Mint egy képregény | Benedek Szabolcs: Vörös, mint a vér

Posted on 2020. február 5. szerda Szerző:

0


 Tóth Zsuzsanna |

Időnként rácsodálkozom, hogy mennyi író is van ebben a hatalmasnak éppen nem mondható hazában. Nem csoda talán, ha sokaknak a nevével sem feltétlenül találkozik az ember. Nekem most először került kezembe Benedek Szabolcs-mű, noha az 1973-as születésű író meglehetősen gazdag munkásságát már egy évtizede József Attila-díjjal ismerték el. Vörös, mint a vér című regénye (akárcsak az ezt megelőző kettő) a Helikon Kiadónál jelent meg, ez rangot jelent. Mégis: ez a könyv nem győzött meg.

Ahogy a fülszöveg fogalmaz, Benedek „fordula-tokban bővelkedő új regényében az éppen száz éve kikiáltott Magyar Tanácsköztársaságnak a történelemkönyvekből ismert hírhedt alakjai és eseményei jelennek meg – néhány különösen véres nap a 133-ból…” Vagyis adott itt minden; izgalmas és aktuális történelmi háttér, beígért „nagy” figurák, és már az első lapokon felbukkan egy krimiszál is.

A későbbiekben természetesen lesz némi szerelem is – vagy minek nevezzük. A szemlátomást alapos történelmi ismeretekkel felvértezett író elénk tárja a valamikor „dicsőségesnek” is nevezett időszak Budapestjét – rengeteg infót kapunk utcákról és házakról, Lenin-fiúkról és Vörös Őrségről, s az atmoszférát is egészen jól ábrázolta. A történet csordogál a maga medrében – mégis: olyan film pereg a szemünk előtt, ami egy idő után érdektelenné válik. Talán ha ifjúsági regényként aposztrofálta volna a kiadó, kissé elnézőbb lennék. Mert tényleg felbukkannak ismert nevek és események, amelyek színesíthetik a fiatalok ismereteit. Érdekes lehet a miliő is. De még akkor is azt mondanám, hogy az írói stílus túlságosan leegyszerűsített, a figurák papírmaséból vannak. A legtöbb szereplő motivációját megmutatja a szerző – kvázi elvarrja a szálakat –, ám a figurák egyszerűen nem kelnek életre.

A sztori is több szempontból halovány. A sokat ígérő téma, és az egészen hitelesen induló mese ugyanis éppen a bonyodalmak kezdetekor lyukad ki. Amikor kezd tétje lenni a dolgoknak, akkor válik kalandfilmszerűen sematikussá minden megoldás. Hogy csak egyetlen példát mondjak, valaki éppen menekül – na, és kibe botlik, s tűnik el csodával határos módon az üldözők elől: a „szerelmébe”. (Ez a kapcsolat voltaképpen egyáltalán nem nevezhető szerelemnek, inkább egy megkopott és már a kezdetén sem indokolt viszony halvány árnyéka.)

A krimiszál ugyancsak vékonyka, annyira, hogy időnként meg is feledkezhetnénk róla. Ráadásul menet közben a rejtély kibogozására vállalkozó szereplők is szinte elveszítik érdeklődésüket.

De ennél sokkal jobban bosszantottak a nagyon leegyszerűsített, ám jelzőkkel alaposan megtűzdelt mondatszerkezetek a leírásokban, meg az életszerűtlen dialógusok. Hogy ne tűnjek rosszindulatúnak, kénytelen vagyok példákat sorolni. Kezdhetném az első sorokkal is, de inkább a további lapokról választottam: „Végre tavaszhoz méltón tiszta volt az ég, egyetlen felhő sem terpeszkedett rajta, és milliónyi apró lámpaként ragyogtak fejük felett a csillagok. Még a Tejút fehér vonulata is látszott, holott az nem szokott felbukkanni, a fényes városi éjszaka eltakarja a világ titkait fürkésző tekintet elől a csillagos eget, amely most viszont ritkán látható szépségében tündökölt fölöttük.”

Nyilván ízlések és pofonok, de azért még egy kis ízelítő. (Ez egy kicsit spoiler is, bocsánat.) A határátlépést éppen elkövető hősnőnk így beszél a partneréhez, miközben valószínűleg éppen csak átjutottak a veszélyzónán: „Mélységes mélyek az emberi lélek bugyrai – Antónia tekintete látszólag a falut fürkészte, ám valójában messzire révedt. – Az unokafivérem a maga módján az általa hazugnak és képmutatónak tartott világ ellen lázadt. Nagyjából úgy, mint a kommunisták. Még abban is hasonlítottak, hogy egyikük se válogatott az eszközökben. Emilnek bizonyos fölvetéseiben talán igaza volt, csak épp kérdés, lehet-e egyáltalán másfajta világot építeni, amikor az emberi jellembe évszázadok óta sziklaszilárdan be vannak építve bizonyos dolgok. Így például a hazugság és a képmutatás is.”

Nagyívű gondolatok, kétségtelen. Életszerű ilyen helyzetben. Viszont kétségtelenül megmagyaráz mindent, amit a gondolnunk kell a történtekről. És számos hasonló példát hozhatnék fel. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de a regény számomra egy futószalagon gyártott filmnek látszik, amely eredetiséget mellőző forgatókönyvből készült. Tipikusan az, ami mellett leragadsz és végignézed, mert azt várod, hátha ezúttal tényleg valami más lesz, hogy kiforrja magát… Esetleg bombasikerre vágyó, túl harsány képregénynek (bár ezekből igazán keveset ismerek).

De próbálok elnézőbb lenni: reménykedem, hogy a múlt iránt érdeklődők népes tábora talál benne a gondos háttér- és kutatómunkának köszönhető, izgalmas újdonságot. És a képregényeket is sokan szeretik.

Benedek Szabolcs

Benedek Szabolcs: Vörös, mint a vér
Helikon Kiadó, Budapest, 2019
408 oldal, teljes bolti ár 3299 Ft,
kedvezményes webshop ár 2639 Ft
ISBN 978 963 479 2659

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

1919. május 1. Budapest utcáit soha nem látott tömeg lepi el. A város lakossága ünnepel, igaz, nem teljesen önszántából: a néhány megmaradt, de már csak propagandalapként üzemelő újság napok óta a nagy felvonulás forgatókönyvét ismerteti. Ám a gondosan előkészített terveket váratlan esemény írja fölül: a belvárosban holtan találnak egy papot. A brutális gyilkosságot újabbak követik, és a bűncselekmények kapcsán a hatóságok látókörébe kerülő szerelmespár – az arisztokrata származású írónő és a forradalmi eszmékért rajongó könyvtáros – hamarosan egy életveszélyes politikai játszmába is belekeveredik.