Nico Walker: Kopasz (részlet)

Posted on 2019. augusztus 5. hétfő Szerző:

0


Második fejezet

Felültem a Greyhound buszra, hogy meglátogassam Madisont a Rutgersen. Koleszban lakott, és az ágya kicsi volt két személynek, szóval kényelmetlen volt. De legalább a szobatársa hazament a hétvégére. Madison nem szerette a szobatársát. Azt mondta, nagyképű. Megkérdeztem, miért ment haza a szobatársa. Azt felelte, a nagymamája halt meg. Azt mondtam, szegény. Azt felelte: – Hát keféld meg.

Úgy volt, hogy két estét maradok. Madison bulikba vitt. De inkább olyan volt, hogy vele mentem a bulikba. Az összes új koleszos barátnőjével mentünk. Minden lány a legjobb barátnője volt. Egész éjszaka csevegtek. Ordibáltak a kocsikra. Madison minden kocsira ordított.

A bulik szarok voltak. A srácok nem drogoztak, csak sört ittak. Különféle haverok ismerték Madisont. Csak egy hónapja járt a Rutgersre, és már ismerték. Ez azért volt, mert Madison úgy táncolt, mint egy rossz kurva. Ez is jellemző volt rá, de rendben volt meg minden, csak egy kicsit béna, hogy ott vagy a lánnyal a bulin, aki uralja a terepet, meg adja az ívet. Odáig, hogy időnként már azt sem tudod, mit csinálhatnál közben.

Egy diákegyletre mentünk, egy furnérral bélelt alagsori helyiségbe, sörbűzös szexbörtönbe, ahol minden baljós volt, mint egy gyilkossági helyszín. Egy akkoriban népszerű dalt játszottak. Egy dalt arról, hogyan kell elérni, hogy minden nőstény a padlón csússzon, meg lespriccelni a nőstényeket meg ilyenek. Madison nem tudott uralkodni magán. Valahol elhagytam. Arrébb mentem, megálltam a terem oldalában, vártam, hogy ez az egész véget érjen.

Nem volt nálam, csak egy korsó Natural Ice2, de hideg volt, és eléggé le voltam égve, úgyhogy tényleg ízlett. Aztán odajött Jessie. Jessie Madison egyik barátnője volt a koleszból. Mindig emlékezni fogok rá: Jessie-nek elképesztő csöcse volt, és kedves volt velem. Egy pillanatig nagyon szomorúan nézett rám, aztán azt mondta: – Rossz hírem van, papa. Madison csak játszik veled.

Aznap reggel, mikor vissza kellett volna mennem Clevelandbe, nem volt már gumink, és Madison ragaszkodott hozzá, bár gyógyszert is szedett. Nem tudtam, mi a gondja. Azt kérdeztem: – Mért van szükségünk arra kurva gumira?

Azt felelte, mert csak. Azt mondta, a mosdóban van automata. Nagyon helyes, amúgy is csak apróm maradt. De női kolesz volt, női mosdó.
Megkérdeztem: – Nem tudnál te szerezni?
Azt felelte: – Menj, és szerezz te.
Félmeztelen voltam, megtaláltam az automatát, de minden kifogyott, kivéve valami Black Velvets nevű szart. Nagyon ki akartam jönni a női mosdóból, úgyhogy vettem egy ilyet, visszamentem Madison szűk ágyába, és újrakezdtük.
Ideje volt feltenni a gumit.
A gumi fekete volt, mint az édesgyökér cukorka. A combom fakó. A gumi ugyanolyan anyagból készült, mint amit a gumicsizmák gyártására használnak. Olyan volt, mintha műfaszom lenne.

Nem érdekelt, hogy megdugom-e vagy sem. Belefáradtam a dugásába. Mindig nagy műsor volt: neki kellett a gumi, a CD-k, a hálózsák. Egyszer átmentem hozzájuk: azt mondta előtte, hogy lecummant, és le is cummantott, de előbb megetetett velem egy zacskó pattogatott kukoricát, és megnézetett velem egy teljes baseballmeccset.
Ez nem lehet szerelem, gondoltam.
Utoljára ettem ki a vagyonából.
Visszaültem a buszra, Clevelandbe, és éheztem.

Harmadik fejezet

A cipőbolt a Promenade 3 végén volt, a Dillard’s mellett. A főnököm lecseszett, mert strandpapucsban voltam.
– Ez egy cipőbolt – mondta.
Tudtam, hogy tudja, nyalókán vagyok.
Aztán belépett Johnny Carson. Azt mondta: – Fiam, tudsz segíteni?
Fehér teniszcipőt keresett.
– Tiszta fehéret. És ne legyen rajta az a rikító minta. Kilenc és fél széles. Széles a lábfejem.
Mondtam, megteszem, amit lehet. – De mostanában a legtöbb cipőn van rikító minta.
Azt mondta, megérti.
– Tedd meg, ami tőled telik – mondta.
Két órámba telt, de sikerrel jártam. Nehezemre esett leolvasni a dobozokat. Meg nem is vagyok olyan jó a színekben. Jó gyorsan vakartam a sliccem táját, mert azt gondoltam, összehugyoztam magamat.
A vevőben nyugtalanságot észleltem.
Mindent el akartam neki mondani.
Tiszta lapot akartam.
A végére már komoly megpróbáltatás volt. Mindenfelé cipősdobozok. Mindenfelé selyempapír. A kétségbeesés és a bizonytalanság nyomai. Carson nem egyszer, nem kétszer majdnem otthagyott, de könyörögtem, hogy ne menjen: – Tökéletesen megértem – mondtam. – Olyan vagyok, mint maga.

Most aztán örült, hogy maradt. Megkapta a cipőt, amit keresett, vagy valami nagyon hasonlót. Teljesebb lett az élete. Azt mondta: – Hadd mondjak neked valamit, fiam… Te sikeres leszel… Maradj a kereskedelemben… Sikeres leszel.

Mikor végeztem, felszálltam a 32X-re, leszálltam a South Belvoirnál, és gyalog mentem tovább. Meleg volt. Már ment le a nap. A sövényben madarak mozgását láttam. Verebekre tippeltem. A házakban kigyulladtak a lámpák, én a csúcs utáni eufóriában csúszkáltam. A fejemben egy Rubella-dal volt, az egyik William Whale, „A nagy rózsaszín remény”. Mondom magamnak, énekelek egy kicsit.

Úgy is lett. Ezt énekeltem:

Mondtam, egy mosollyal ki tudlak ábrándítani
Kiderült, hogy igaz
Elég volt negyven mérföldet úszni
A kísértetedtől kitör a frász
Hallom, Grönlandon szép a tavasz

Belefutottam egy – elektromos angolnááába
A skarlát kereket – magyaráztaaa

Így folytattam, miközben tőlem jobbra az égbolt leégett. És megéreztem valamit. A szívemen nyomás volt. Kétségbeesetten szerettem volna gyengéd lenni valakivel.

Fordította: Mesterházi Mónika

Nico Walker: Kopasz
Libri Kiadó, Budapest, 2019