Tóth Zsuzsanna | Régen okozott nekem ekkora boldogságot verseskötet. (Legutóbb Fenyő D. György Útikalauz a versekhez című könyvének örült így a lelkem.) Miért? – kérdezhetnék tőlem, ha éppen beszélgetnénk. Talán azért, mert ezek a versek tényleg beszélgetnek egymással, így is bizonyítva valami nagy, nyugodt hömpölygést, az idő és a verssorok titokzatos egymásba kapaszkodását – a […]
február 13, 2023 Írta: olvassbele.com
D. Magyari Imre ǀ Tán 2012-ben, mindenesetre még tanár koromban, egy tanítványom, Kamilla kezében pillantottam meg Nyáry Krisztián Így szerettek ők című kötetét, aminek az alcíme akkor még Magyar irodalmi szerelmeskönyv volt, s még csak sejteni lehetett róla, hogy egy sorozat első darabja, de már egy év múlva, 2013-ban jött a következő. Tízből ha nem […]
január 12, 2023 Írta: olvassbele.com
D. Magyari Imre ǀ Szörnyű gyerekkorom volt: 1955-ben születvén, a hatvanas években nem hallgathattam Halász Judit dalait, mivel akkor még nem léteztek. Nem is tudom, mit hallgattunk. A Vörös Csepelre meg hasonlókra emlékszem, de ezek nem kifejezetten gyerekdalok, bár átlengi őket némi gyermeki bizakodás: holnapra megforgatjuk, sőt ez a harc lesz a végső… Hát nem […]
december 1, 2022 Írta: olvassbele.com
Bedő J. István | Nagyon jó pillanatban jelent meg Köves József legújabb, zsebbe való könyve. Kivált azért, mert az alcíme – Elolvasókönyv – szamárfület mutat a tankönyveknek, a kötelező irodalmaknak, tehát könnyedén beleilleszthető egy harmadik-negyedikes gimnazista zsebébe. Továbbá – és ez most fontosabb – szinte egy időben került a polcokra Nyáry Krisztián sokak által várt […]
szeptember 14, 2020 Írta: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | Tűnődtem sokáig, kik lehetnek a megcélzott/értő olvasói Nádasdy Ádám könyvének, amely a szerző szerint „se nem tankönyv, se nem kézikönyv”, és a „magyar nyelv iránt érdeklődőknek” szól. Ennél jóval szélesebb kört feltételezek, mert nem egyszerűen ismereteket ad – nagyon sokat – az olvasónak, hanem azt is, amit a sorok közt nyújt. És […]
május 28, 2020 Írta: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | Néhány évvel ezelőtt nagy port kavart – sok vitát generálva – az Így szerettek ők című Nyáry Krisztián-kötetek megjelenése. (1., majd 2.) Ki hitte volna, hogy a híres írók, művészek magánéleti titkai, szerelmi pókhálói így magukhoz vonzzák az érdeklődést? A kérdés persze költői, hiszen a kíváncsiság az egyik legerősebb emberi tulajdonság, és […]
augusztus 19, 2019 Írta: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | Elővettem Szerb Antal Magyar irodalomtörténet című könyvét (pontosabban annak 1972-ben megjelent – akkor 40 forintba került! –, 5. kiadását), amelyre akkor lettem újra kíváncsi, amikor Háy János Kik vagytok ti? című, a szerző által alcímben Kötelező magyar irodalomnak minősített munkája egyik-másik kritikájával találkoztam. Bármennyire is hasonlít – műfajában! – a két könyv, […]
április 29, 2023 Írta: olvassbele.com
0