Háy János: Kik vagytok ti? (részlet)

Posted on 2019. augusztus 19. hétfő Szerző:

0


[Örkény Istvánról]

A lassú felocsúdás odáig jut, hogy Örkény, ha nem is harcosa, de tevékeny részese az 1956-os forradalomnak. Ő fogalmazza meg azt a híres szöveget, ami elindítja a Szabad Magyar Kossuth Rádiót: „Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon” (mármint a rádió).

Ez az a mondat, amelynek ezernyi variánsa a mai napig él a magyar köztudatban, és olyan szállóigévé vált, amelynek már csak kevesen tudják az eredetét, amilyenné Bercsényi generális híres mondása, hogy „eb ura fakó”, bár ez utóbbinak nemcsak az eredetét nem ismerjük, a szavak jelentésével is bajban vagyunk, de ez senkit nem zavar abban, hogy használja. Maga Örkény is pontatlanul idézi egy későbbi interjúban önmagát: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.”

Ahogyan az életműben, úgy az életben is az erről az életről szóló interjúk révén (Párbeszéd a groteszkről, 1986) s a szinte a legjobb művekkel egyenértékű levelezésből (Levelek egypercben, 1992, későbbi bővített kiadás, Egyperces levelek, 2004) végigkísérhető a század. Örkény egész élete egy nagy anekdota, vagy inkább anekdotafüzér, bár ő íróként (amúgy magánemberként is) irtózott az anekdotától, azoktól a történetektől, amelyek szellemes viccekbe futtatják az életet. Az ő történetei mindig elemelkednek a szellemességtől, s a szöveget egy mélyebb értelmezési tartományba viszik, nem riadva meg a paraboláktól, logikai játékoktól sem. Az anekdota neki magánügyi beszéd, és semmit nem került annyira, mint hogy a magánélet, a privát érzelmi tónus megjelenjen a műben. Az ő életművén nem tapogatható le az életrajz, holott mégis kiépült az anekdota a legkülönfélébb szálakon: a hatalomhoz való viszonya, az írótársakkal való barátságtörténetei, s persze a szerelem. Három felesége van, s akár egy hollywoodi filmben: az egyik elhagyja egy új szerelemért, s ki az új férfi, hát persze hogy a legjobb barát, a másikat a családdal együtt ledarálja a munkába és feladatokba való feledkezés, a sajnos nem lehetek eleget veletek, mert dolgom van, s az a dolog mégiscsak fontosabb, mint a gyerekek, s erre jön mintegy hepiendként a boldog harmadik házasság. Mindez kimarad a műből, nem dokumentálódik, mintha attól félne, ha górcső alá veszi a saját életét, akkor nem volna képes megtartani a reflexivitást. Merthogy ez az igazi tét: hogyan tudok a mű tárgyával kellő tárgyszerűséggel bánni. Az író első lépése az eltávolítás, a személyiség privát érintettségének kiiktatása. A privát legkönnyebben az érzelgősség irányából tör a műre, főként, ha erre van alkati hajlandóság, s Örkénynél volt (lásd Márai-korszak). Ezt az érzelgősséget kell először megfékezni, s ha másképp nem megy: kiiktatni az alkotás folyamatából. Az irónia, a groteszk, ami eredendően eltávolító, a kezére játszik, s persze sokszor érezni, hogy maga Örkény is rájátszik az ő kezükre, mintha egész életében rettegett volna attól, hogy az érzelmi síkosságon rácsúszik a műre a privát érintettség.

A század története az ő tapintható emberi és művészi története. Mégis egyedül Örkény az, aki képes volt ehhez viszonyulni, aki képes volt például szembesülni azzal, hogy mit csinált íróként az ötvenes években, képes volt magára mutatni, hogy én voltam az, aki elveszítette a barátait a politikába való betagozódás miatt, s persze én voltam, aki elveszítette a humorérzékét meg a tehetségét. Emiatt is érdemes őt olvasni, mert az ő reflexiói alapján sokkal jobban érthető, hogy egy ember mit és hogyan tesz egy vérre menő korban, az ő reflexiói alapján meg tudjuk ismerni annak a kornak az emberi oldalát, amely kor lassan lesilányodik a történelemkönyvek értelmezési szintjére.

Az 56-os szerepe miatt hat évig nem publikálhat, gyógyszergyári alkalmazott lesz, s talán a résidő, ami a munka mellett marad, kényszeríti arra, hogy a lehető legrövidebb novellaformában gondolkozzon. Így kezdődnek az egypercesek. A műfaj evidensen hozza a groteszk és abszurd szituációkat, hiszen pár mondatban kell felíveltetni és lekerekíteni egy történetet. A stilisztikai és szerkezeti kényszer jól passzol ahhoz az abszurd tapasztalathoz, ami immáron Örkényben is kiépül, s alkalmat kínál a humornak is. „Az igazság az, hogy – legalábbis az én véleményem szerint – ilyen az a világ, amelyben élünk. Lehet, hogy amit írok, annak nincs általános érvénye, mert talán csak a mi mai magyar világunk ilyen. De amit fonáknak, groteszknek vagy humorosnak vélnek írásaimban, azt, higgye el: én egy mosoly nélkül írom le, mert véres valóságnak látom, tehát olyannak ábrázolom.” Az egypercesek tulajdonképpen a valóság örökös ütköztetései az elvárt valósággal, helyesebben a józan ésszel elvárható valósággal. Ebből ered humoruk, s persze szerethetőségük s némikor a problematikusságuk is.

S ez a probléma, amit itt észlelhetünk, tulajdonképpen az egész életműre vonatkozik: Örkény nem tudott leszámolni a humanista emberszemlélettel, az embert morális lényként való értelmezéssel. Emiatt a szövegek sokszor moralizálásba csúsznak, s nem mentesek az erkölcsi ítéletektől sem (nem kevésszer épp a leghíresebb egypercesekben leljük meg ezt, mint például az In Memoriam dr. K. H. G.-ban). Bár magánemberként ezekkel a humánus elvekkel mindannyian egyetértünk, de a művészileg magukban hordozzák a kudarcot, hisz a műalkotással alapvetően ellentétes minden ideológia, a moralizálás is, hisz az erkölcsi véleményformálás is ideológia. A műalkotás a létet akarja megfogni a lehető legelevenebben, az ideológia pedig abban érdekelt, hogy a létet leegyszerűsítse és a saját kategória-rendszerébe, elviségébe kényszerítse. Az ideológia védelem az élet veszélyeivel szemben, a műalkotás viszont folyamatos életveszély.

Az Egyperces novellák (első megjelenés 1968) mindezek ellenére az életmű máig legsikeresebb könyve. Ha tanítani kell az írást, érdemes elővenni, mert a kicsi szerkezeteken pontosan végig lehet kísérni, hogyan épül fel egy mű, mit jelent pontosan fogalmazni, mit jelent az írói eszközök használata, hogyan kell címet adni, mitől frappáns egy kezdet, és mitől ütős egy befejezés. Hogyan használja az irodalom a hétköznapi alapanyagot, a vicceket, hirdetéseket, újsághíreket, miképpen hoz ez frissességet a bemerevedett irodalmi nyelvbe.

Háy János

Ha irodalmat tanítanék, minden korosztálynál elővenném, mert minden korosztályhoz megtalálható a megfelelő darab, s ezek olyan szövegek, amelyek után az embernek van kedve más kortárs vagy korban hozzánk közel álló íróhoz nyúlni. Alapmű, mert nem dagályos, mert az író nem mutatja bennük magát ijesztő nagyságnak, mert rövid. S bár Örkény már eleve felhívja a figyelmet ennek a rövidségnek a hasznosságára (Használati utasítás), nem gondolta volna, hogy ezek a novellák az SMS-generáció számára tulajdonképpen még így is regények.

Háy János: Kik vagytok ti? – Kötelező magyar irodalom
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2019