Az elmúlás méltósága. Felkészítő tanfolyam | Alaine – Ideje a meghalásnak / KL Színház / Thealter

Posted on 2019. augusztus 17. szombat Szerző:

0


Tóth Anett |

Munka közben harminc, jobb napokon húsz, néha meg egy hetvenéves öreglány – mikor hány éves az ember belül? A szegedi Thealter Fesztiválon, a KL Színház előadásán színész és a báb készít fel a szép halálra. Két test, egy lélek.

„Egy barátnőm mondta volt, hogy olyan szörnyű nekem egy öregasszonnyal együtt élni. Mondom, de hát egyedül élsz! Azt mondja, de magammal. Van az emberben egy ilyen különös kettősség, nem mindenkinél, de nagyon sokan mondják, hogy belülről fiatalabbnak érzik magukat.” Már az elején a székhez szögez az Alaine előadása, olyan életigazságokat hallhatunk. Polcz Alaine pszichológus szövegeiből állította össze monodrámáját Markó-Valentyik Anna.

Egy élettörténetet ismerünk meg, a test változásait. A komor témába humorral vezetnek be. A lét vége elkerülhetetlen: bármennyire is szépítjük, a ráncaink előre jeleznek valamit. Még akkor is, ha ezt csak egy nyolcvanéves báb tolmácsolja. Mert mi emberek leginkább a szemünknek hiszünk, így a halálról természetesen egy öregnek kell mesélnie. A fiatalra csak legyintenénk – többnyire.

Ötven perc halálközeli beszélgetésben lesz része annak, aki végignézni ezt a csodás táncot. Nem csupán egy élet elevenedik meg előttünk. Az is, hogy a kultúránk mennyire bizarr módon viszonyul a halál gondolatához. Félünk még rágondolni is. Nem árt eltöprengeni rajta, hogy miért. Elvégre a régi időkben szinte piedesztálra emelték az élet lezárulását, ünnepeltek is, nem csak sírtak. Persze a látottak után számos kérdés merül fel bennünk. Vajon van-e jó válasz a kérdésre: Fájhat-e egy meg nem fogant gyermek hiánya?

A darabot Karády Katalin dalaival színesítik. A színésznő hangján kísértetiesen hatnak a szövegek, s a szegedi Régi Zsinagóga falára rávetült árnyékoktól csak még misztikusabb hatást keltett a mozgása. Színház, táncperformansz, bábművészet, bármi legyen is ez: zseniális. Folyamatosan egyensúlyban tartják az erőteljes érzelmeket kiváltó részeket és a keserédes humort. Túl kell látni a púderrózsaszín, édes tüll mögött a szoros kontyból kiszabaduló hajtincseken. Nem az számít, hogy a demencia milyen súlyos, vagy ki és hol őszül. Az ember mögött a tapasztalatok az építőkockák. Mikor már csak elmesélni lehet egy életet, akkor közeleg annak vége. Lehet beszélni fázisokról, hiúságról, ami az idő múltával odavész, de a végén mindannyian megütközve nézzük, ahogy Markó-Valentyik Anna belekezd az utolsó mesébe, amikor elválik a bábtól. Elmondja, mi fog történni: már nem fog fájni semmi, könnyű lesz a test, s a végén már egy jobb helyen leszünk.

Ekkor kezdenék a könnyek elhomályosítani az ember szemét, de nem lesz sötét, hogy a meghatódottságunkat vastapssal tolmácsoljuk. Anna/Alaine csak ül, majd szépen összepakol. Egy tartalmas élet kellékei, amelyek már nem számítanak. Egykor valakinek kedves tárgyak voltak, de most már csak fém meg fa meg műanyag. Kijózanító a rideg közöny, amivel az emberek idáig jutva kezelik a helyzetet.

Maga a báb kezelése is egyik igen hatásos eleme az előadásnak. Leginkább azt szoktuk meg, hogy van a báb, meg van a színész, aki mozgatja. Két különálló létforma, ami egybeforr. Derékra erősített bábot ritkán látunk, első látásra bizarrul is fest, de mindenképpen hatásos. Markó-Valentyik Anna majdhogynem bukfencezik is vele, ami azért egy öreg hölggyel nem igazán szokványos.

Az Alaine előadását minden korosztálynak lehet ajánlani, kamaszkortól fölfelé. Nem ijesztget a halál gondolatával, hanem felkészít rá.

Fotók: Orosz Sándor/Trafó (A képek a budapesti előadáson készültek.)

Az Alaine októbertől ismét látható a Trafóban.

Alaine – Ideje a meghalásnak
Polcz Alaine szövegeiből szerkesztette és játssza:
Markó-Valentyik Anna
Dramaturg: Nagy Orsolya
Zene: Borlai Gergő, Kákonyi Árpád
Zenei vezető: Kákonyi Árpád
Báb: Hoffer Károly, Palya Gábor, Raffai Péter
Rendező-koreográfus: Ladányi Andrea

Produkciós vezető: Markó Róbert