Sötét impressziók | Michel Bussi: Fekete vízililiomok

Benyovszky Krisztián |

Ha egy kortárs detektívregény hátsó borítóján arról olvashatunk, hogy a meglepő befejezést ígérő történet Claude Monet egyik festménysorozata körül bonyolódik, s a szerző elnyerte érte a Normandiai Írók Társaságának Gustave Flaubert-ről elnevezett díját, okkal ébredhet bennünk gyanú – no persze nem a tettes kilétét, hanem a mű jellegét, műfaji profilját és a nyelvi megvalósítás igényességét illetően.

Főként akkor, ha nehezen tartjuk összeegyeztethetőnek az irodalomnak és tágabban a művészeteknek e – korábban – egymástól távolesőnek gondolt két rétegét. De olvasatlanul akár még azok is fanyaloghatnak, akik szemében nem számít szentségtörésnek – szó szerint és átvitt értelemben is – bűnügyi cselekménnyel egy lapon említeni a modern irodalom és képzőművészet két klasszikusát. Azért, mert az utóbbi másfél évtizedben annyi ehhez hasonló, egy-egy nagy festő, szobrász és építész életét vagy műveit övező „titok”, „rejtély”, „kód”, „enigma” köré épített művészettörténeti thriller látott már napvilágot (bizonyos mértékig A Da Vinci-kód hatásának eredményeként), hogy Michel Bussi regényét is könnyen besorolhatjuk ezek közé.

Jóllehet egy ilyen kategorizálás nem teljesen indokolatlan, hiszen a Fekete vízililiomok Monet valamikori lakhelyén, a normandiai kis faluban, Givernyben játszódik, ahol közvetlenül vagy közvetetten minden az impresszionizmus atyjaként számon tartott világhírű francia festőhöz kapcsolódik (az áldozatot, a gyanúsítottakat és a nyomozót is beleértve), mégsem kielégítő. Elfed ugyanis olyan (…) jellegzetességeket, amelyek Flaubert írástechnikája felől teszik megközelíthetővé a szöveget, s ráadásul kulcsfontosságú szerepük van a krimi-hatás, tehát a rejtély felvetése, kibontása és meglepő feloldása szempontjából. Gondolok itt elsősorban a nyílt vagy bújtatott nézőpontváltásra, a valóságfelidéző erővel bíró apró részletek kidolgozására vagy az alakpárhuzamok révén létesülő metaforikus előrevetítésekre. Ez utóbbin keresztül fűzi szorosra Bussi a szálakat a Bovarynéval, hiszen maga is egy kudarcba fulladt, tragikus zárlatú romantikus kitöréstörténetet mesél el (ennek részleteire még visszatérek).

Bár van benne egy-két valóban feszült akció-jelenet, s a szerző hatásosan bánik a felfüggesztés és a szélsőséges halogatás technikáival, a Fekete vízililiomok mégsem tekinthető kimondottan sodró lendületű, üldözésre, menekülésre vagy kollektív összeesküvés leplezésére kihegyezett thrillernek. Véleményem szerint közelebb áll a vidéki miliőbe helyezett, rejtvényközpontú analitikus krimik angol hagyományához, ahol is a zártkörű társaság tagjaival folytatott hivatalos és spontán beszélgetések, tárgyi és szöveges bizonyítékok elemzésén, illetve ezt kiegészítő irodalmi eredetű nyomok (idézetek, versek, mondókák) értelmezésén van a hangsúly, s amelyekben a jelenkori eset felgöngyölítése gyakran a múltban elkövetett vagy múltba nyúló egyéb bűntényeket is felszínre hoz. Ezúttal azonban hiányzik az amatőr detektív figurája, kizárólag rendőrök folytatnak nyomozást, igaz, hárman is, különböző módszerek alkalmazásával.

• Olvass bele!*

E műfaj alkotásaiban szinte kötelező önreflexív utalások egy része is ebbe az irányba, a jelfejtő, puzzle-szerű mystery story tradíciója felé mutat. Ilyen a regény egyik narrátora által felidézett, angol kastélyban játszódó rendhagyó krimi, mely egy nyomozó macska (!) szempontjából meséli el a történetet. „(…) ugyanilyen minden gyanú felett álló tanú szeretnék lenni ebben a történetben, mint a kastély macskája” – teszi hozzá lezárásképpen. S mindent összevetve ez alapvetően sikerül is neki, teszem hozzá immár én. Ugyanő említ meg egy gyerekkori találgatós játékot is, ami – e krimizsánerhez hasonlóan – egyfajta bűnügyi feladvány formáját ölti: „Egy férfi elmegy egy családtagjának a temetésére. Néhány nappal később minden nyilvánvaló ok nélkül megöli az egyik unokatestvérét. A feladat abból állt, hogy kérdéseket feltéve ki kellett találnunk, mi lehetett a gyilkosság indítéka.” A bűneset szertartásszerű jellege kapcsán pedig a nyomozást vezető felügyelő tesz ironikus utalást a Gyilkosság az Orient expresszen című Christie-klasszikusra. (…)

A folytatás és a teljes írás elolvasható Dunszt.sk oldalon

*A 21. Század Kiadó oldalán közölt részlet

Michel Bussi: Fekete vízililiomok
Fordította: Domonkos Eszter
21. Század Kiadó, Budapest, 2019
432 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2793 Ft,
ISBN 978 615 575 9222

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege­

Adott egy kivételesen tehetséges, tizenegy éves festőpalánta kislány, egy szédítően vonzó tanítónő és egy bagolyszemű, idős hölgy, aki mindent tud és mindent lát, a helyszín pedig a Claude Monet-nak oly kedves, normandiai falu, Giverny.
Az Epte folyó partján találnak rá Jérôme Morval helybéli szemész holttestére. A férfit meggyilkolták. Laurenç Sérénac, a toulouse-i rendőrakadémián frissen végzett nyomozó veszi kezébe az ügyet: a szép tanítónő, Stéphanie férjét tartja első számú gyanúsítottnak.
Egyedül az idős hölgy ismeri az igazságot, ő kalauzolja elbeszélőként az olvasót. De vajon milyen igazságra gondol? Hiszen a híres festménysorozat, a Vízililiomok tükörképeiben is összemosódik múlt és jelen, újraélednek gyilkosságok és szenvedélyek…
Bussi regénye is olyan, mint egy lenyűgöző, impresszionista festmény, melynek minden részlete felkelti a kíváncsiságunkat. Apránként fedezzük fel a hol élesen megrajzolt, hol halványan derengő színfoltok mögött rejtőző szereplőket. De ne feledjük: egy kép üzenete akkor tárul fel előttünk, ha kellő távolságból szemléljük a remekművet…