Nemcsak a konkrétumok, hanem a szemlélet is! | Vekerdy Tamás: Válás és ami körülötte van

július 9, 2019
Szerző:

0

Cserhalmi Imre | Nyelvi és üzleti értelemben sem túl elegáns címmel jelent meg Vekerdy Tamás sokadik könyve, amelyben a felborult családi életek felnőtt szereplőinek adott – de mindig a gyerekükről szóló – tanácsait gyűjtötte csokorba. Ezt már az Elválunk? című előszó is egyértelműen jelzi azok számára, akik esetleg nem ismernék Vekerdy évtizedek óta fáradhatatlanul hirdetett […]

Bécsi magyar Figaro | ARMEL fesztivál

július 8, 2019
Szerző:

0

Bedő J. István | Az idén 12. évadához érkezett Armel operafesztivál eddig is elkényeztette a bátrabb operakedvelőket kellemes szendvicsprogramjával – értsd ezen, hogy a kortárs művek mellett klasszikusokat is kínált mai, néha kissé átszabott rendezésben. Emlékeztetőül: a fesztivál előtt egy évvel énekesválogatás zajlik, ennek nyertesei a színre állított, olykor teljesen újonnan született művek szerepét játszhatják. […]

Posted in: NÉZŐ, Színház

Lélekhez szól | Nógrádi Gergely: Az emberszerelő

július 5, 2019
Szerző:

0

Somogyi András | Először is bevallom, restellem, hogy nem ismertem Nógrádi Gergely írói munkásságát, holott – a fülszöveg szerint – ez az ötvenedik kötete. A könyvet olvasva úgy érzem, sokat vesztettem. Néhány hónapja egy világhírű tudós, Y. N. Harari nagyszerű ismeretterjesztő könyvéről írtam. A tudós azt fejtegette, hogy a lélek csak az emberiség kollektív tudatában […]

Nógrádi Gergely: Az emberszerelő (részlet)

július 5, 2019
Szerző:

0

­Az emberszerelő Félt. Hogyne félt volna? Már maga a böhöm nagy, piszkosfehér épület a „százezerhúsz” ablakával ijesztő volt. A délutáni napfény szikrát hányt a műanyag keretes üvegtáblákon, de ez kicsit sem tűnt szépnek, vidámnak vagy szemkápráztatónak. Ahogy az utca túlsó oldaláról figyelte, a ház inkább olyannak tetszett, mint ami elnyeli az arra járó embereket, és […]

Akarom, nem akarom | Sheila Heti: Változások könyve

július 4, 2019
Szerző:

0

Pokorny Zsófia | A legtöbb irodalmi műben az anyaság a boldogság forrása és egy életcél beteljesedése. A társadalom is hasonló módon vélekedik róla, és hasonló érzelmeket társít hozzá. Habár az elmúlt években egyre gyakrabban jelentek meg (a közbeszédben, de az irodalomban is) olyan vélemények, amelyek a gyermeknevelést nem csupán egyszerűen megélhető, szakadatlan boldogságként írják le, […]

Sheila Heti: Változások könyve (részlet)

július 4, 2019
Szerző:

0

megjegyzés A három pénzérme feldobásának módszere a Yi-kingből, egy több mint háromezer éves jövendölési útmutatóból ered. Használták királyok, ha háborúba mentek, és használták átlagemberek, ha megoldást kerestek életük nehézségeire. Három pénzérme hatszor egymás utáni feldobása által feltárul a hatvannégy állapot egyike, aminek jelentését egy szöveg segít értelmezni. Konfuciusz, a Yi-king egyik legfontosabb kommentátora kijelentette, ha […]

Nyomokban Frayn | Vadméz, vagy amit akartok / Belvárosi Színház

július 3, 2019
Szerző:

0

Bedő J. István | Michael Frayn darabja mutatkozott be a Belvárosi Színházban – komoly meglepetést keltve. A meglepetés főképp azokat érte, akik Frayn munkásságából az Ugyanaz hátulról című (másképp Függöny fel! és még sokféle fordításban és címmel népszerű) komédiát ismerték. De a színházba a néző a színlapon ígért komédiát nézni megy. Hogy a bemutatón ki […]

Oláh József Pöli: Kincseim tára (részlet)

július 2, 2019
Szerző:

0

Mi van fiam, pisilned kell? Mindig szerettem a történelmet! Hogy miért, azt nem tudom. Egyszer a Laposra hoztak ki megint egy csomó papírt a parasztok, meg könyvet, aztán én egy pár darabot kiguberáltam magamnak. János csak a játékokat meg a fémet gyűjtötte, Fiknyos Csabával együtt. Engem inkább a könyvek érdekeltek, pláne a vastagabbak. Ezek meg […]

»A panaszomra csak akkor válaszolj…« | Oláh József Pöli: Kincseim tára

július 2, 2019
Szerző:

0

Bogdán Péter | Oláh József (becenevén Pöli) novellás kötete, a Kincseim tára az elmúlt évben jelent meg magánkiadásban. A szerzőről tudni kell, hogy a romák ügyének ismert szószólója, ember- és polgárjogi aktivista, és nem mellesleg értelmiségi is, aki diplomáját szociális munkás szakon szerezte. Nem szokás a könyvek tartalma előtt a külsejéről beszélni, de itt kihagyhatatlan: […]

Párhuzamos bőregerek | Die Fledermaus – Bécsben

július 1, 2019
Szerző:

0

Bagi Ágnes | Ami nekünk, magyaroknak Kálmán Imre Csárdáskirálynője, az Johann Strauss (az ifjabb) Denevérje az osztrákoknak. Karikatúra a boldog békeidők bécsi nagypolgárairól. Nálunk hagyományosan szilveszterkor kerül színpadra az Operaházban/Erkelben (most éppen az Operettben). Bécsben szintén nincs óévbúcsúztatás Bőregér nélkül, az előadás azonban egész évben a repertoár része, így az időzavart elhessegetve, kíváncsian ültem be […]

Morten A. Strøksnes: Tengerkönyv (részlet)

június 30, 2019
Szerző:

0

||  1  || Három és fél milliárd év telt el az élet első primitív formáinak megjelenése és Hugo Aasjord késő esti telefonhívása között. Július volt, szombat este, én pedig épp egy nagy társasággal vacsoráztam Oslo belvárosában. – Láttad a jövő heti időjárás-jelentést? – kérdezte. Már régóta vártunk a megfelelő időjárásra. Nem napfényre vagy melegre vagy […]

»Sétáltál-e már a tenger fenekén?«* | Morten A. Strøksnes: Tengerkönyv

június 30, 2019
Szerző:

0

Nádudvari Anna | A norvég szerző, Morten A. Strøksnes és barátja, Hugo a történet során végig azon mesterkednek, arra törekszenek, azt a célt tűzik ki maguk elé, hogy legyőzzék Észak-Norvégia vizeinek szörnyét, elejtsenek, a horgukra tűzzenek, kihúzzanak a mélységes mélységből, a titokzatos sötétségből, a rejtelmek rejtekéből egy olyan iszonyatos állatot, mint a grönlandi cápa. Újra […]

Csillag Péter: Ady stoplisban (részlet)

június 29, 2019
Szerző:

0

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Vestibulum tempus urna sed leo molestie cursus. Quisque tellus erat, consectetur a ante vel, sagittis egestas nulla. Pellentesque habitant morbi tristique senectus et netus et malesuada fames ac turpis egestas. Morbi vel lobortis nibh. Duis venenatis tellus vel est pulvinar commodo. Pellentesque accumsan cursus tempor. Quisque eget […]

Címkézve:
Posted in: Uncategorized

Az Esőemberen túl | Mocsonoky Anna: Autista a gyermekem

június 29, 2019
Szerző:

0

Lengyel Szilvia | „Először is és mindenekelőtt – gyerek vagyok. Autizmussal élek. Elsősorban nem »autista« vagyok. Az autizmusom a teljes személyiségemnek pusztán egy része. Nem határozza meg, milyen ember vagyok. Gondolkodó, érző, sokféle tehetséggel megáldott lény. … Próbáld az autizmusomat nem egy képesség hiányaként, hanem egy másfajta képességként felfogni. Ne az autizmus húzta határokat nézd, […]

Nem köpünk egyenesen a gyerekre | Fredrik Backman: Amit a fiamnak tudnia kell a világról

június 26, 2019
Szerző:

0

Paddington | Mielőtt belevágnék, szeretném bejelenteni, hogy elfogult vagyok. Imádom Fredrik Backman szarkasztikus humorát és a humor mögött rejlő mély gondolatokat. Április, a Könyvfesztivál környékén jelent meg az Amit a fiamnak tudnia kell a világról című, 2012-ben íródott kötete. Backman friss szülői élményeit osztja meg velünk, a megszokott iróniával és empátiával. De több ez a […]

Fredrik Backman: Amit a fiamnak tudnia kell a világról (részlet)

június 26, 2019
Szerző:

0

Fiamnak Elnézést kérek. Mindenért, amit az elkövetkezendő, körülbelül tizennyolc évben tenni fogok. Mindenért, amiről lemaradok. Mindenért, amit nem fogok megérteni. Minden szülői értekezletről szóló értesítőért, amit rejtegetni fogsz előttem. Minden alkalomért, amikor szégyenkezned kell miattam. Minden táborért, ahová önként és dalolva jelentkezem kísérőnek. Minden barátnődért, akiket nem akarsz majd hazahozni vacsorára. Azért, mert nyilvános helyeken […]