Balatoni mesék habbal | Tóth Gábor Ákos: Balatoni Menedék

Posted on 2022. augusztus 26. péntek Szerző:

0


Tóth Zsuzsanna |

Azt hiszem, anyámtól örököltem, hogy vonzódom a régi magyar filmekhez, különös tekintettel az édes-bús históriákra, így okkal feltételeztem, hogy Tóth Gábor Ákos könyve, a Balatoni Menedék – legalábbis a borító alapján – tetszeni fog. Alapjáraton így is van. Vagy mégsem annyira. Azt gondolom, szórakoztató olvasmány került a kezembe, de korántsem teljes az örömöm. A könyv, noha előzménye is van (a Balatoni Futár), önmagában is kerek egész. Egyáltalán nem bánom, hogy elolvastam, bár vannak fenntartásaim.

A szerzővel most találkoztam először, szerencsére első kattintásra megtudhatjuk, hogy neves, sokműves író, újságíró, aki több területen is kipróbálta már magát. Erős balatoni kötődése gyerekkora óta nyilvánvaló. (Már ott is él.) Hála az elérhető információknak az is tudható, hogy nem csupán az említett két regény, de egy család-trilógia hátterét is a Balaton adja, kiemelten két helység, Balatonszépe (feltehetően Szepezd) és Balatonfüred. A regény első oldalain megmutatkozik, hogy nem csak egyszerű vonzódásról van szó, de Tóth Gábor Ákos alaposan ismeri a helyet, s nyilvánvalóan komoly kutatómunka áll történelmi és borászati információi mögött. Mint ahogy az is kiderül olvasás közben, hogy az alkotó a könnyed stílusban írók közé tartozik, és eltökélt ismeretterjesztő. Olykor túl is adagolja a vonatkozó ismereteket.

A regény hangulata megragadóan nosztalgikus, a történet pedig elég érdekes ahhoz, hogy kíváncsiak legyünk a megrajzolt sorsok alakulására. Mesélőnk, a „bolond báró” kicsit olyan, mintha maga a szerző bújt volna bőrébe; a balatoni „betelepülés” gyüttmentségét megélt figura, aki maga is íróember, és szívesen idézgeti – akár okulásként – felcsipegetett ismereteit, pletykálgat ismert személyekről; ugyanakkor felvillantja a korosodással járó komolyabb élethelyzetet s az ebből adódó gondokat is.

A történet két idősíkot használ, ami segít az olvasónak, még ha olykor kicsit túlságosan is; így ismerkedünk meg az ábrázolt jelen (1942) és a felelevenített múlt (a 19. század végétől az 1920-as évekig) eseményeivel, alakjaival, eljutva az „aranyidőktől a vaskorig”.

Az eltérő korokban játszódó történések természetes korrelációba kerülnek, a folyamatot kis jóakarattal analitikus, feltáró meseszövésnek is nevezhetnénk, amelyben jócskán akad szerelem, szépség, háború, veszély és kétely, árulás és hűség. Arra is adódik lehetőség, hogy párhuzamokat fedezzünk fel a különböző idősíkok történései és saját korunk eseményei között, vagy éppen kritikát olvassunk ki a sorokból: „Ez a nemzet sosem tanul. Sőt egyre büszkébb a balga döntéseire.” Időnként az áthallásos fogalmazást túlzásnak is érzem, ilyen mondatokat olvasva: „…nem lehetünk önmagunkkal tartósan ellenzékben”. Vannak persze ennél bonyolultabb megoldások is, például amikor a szerző a kultúráról elmélkedik: „Egyszer majd, amikor már vége lesz ennek az őrületnek, remélem, valaki ír majd egy tanulmányt, ami arról szól, hogyan viselkedett a hatalom 1942-ben a kultúra szereplőivel, hogyan korrumpálta, hogyan vonta be valamibe gyengéden vagy erőszakosan, hogyan tett visszautasíthatatlan ajánlatokat. A kultúra természete alapjában nem ilyen, nem ehhez a fajta működéshez igazodik, a kultúrát ugyanis nem lehet annektálni.”

A szerző időnként önmagára (vagy vágyaira) is reflektál: „…végre megírjam azt a balatoni romantikus regényt, amely lekörözi majd Eötvös munkáját, de legalábbis egy Krúdy Gyula szintjén örökíti meg ezt a varázslatos világot.”

Érzésem szerint eddig nem jut el, de Tóth Gábor Ákos laza csuklóval ír, a regény rövid kis fejezetei – a sorozatok technikáját követve – jó ütemben váltogatva adagolják a feszültséget és fordulatokat. A balatoni háttér vonzó, akárcsak a „történjen bármi, az élet szép” érzés is. A szereplők jól megrajzoltak, szerethetők vagy épp ellenkezőleg; ugyanakkor viszont határozottan gyengébbnek érzem a párbeszédeket. Miközben a mesét színes élőbeszédként érzékeljük, a dialógusok csak ritkán érik el az elevenség e szintjét. Ez különösen érzékelhető akkor, amikor a szerző ismeretterjesztő hevülete maga alá gyűri a történetmesélést. Kár, mert mindkettő fontos, de a megoldás most kevésbé sikerült.

A Balatoni Menedék ettől függetlenül sokak kedvence lehet, igazi nyári olvasmány. S persze, az sincs kizárva, hogy folyt. köv.

Tóth Gábor Ákos

Tóth Gábor Ákos: Balatoni Menedék
21. Század Kiadó, Budapest, 2022
384 oldal, teljes bolti ár 4490 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3368 Ft,
e-könyv változat 2421 Ft
ISBN 978 963 568 2294 (papír)
ISBN 978 963 568 2294 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A regény helyszíne a Balaton-felvidék a múlt század első felének viharos éveiben, ám a címbéli falusi kúria lakóiról lassan kiderül, hogy nem csak a világégés, sokkal inkább saját múltjuk elől menekültek ide…
1942-t írunk, a hetvenes éveit taposó „bolond báró” és a felnőttkor küszöbén álló menekült zsidó lány úgy próbálja meg túlélni a szörnyűségeket, a nélkülözést, a terrort, az árulást, hogy fityiszt mutatnak a megpróbáltatásoknak.
Járványok, forradalmak, háborúk idején elözönlik a városiak a nyaralóhelyeket. Láttuk a közelmúltban, hogy aki csak tehette, megpróbált minél messzebb kerülni a veszélyzónától.
És megpróbálnak aszerint élni, amit a nyaralókból élő helyiek sugallnak: „Történjen bármi a világban, itt a tó partján vidáman folyik tovább az élet, s ez így lesz az idők végezetéig… Kit érdekel Hitler, Sztálin vagy Mussolini, amikor itt patakzik a jó bor, szól a zenekar, és a lányok szoknyája úgy fodrozódik, mint a vitorlások oldalánál megiramló hullámok.”
Egyszerre megindító, sokszor könnyes humorral megrajzolt sorsok peregnek az olvasó előtt – folyton változó balatoni „díszletek” között – kezdve a millenniumi évek aranyidejétől, egészen a II. világháború vaskoráig. A szerző előző, Balatoni Futár című regényében megismert hősök itt sem hazudtolják meg magukat – ám a carpe diem életérzés immár nem holmi úri passzió, sokkal inkább túlélési stratégia…