A pitykések birodalmában szigorú rendet tart a keménykezű királynő. Ám az erdő állatbőrt viselő vademberei, a prémesek felkelnek az elnyomás ellen, a határon ellenséges hadsereg állomásozik, és a pórnép is zúgolódik. Minderről mit sem tudnak a királynő ikerlányai: Govalinda és Prillaszári, akik tizenhetedik születésnapjukra készülődnek. Az ünnepség reggelén védett világukba betör egy prémes, aki nemcsak […]
január 20, 2019
Szerző: olvassbele.com
Pokorny Zsófia | A chilei származású Bolaño a kortárs dél-amerikai irodalom egyik legfontosabb szereplője. A legjobb spanyol nyelvű regények listáján például közvetlenül ő foglalja el a harmadik és a negyedik helyet is, García Márquez és Vargas Llosa után. A 2003-ban elhunyt író gigantikus művét 2009-ben fordították angolra, magyarul 2016-ban jelent meg. Nagyratörő prózai munka a […]
január 20, 2019
Szerző: olvassbele.com
Így aztán Pelletier és Espinoza, akik úgy jártak Bolognában, akár két szellem, következő londoni útjuk során – mondjuk úgy, zihálva, mintha álmukban vagy a valóságban, de szakadatlanul futnának vagy kocognának – megkérdezték Nortont, hogy ő, a szeretett Liz, aki ezúttal nem mehetett el Bolognába, szereti vagy kedveli-e Pritchardot. És Norton azt felelte, nem. És aztán […]
január 18, 2019
Szerző: olvassbele.com
A könyv elöljáró beszéde szerint a melki apátságban egy szerzetes összegyűjtötte és közreadta 35 madár természetrajzát. Ezeknek az élőlényeknek azonban vajmi kevés köze van a vadgerléhez vagy a sólyomhoz, mindegyikük mítoszok és népi hiedelmek csodás vagy éppen szörnyűséges szereplői. A középkori bestiáriumban olyan madarak szerepelnek, mint a főnix, a griff, a szfinx vagy a szirén, […]
január 16, 2019
Szerző: olvassbele.com
Xénia | A Corvina Könyvkiadó már most, az év elején segít az utazást kedvelőknek, hogy könnyebb legyen a nyár megtervezése. A Marco Polo sorozatban új, kibővített tartalommal jelent meg az egyre népszerűbbé váló úti célt bemutató Montenegro és a változatlan népszerűségű Garda-tó kötet. A villámlátogatók számára 24 órába sűrített látnivalókat, naprakész információkat találunk, nagy kalandok és […]
január 15, 2019
Szerző: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | Egy ausztráliai rádiós, producer, karmester, Christopher Lawrence több zenei tárgyú könyve közül fordították le a szóban forgót. A bevezetésben a szerző arra buzdítja olvasóit, hogy olvasás közben hallgassák a könyvében szereplő zeneszerzők műveit. Nem tudom kedvelni ezt az instrukciót. Az olvasáshoz háttérzenévé degradálná a halhatatlanok műveit? Vagy az elmélyült zeneélvezetet zavarná meg […]
január 12, 2019
Szerző: olvassbele.com
Novics János | Nem vagyok benne biztos, hogy értem Lars von Trier zavaros alkotás-lélektani filozófiáját a pusztulás művészetéről és a bennünk rejlő, romboló dionüszoszi ösztön-énről. Tizennyolc évesen abban hittem, hogy egy műalkotás lehet több, mint egy emberi élet. Egy nagy horderejű mű létrehozása mindent felülír és felülmúl, egy igazán tökéletes mű megalkotása a legszörnyűbb személyiségjegyeinket […]
január 12, 2019
Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Kegyetlen le- és elszámolás a talányos című bemutató a Bethlen Téri Színházban. Az utolsó tűzijáték a családi kapcsolatok erodálódásáról beszél, hétköznapi dialógusokban, amelyekből a néző csak a történet legvégére alkot valami – talán nem is egészen pontos – képet. Mindenesetre a marosvásárhelyi rendező, Csábi Anna nagyszerű lehetőséget teremtett két különböző generációhoz […]
január 10, 2019
Szerző: olvassbele.com
Bevezető „Olaszország királya háborút izent. Az olasz királyság olyan hitszegést követett el a két szövetségesével szemben, aminőre nincs példa a történelemben” – jelentette ki alig titkolt felháborodással I. Ferenc József császár és király 1915. május 23-án Népeimhez című manifesztumában, amelyben soknemzetiségű birodalmának alattvalóit értesítette az olasz hadüzenetről. Az Osztrák–Magyar Monarchia ekkor már közel egy éve […]
január 10, 2019
Szerző: olvassbele.com
Pál Attila | A futball megszállottain kívül kevesen tudják, hogy amikor 1934-ben Olaszország világbajnokságot nyert, az itáliai élvonal 18 csapatából tizenkettőnek magyar edzője volt, azt meg még kevesebben, hogy a magyar trénerek csapataikkal tizenegy bajnoki címet szereztek, közülük Weisz Árpád egymaga négyet. A gyakran emlegetett régi dicsőségek – legyen bár szó katonai, művészeti vagy sportdicsőségekről […]
január 9, 2019
Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Tulajdonképpen már a kezdés előtt tapsot érdemelt volna a díszlet, a csempefényű fekete falakkal, a földet (padlót) behálózó pontnyi (led)fényekkel és a karácsonyi üvegdíszekkel sűrűn benőtt éggel. Kicsinyítve egy hazug művilág, aminek a nagy eseménye, hogy elhúz fölötte a Zeppelin léghajó, miközben lent patakokban folyik a sör. Igen, ez az Oktoberfest, […]
január 8, 2019
Szerző: olvassbele.com
Novák Zsófi Aliz | Csányi Sándor színművész nemrég felhívást tett közzé közösségi oldalán, ahol felajánlotta segítségét a Színművészeti Egyetemre felvételizni akaró, nehéz sorsú fiataloknak. Többen a kezdeményezés mellé álltak, így például a fővárosi második kerület polgármestere, Láng Zsolt és a Marczibányi Téri Művelődési Központ (Marczi), amely termet ad a foglalkozásokhoz. Felhívásában azt írta, szeretné viszonozni azt a […]
január 7, 2019
Szerző: olvassbele.com
Előszó gyanánt „Pszichológus vagyok, olyan problémákat oldok meg, amiknek a létezéséről nem tudsz, olyan eszközökkel, amelyeket nem értesz.” (Ismeretlen) Nem tudjuk megtartani magunknak, muszáj megosztani valakivel. Érzelmi inkontinenciában szenvedünk. Mindannyian. Van, aki jobban, és van, aki kevésbé. Pontosabban fogalmazva; nem szenvedünk, mert a szenvedés alapja a betegségtudat, ahhoz pedig betegség kell. Márpedig az univerzális közlésvágy […]
január 7, 2019
Szerző: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | Ezzel a mondattal akartam kezdeni: a mi korunk nem nagyon kedveli a nyílt és bátor morális kiállást. Csakhogy – döbbentem rá – ez minden korra érvényes volt, legfeljebb nekünk jobban fáj a saját korunk. Szigeti Ildikó könyve az ilyesfajta és talán valóban kiveszőfélben lévő erkölcsös események egyike. Nem csodálnám, ha sokat kapna […]
január 21, 2019
Szerző: olvassbele.com
0