Mint a filmeken | Helen Wildfell: A lányom pasiját szeretem / Spirit

Bedő J. István |

A lányom pasija – már alapállásban is valami zűrös gubancot ígér a cím. És ezt teljesíti is a Spirit Színház előadása. A címben említett lány, Nora huszonéves (bár már nem sokáig), míg vonzó, okos és jó ideje elvált édesanyja, az író Abigail kábé kétszer annyi. Ez még nem lenne baj, de történetesen Nora egy olyan pasival toppan be, aki az apja lehetne. Láttunk már ilyet nem is egyszer, bár a háttérben elképzelhető egy hiányzó apa-kép, az apakeresés, meg hasonlók.

Maga a pasi sem igazi főnyeremény, bár huszonéves fejjel lenyűgözőnek lehet tekinteni, hogy poénkodós, bőkezű, és az ágyban virtuóz. Ehhez képest a ráncok, némi pohosság csupán elkerülhetetlen mellékkörülmény. Mindegy, Nora csípi, pedig a pasinak (Melvin) alapelve, hogy csak harmincon aluliakra hajt.

Semmi nagyobb baj nem is lenne, csakhogy az anyai birodalom (óceánpart, villa, nyugalom, effélék) nem üres, ott van maga Abigail, és elszörnyed a turbékolókon. Melvin öntelt és pökhendi playboy, az élet királya akar lenni az idegen terepen is, míg Abigail nyugalomra vágyik, írni szeretné a darabját.

Aztán valahogy úgy alakul, hogy Melvin és Nora már egy ideje tervezett lepedőcsatája a sürgősségi osztályon folytatódik, a menő macsó infarktusgyanús tüneteivel. Ilyen esetben, ugye, hosszabb ágynyugalom javallott, és állandó orvosi ellenőrzés. Hát az idegesítő macsó ott marad Aby nyakán. Az elhúzódó pihenő során a kezdeti markáns szembenállás valahogy lassanként elporlik, és a férfinak ez a csaknem hatvanas nő nemcsak hogy tetszik, de olyan zene szólal meg benne, amilyen korábban még sosem. Abigail pedig két évtizednyi koplalás után rájön arra, hogy a szex mégiscsak jó dolog. Mellesleg női vonzereje megperzselte a kórházi doktort is – aki viszont a fia lehetne… A gubanc tökéletes, mert az ifjú doktor valójában szintén az érett gyümölcsre vágyik.

A komédia természetesen Abigail vállain nyugszik. Hegyi Barbara lubickol a megállapodott, kissé bepókhálósodott, de újra életre galvanizálható írónő szerepében. Parázs szócsatákat vív az elbizakodott Melvinnel – akiről egy kritikus pillanatban még az is kiderül, hogy sosem szerzett tapasztalatot az udvarlásban. Schlanger András pompásan éli át a helyzet okozta zavart. Eddig valahogy mindig olyanokat talált meg, akik szinte maguk kínálkoztak fel. Neki Abigail olyan, mint amikor az ember elmegy snecizni a folyópartra, és megakaszt egy harcsát. Nem tud vele mit kezdeni.

Hegyi Barbara olyan, mint a sistergős istennyila, kiborul, ordít, sír a szerelmeskedés újra felfedezett élményének hatására, aztán okolja a saját elővigyázatlanságát – gyönyörűen vezeti át Abigailt az érzelmi szélsőségek között. Testbeszéde, apró mozdulatai olykor még a poénos szövegnél is többet érnek. De hát érett fővel mégiscsak szerelmes lett ebbe a hóhányóba…

A darab során csak kiderül az is, hogy a felnőtt ember szinte soha nem tud a gyerekével úgy és annyit foglalkozni, hogy az ne hagyjon benne tüskét, de ha baj van, azért a kritikus helyzetekben mégiscsak az a legjobb, ha anyja meg a lánya egymásnak ad támogató segítséget. Olyankor értik meg önmagukat mind: a gyakorlott színpadi szerző, aki valójában csak elképzelt alakokat mozgat, a nagyszájú macsó, a felnőttként kezelt lány, a derék doktor, aki tudja, mikor kell neki kilépni egy egyensúlytalan háromszögkapcsolatból.

A darab – akárhányan is játszanak benne – kétszereplős, két érett színésznek kínál jutalomjátékot. Mind az okos írónő, mind az ellenszenves pénzeszsák önvizsgálatra kényszerül, és ehhez képest a többiek csak szekundálnak.

A kavarás másik mestere Charlotte, az elvált drámaíró nővére. Kocsis Judit vérbő, temperamentumos asszony, akinek az élete társa szintén nő, hogy még valami bonyolítsa a helyzetet, és teljesen minapi legyen a sztori.

Bánovits Vivianne kevésbé szélsőséges pontok között húz ívet Noraként, bár neki is végig kell száguldani a pozitív és negatív érzelmek skáláján. Matthews doktor (Nagy Róbert) akkor érdekes (megint csak a szerep vázlatossága okán), amikor sármőrként csábít és csábul.

A leegyszerűsített színpadképhez a színészek jórészt a kellékek révén kapnak támogatást. A színpadra állító rendező, Szitás Barbara a szükségből erényt kovácsolt, a gyakori helyszínváltozásokat lényegében néhány szék elmozdításával érzékeltetik, a helyszíneket a néző csak háttérvetítéssel látja, minden egyebet szóval-hanggal kell megteremteni.

A történet csupán egy kedves, nagyon profi módon összerakott komédia, melyben a második felvonás végére „az igaz szerelmesek megtalálják egymást”. Mélységeit – mert azért vannak – csakis a színészi játék tudja előhozni. A hepiend bekövetkeztekor elsötétül a szín, és a megszólaló zene közben a néző azt várja, hogy felgyorsítva leperegjen a stáblista, mint a moziban. Tiszta Hollywood!

Fotók: Boda Gábor

Helene Wildfell: A lányom pasiját szeretem
Nancy Meyers nyomán írta: Helene Wildfell, színpadra alkalmazta és rendezte: Szitás Barbara

Abigail Letford – Hegyi Barbara
Melvin Thomson – Schlanger András
Charlotte – Kocsis Judit
Dr. William Matthews – Nagy Róbert
Nora – Bánovits Vivianne
Több szerepben – Urbán Viktória

Részletek és jegyvásárlás itt