát ad a kérdéseknek. A válaszokat a szerző teljes természettudományos alapossággal, matematikailag megtámogatva adja meg, szakkönyvekkel és szakcikkekkel, valamint tudományos tekintélyek véleményével körülbástyázva. Mindezt olyan emberi, szívből jövő humorral tálalja, hogy még a leghülyébb kérdés feltevőjét sem bántja meg. Az illusztrációk pálcikaemberkéi egymással is beszélgetnek, de olykor aranyos humorral ki-kiszólnak a könyvlapokról az olvasónak. Munroe mindezzel hihetetlen népszerűségre tett szert. És mivel a tudományos ismeretterjesztést a tudományos világ tudományosan honorálja, 2013-ban aszteroidát neveztek el róla.
A könyvet olvasgatva (szándékosan használom az „olvasás” helyett az „olvasgatást”, hiszen nem regényről van szó, amelynek eleje, közepe, vége – tehát története – van) fel kell tenni a kérdést, mi az értelme a műnek? Miért kell abszurd felvetésekre tudományos alapossággal válaszolni, ahelyett, hogy egy humoros, akár vitriolos megjegyzéssel intéznénk el a kérdezőt.
Hát azért, mert az olvasgatás közben két – különösebben fel sem tűnő – dolgot vehetünk észre. Az egyik az, hogy Munroe soha nem kérdezi meg, hogyan keletkezett a feltételezett jelenség, hogyan került a személy (vagy tárgy) a feltételezett helyzetbe. Ott van. És ha van, akkor a helyzet megoldásra vár. Munroe ennek megfelelően nem rövid, tömör választ ad a kérdésre, hanem körüljárja, minden körülményt megvizsgál, minden hatást külön-külön elemez, amivel a tárgy, jelenség vagy bármi, ami a felvetés tárgyát képezi, amivel kapcsolatba kerül. Ezáltal fantasztikus mennyiségű adatot kapunk, olyan tömegű ismeretet szerzünk a bennünket körülvevő világról, amit más úton sosem jutna eszünkbe megszerezni. Élvezetes humorán túl ez ad értelmet a könyvnek.
Nem tudom megállni, hogy néhány gyöngyszemet (kivonatosan és rövidítve) meg ne említsek. Az első lenyűgöző idea: Mi lenne, ha úszkálnék egyet egy hasadóanyag-tároló medencében? A szerző nem kérdezi meg, hogy juthat eszébe valakinek ilyen agyament ötlet – természettudományos pontossággal elemzi a felszíntől számított viszonylag biztonságos, kevéssé veszélyes, nagyon veszélyes, majd szinte azonnali halállal járó sugárszennyezést okozó zónákat. Az elemzésnek van még egy ráadás poénja is. Munroe megkérdezte egy kutatóreaktorban dolgozó barátját, hogy mi lenne, ha valaki úszkálni szándékozna a reaktorhoz tartozó tárolómedencében? A válasz: Már azelőtt meghalna, hogy belecsobbanna a vízbe. A halál oka? Lőtt seb…
A másik kedvencem: Mennyi ideig tudna Föld körüli pályán maradni egy atom-tengeralattjáró? A tudományosan alátámasztott választ itt nem részletezem, de a jármű – a rakétáival segítve a földfelszínre való visszatérést a legénység maradékának megmentése érdekében – valószínűleg darabokra hullana a levegőben. A szerző megjegyzése az igazán bájos: ha mindezt a gyakorlatban is kipróbálod, nagyon, nagyon fontos tanácsom, hogy időben hatástalanítsd rakétáidat, különben…
Van egy kérdéscsoport, amelyre a szerző nem válaszol a szokott módon. Ezeket „furcsa és aggasztó kérdéseknek” címkézi. Példának csak egyet hozok fel: Évente hány ház ég porig az Egyesült Államokban? Mi lenne a legegyszerűbb módja, hogy ezt a számot szignifikánsan megnöveljük (mondjuk, legalább 15%-kal). A pálcikaemberke riadtan a rendőrséghez fordul…
A szerző több ízben nyomatékosan, félig tréfásan, félig komolyan óvja az olvasót attól, hogy a magyarázatokat támogató valóságos vagy elméleti kísérleteket otthon kipróbálja. Ezek ugyanis a legtöbb esetben személyes, közösségi, regionális – vagy egész Földünkre kiterjedő pusztító katasztrófát okoznának.
Munroe így jellemzi saját magát: „Egy pasas vagyok, aki képregényeket rajzolgat a neten. Persze nem tagadom, hogy örömöm telik a tárgyak lángra lobbantásában és felrobbantásában, így biztosan érthető, hogy nem minden esetben célszerű a javaslataimat a gyakorlatba átültetni.”
A könyvet szívből ajánlom azoknak, akikben a természettudományos érdeklődés mellett jókora adag humorérzék is van…
Randall Munroe
Randall Munroe: Mi lenne, ha?
Fordította: Varga Krisztina
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2014
400 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft
ISBN 978 963 293 3689
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
Tudják, mekkora az az erő, amellyel Yoda mester felemelte az űrhajót a mocsárból?
Sokan vakarjuk a fejünket, amikor gyermekünk vagy gyermekkorú ismerősünk furcsánál furcsább kérdéseket tesz fel, a legkülönfélébb tudományágakban. Randall Munroe szülei a fejvakaráson túl megpróbálták megválaszolni ezeket, így az érdeklődő gyermekből érdeklődő felnőtt lett, aki kedvenc kérdéseit hamarosan vicces formában válaszolta meg saját honlapján.
A szerző nélkül soha nem tudnánk meg, hogy valójában, tényleg milyen nehéz megtalálni a lelki társunkat, vagy hogy mi történik egy marhaszelettel, ha (megfelelő magasságból) földre dobjuk. Egy biztos: a szerző gondolatmeneteinek fele a Föld elpusztításával végződik, így ajánlatos komolyan venni a figyelmeztetést: »Ezt otthon semmiképpen ne próbálja ki!«
Olvass bele 
Posted on 2015. október 21. szerda Szerző: olvassbele
0