Szülesztési agymosás | Angela Murinai: Anya szív

Fazekas Erzsébet |

Az én anyukám a legszebb a világon. – Nekem van a legjobb édesanyám. – Mindig nevet. Örökké vidám. – Szép ruhákat hord, nekem is olyat vesz. – Mindig a kedvencemet főzi. – Borogatást tesz a torkomra, ha köhögök. Felkel hozzám éjjel. – Az enyém kakastaréjt is tud fésülni – mondják egymásra licitálva a kicsik az óvodai ünnepségeken. Az iskolai rendezvényeken már azt emlegetik, hogy dicsér és – minden körülmények között, mindennek ellenére szeret.

A szervező tanárok kifinomultságán (és saját élettapasztalataik minőségén) múlik, hogy milyen idézetekbe csomagolva indítanak támadást az ünneplő közönség – főként női – tagjainak könnyzacskói ellen. Az anyáknál szinte mindig, de ilyenkor különösen könnyű megnyitni a (könny)csapokat.

De tud-e minden nő anya lenni? És minden anya boldog-e (még ha olykor meg is hatódik)? Ilyen és másféle, sokszor letaglózóan kemény kérdések körül forog Angela Murinai brutálisan őszinte, erősen humán- és társadalomkritikus könyvének minden mondata, megállapítása. „Nincsenek jó anyák vagy rossz anyák. Anyák vannak. Emberek. Olyan nők, akik életük egy bizonyos szakaszában anyaszerepbe lépnek, hogy felneveljék a gyereküket” – mondja egy interjúalany. A szerző pedig itt is intőn figyelmeztet: „hallgass azokra, akik az élet árnyékos oldalán állnak. Igen nagy bátorság kell anyaként megfogalmazni a veszteségeket, a nehézségeket, a haragot. Becsüljük meg azokat, akik megteszik, vállalva a közmegvetést is.”

A magyar nyelv egyik sajátsága, hogy a szív szónak két jelentése van az egyik ige, a másik főnév. Igen, az anya (az alany) olykor szív (állítmány). Saját és felmérése tapasztalatainak összegzéseként Angela Murinai azt is állítja: az anya rohadtul sokszor, sokat szív. Mert keményen megszívta ám! És mindeközben az anyai szív látványosan szenved (mint a kötet címlapján). Hajszálvékony vagy mély repedések keletkeznek rajta, sokaké meg darabokra törik.

Gyönyörű ez a mattlakkal bevont címlap. Rajta fényesen ragyognak a napsárga címbetűk. Gyönyörű a fotó is: az alvó kisgyerek anya vállgödrébe hajtja fejét. Jaj, dehogyis alvó, tágra nyitott szemmel mered a semmibe. Anya szeme viszont zárva, s az orrnyergét szorítja. Az tesz így, szokott így tenni, aki nagyon fáradt, ideges, elkeseredett, és csak befelé figyel. Arra, hogyan, miként nyugtassa le/meg magát, hogy a hozzá simuló gyereknek is valami nyugalmat adhasson. Olyan anyát idéz, aki sokszor szív, de még többször akarja ezt meg nem történtté tenni, hogy minden kihívásnak meg tudjon felelni. (Borítóterv: Csorba Vera)

A 20. század második felére „ipari méreteket öltött az anyaság tupírozása”, mint sok úton-útszélen talált szöveg tanúsítja: „anyának lenni rendkívül nehéz és felelősségteljes, de egyben a legcsodálatosabb küldetés is a világon. A legfantasztikusabb érzés, amit egy nő megélhet élete során. Ezt minden anyuka tudja és érzi, és gyermeke megszületése után nap, mint nap át is éli.” És Murinai nagy lendülettel lát neki szétzúzni az efféle megállapításokat. „Az első 6 szó (az ÉS-t is beleértve) igaz, a többi a valóság felháborító elferdítése. Anyának lenni nem csodálatos, s ha egy nő életében ez a legfantasztikusabb érzés, az csak azért lehet, mert a gyereknevelésen kívül semmi más érdekes dolog nem történik vele.” (Már ha a gyereknevelés valóban annyira érdekes volna, mint amennyire felelősségteljesen nehéz. Szerintem inkább kihívás – nem is kicsi. Lehet akár kaland is – annak se akármilyen!). Murinai meglátásainak nagy részével, persze, némi fenntartással – bizonyára nem egyedüliként – egyet tudok érteni: „Az anyaság a legtöbb esetben hamis mázba csomagolt rabszolgaság, szünet nélküli ingyenmunka, végtelen anyagi és egzisztenciális kiszolgáltatottság, szavakkal le nem írható mennyiségű stressz, elvárás, frusztráció.”

A könyv az átlagos nőkről szól, akik fizetés, nyugdíj, megbecsülés nélkül újratermelik és életben tartják a társadalmakat. „Egyéni érdeklődésem és hobbim az anyaság misztériumának lerombolása” – szögezi le az egyik fejezetben Murinai. Másutt viszont ezt így látja el részletesebb értelmezéssel: „az ember az egyetlen lény a földön, amelyik képes átlátni és szabályozni a szaporodását. S ahelyett, hogy élne e lehetőséggel, a biológia tudományában járatlan állatok viselkedésével magyarázza saját, gyakran felelőtlen vállalásait. Tudja, látja, hogy adott körülmények között nem szerencsés gyereket szülni, de hát, ugye, a hormonok, az ösztönök és egyéb megfoghatatlan kényszerek okán megteheti. Valami azt kattogja a füledbe, hogy szülj, de azok nem a hormonok, hanem a konzervatívok (a szülesztők) propagandája, a családod nyomasztása, és a gyerekkorod óta beléd nevelt nemi szerep.”

Ezt elfogadom. Részben még kicsit történelmietlennek ható szavait is: „A patriarchátus addig van biztonságban, amíg a nőket rabságban tartja, ezt pedig a gyerekeiken keresztül tudja a legegyszerűbben megvalósítani. Amíg a gyerek jóllétét a magadé elé helyezed, a társadalom vígan használhatja tovább az erődet. Az anyaságot olyan hazugságok, hiedelmek, tabuk veszik körül, amik évszázadok óta megakadályozzák, hogy akik a leginkább érintettek, akik ennek terhét hordozzák, beszéljenek a nehézségekről.” Hogy az egész problematikát érdemes-e a patriarchátushoz kötni, azt nem tudom. De tiszteletben tartom a szerző többször is kiemelt, aláhúzott kiinduló pontját. Azon is érdemes eltöprengeni, mennyiben biológiailag determinált vagy inkább társadalmilag konstruált-e az anyaság, és ezzel együtt járóan az otthonteremtés (igénye, vagy kényszere). „Nem elsődleges célom, hogy lebeszéljem a nőket a szülésről, sokkal inkább azt szeretném kutatni, mi mindennek kellene történnie ahhoz, hogy ne gebedjenek bele az anyaságba” – kínál támpontot szövege olvasóinak.

És Murinaival együtt érdemes további elgondolkodtató kérdéseket is felsorolni: mi történne, ha a nők azt tanulnák magukról, hogy bármilyen életet élhetnek? Ha eljutna a tudatukig, és annak szellemében élnének a továbbiakban, hogy nem feladatuk a reprodukció, az ingyenmunka, a férfiak, a kiskorúak, a családba tartozó betegek, idősek ellátása. Vajon mekkora volna akkor a nők gyerekvállalási kedve?

A szerző szerint bizonyára nem nagy, mert az általa megkérdezett nők többsége úgy találja, rabszolgaszerepbe kényszerült, és ezt gyűlöli. Bárki kritizálhatja, közben ő „nem beszélhet a kínjairól, mert valaki ott terem, s megvádolja: ha nem elég boldog, biztosan rossz anya.”

Talán a helyzethez való alkalmazkodás biológiai szükségszerűsége, hogy sok nő elég jól fel van vérteződve: „A lélek kibírja a megterhelést, megtanul védekezni. Elfelejti, elnyomja a rossz érzéseit. S mire a gyerekek felnőnek, sokan már egész másként emlékeznek a múltra. Elménk, saját védelme érdekében, kiszórja a fájó emlékeket, hogy a traumák miatt ne bolonduljunk meg, ne essünk depresszióba” – és hogy ne legyünk alkoholisták, drogosok – teszem hozzá.

Murinai szerint a természet trükköt játszik a nőkkel. Az idő segít elhomályosítani a rossz emlékeket. Minden megszépítő távolságba kerülhet. Az így kapott üres lapra aztán a tudat elkezdi felírni azt, hogy egészében mégiscsak csodálatos volt minden. Még a saját gyerekkori rossz tapasztalatuk is csak ritkán mentesíti a nőket az alól, hogy ők is gyereket vállaljanak. Egyesek épp ezzel próbálják helyretolni a kizökkent világot. Fogadkoznak, majd ők jobban csinálják. Az önbecsapás után hideg zuhanyként éri őket az a valóság, hogy az anya nem maga rendelkezik a saját idejével, még a testével, sőt a gondolataival sem… Mindehhez ráadásként ott a gyakran semmiben nem partner férj, sőt annak a ráadásként kapott szülei is. Márpedig erre a sokszoros nyomásra nagyon nehéz felkészülni…

A könyv további fejezeteiben a szerző bemutatja azt a nem kis csoportot is, amelynek tagjai nem elég védettek attól, hogy amikor el kell nyomni magukban a feszültséget, oldani a görcsöket – mindegy is, mi váltotta ki a rossz érzést, a kudarcosság élményét – pótszerekhez nyúljanak. A következőkben megismerjük az anyós okozta sérelmek, vagy a nagymama-lét előhozta problémák miatti alkoholizálás gondját is. Mert az anyai megpróbáltatásoknak, úgy látszik, sosincs vége…

„Nagyon nem vagyunk megtanítva arra, hogyan készüljünk fel az anyaságra, s leginkább arra, mi lesz, ha az életünk, a terveink, az álmaink bedőlnek. (…) Az anyaság nevű sok évtizedes projekt egyik legnagyobb csapdája, hogy az emberek többsége úgy fő bele, ahogy a béka a levesbe. Sokáig észre se veszi, miben él, illetve kellő számú gyerek mellett kapacitása sincs arra, hogy a saját helyzetén gondolkodjon.” Angela Murinai bizonyára annyira fontosnak tartja előző megállapításait, hogy ezeket szinte minden fejezetben, többször is megismétli. És hibáztatja a környezetet is. Hogy ezt pedig előre senki nem mondta. Bezzeg, senki nem figyelmeztetett, hogy mi minden várható: „hogy mivel jár az anyaság, és hogy meg fogok gebedni.”

A csapda része persze maga az emberi szervezet is. A szüléssel járó sokkot segítenek átvészelni a hormonok (amelyeket a szülés, a szoptatás szabadít fel). De sokáig tud hatni az újdonság varázsa is, az új, az anyai identitáshoz kapcsolódó járulékos érzések. Leon Festinger szociálpszichológus szavaival (1957) „az egész női létezést átitatja a kognitív disszonancia, ami akkor jelentkezik, ha adott helyzetben a viselkedésünk ellentétben áll a saját belső meggyőződésünkkel.”

Az anyasághoz kell egy adag humor. Meg kellő mennyiségben önzés – mert a korlátok nélküli önzetlenség és önfeláldozás minden szereplőt tönkretesz. „Kell nemet mondani. Nemcsak a családon kívül, de belül is, annak érdekében, hogy épek maradjunk.” Murinai annak ugyan nem örül, hogy a modern nagymamák miatt sok gyerek megfosztódik a nagymamás élménytől, de tény „valamiről mindig lemaradunk. Az életben nem minden kerek. S mire felnövünk, egy csomó fájdalom, veszteség ér. Egyre több nő próbál a saját gyereke(i) felnőtté válása után végre magával foglalkozni, s nem újra csatasorba állni. Ezért nem él a nagymamaság szerep lehetőségével.”

Murinai nem hibáztatja az újra saját lábra állni kívánó nagymamákat. Inkább a leendő anyákhoz szól: „gondold végig, akit megszülni készülsz, az élő-érző ember, nem a hobbid, a játékszered. Nem eszköz arra, hogy értelmet adj az életednek, hogy megtartsd a párkapcsolatodat, hogy lakáshoz juss, s akit ezért minden józan belátás ellenére (azt hiszed) jogod van világra hozni, amikor te babáról álmodozol, minden józan átgondolás nélkül, akkor egy emberi életről döntesz. Ez pedig annál is komolyabb szempont, mint az, hogy te, mint anya, majd hogyan érzed magad. Ebben a társadalomban sem gyerekként, sem anyaként nem könnyű az élet, akkor pedig minek nehezíteni azzal, hogy labilis körülmények közé szülünk.”

A nők kiszolgáltatott állapotát megszüntetni annyi empátiát igényel, aminek a töredéke is elég volna ahhoz, hogy elérjük, ne legyen többé háború a világban. Milyen jó zárómondat lehetne ez írásomhoz! Mégis úgy illő, hogy az anyaság témához közelebb álló gondolatok felidézésével adjam át elmélkedésre a terepet az olvasónak.

„Nehéz egyensúlyt tartanom abban, hogy ez a könyv ne egy ’szülésről lebeszélő’ szöveg legyen. Aminek ez a konklúziója: az nem szabad döntés, ha az elvárásoknak, neveltetésnek, kényszereknek (magyarul a hagyományoknak) engedve szülünk, de az se, ha a kilátásokat okosan átlátva meggyőzzük magunkat a gyermektelenség előnyeiről. Szabadon dönteni és felelősséget vállalni akkor lehetne, ha gyerekkel vagy nélkül, ugyanakkora esélyünk volna egy kényszerek nélküli, kiegyensúlyozott életre. Míg el nem jön egy ilyen világ, addig marad a sok rossz döntés közüli választás kényszere és ezen döntések következményeinek túlélése. Ez pedig messze van attól a boldogságtól, aminek ígéretével anyánk a világra hozott minket, s aminek eléréséért egész életünkben dolgozunk.”

Angela Murinai: Anya szív.
Anyának lenni egy macsó világban
Tea Kiadó, Budapest, 2023
254 oldal, teljes bolti ár 4790 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3832 Ft
ISBN 978 615 823 3743

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A 10 okom a haragra szerzője új tabudöntögető esszékönyvében a patriarchátus okozta károk közül most az anyaság kínjaira hívja fel a figyelmet. Kérdőíves kutatása révén több mint 1700 magyar anya szenvedéseit hangosítja ki.
Hogyan lehetséges, hogy nők tömegei szeretik gyerekeiket, de utálnak anyának lenni? Sorra veszi a férfiközpontú világ anyákra rótt terheit a „jó anya” hazug ideájától és a gyereknevelés irreális terheitől kezdve, a párkapcsolati magányon vagy a bántalmazó gyerekeken át a kiégésig, depresszióig, alkoholizmusig. Gondolatmenete nem elméleti feminizmus: több tucatnyi anya megrázó interjúja támasztja alá.
Angela Murinai szépíró és feminista gondolkodó, a Gumiszoba blog alapítója, melyen nőjogi és társadalmi kérdésekkel foglalkozott, bírálva a nemek közötti egyenlőtlenséget. 2023 óta kreatív írást oktat a Magyar Íróképző kötelékében.