Halálos ködbe veszve | Dmitry Glukhovsky: Poszt

Tóth Zsuzsanna |

Valójában eszem ágában sem volt elolvasni ezt a regényt. Posztapokaliptikus kalandregény. Nem az én világom. Nem olvastam a Metró-trilógiát sem – bár utóbb úgy tűnik, lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenem.

Az író (eredetileg Dmitrij Alekszejevics Gluhovszkij) neve sem csengett ismerősen, noha egyszer – a közreműködő Ötvös András kapcsán – belefutottam egy könyvbemutató-jának videójába… Fiatal, szakállas férfi, jó beszélőkével megáldva, nemhiába riporter és műsorvezető is. Azt olvashatjuk róla, hogy öt nyelven beszél folyékonyan, tanult vagy dolgozott Izraelben, Németországban, Francia-országban – és online íróként debütált, azóta világhírnévre szert tevő Metró 2033 című regényével. Ám mindezeket nem tudtam róla.

Bevallom, egyetlen dolog keltette fel az érdeklődésemet; hogy a könyv – első változatában – hangoskönyvnek készült. Nem rádiójátéknak, hanem hangoskönyvnek. Ez a „fordított sorrend” bírt rá, hogy beleolvassak. Az első mondata se rossz: „Na és mi van ott, a híd túloldalán?”

Nem csoda hát, ha tovább olvastam. S noha nem mondhatom, hogy a szerző (vagy a műfaj) elkötelezett hívévé váltam volna, végül nem bántam meg a kalandot. Viszont megértettem, hogy a fiatalabb olvasók számára mennyire izgalmas lehet Glukhovsky regényének misztikuma. A mostanság meglehetősen népszerű negatív utópiák közül, társadalmi vonatkozásait tekintve, talán nem ez a regény foglalkozik a legsúlyosabb kérdésekkel, de meglehet, éppen ezért lehet sokak számára vonzó. Ez a jelenünktől kissé eltávolított (vagy jobban eltávolítható) világ megengedi, hogy tényleg csupán „kalandregényként” tekintsünk az írásra. Ráadásul, akár egy thrillerben, bőségesen akad izgalomforrás. Maga a kor, vagyis a jövő, a korántsem mindennapi helyszín, a talán nem mindig túl árnyalt, de nagyon jól felvázolt figurák. És a megfoghatatlan veszélyérzet. No, meg persze a jótollú írás, az egyszerű, ám gördülékeny mondatok, a könnyedén odavetett képek. (Ebben nagy része van a fordító M. Nagy Miklósnak.)

Valahol a mostani Oroszország területén vagyunk, egy nagy világégés után. Annak a folyónak a partján, ami valaha a Volga volt, egy hídfőnél kiépített őrhelyen, a Poszton. A folyó kipárolgása átkos, az emberek szenvednek, a növények elpusztulnak tőle. A híd furcsa ködbe, párába vész, mintha a világon nem is létezne más hely a Poszton kívül. Ez a halálos köd rátelepszik az életre, akár ott kint, akár bent van valaki. Az igazi veszélyt mindenki a kinti ismeretlenben sejti, amely ugyanakkor titokzatosan vonzza is a szereplőket, különösképp a főhősnek is nevezhető kamaszt, Jegort. Persze előbb-utóbb a Poszt kapuja is feltárul, érkeznek és távoznak emberek. De jelent-e, jelenthet-e ez jót? A külvilág sejtelmes veszélyességéből adódó drámai feszültséget jól adagoltan tetézik a bezártan élők egymás közötti viszonyaiból adódó konfliktusok, mindennapi családi, vallási és szerelmi nézeteltérések. Vagy voltaképp innen, belülről indul minden? A külső fenyegetettség és a belső nehézségek erodálják az emberek maradék reményét is, a közösségét és az egyénekét egyaránt. A világ – ha lehet – egyre félelmetesebb, és még inkább darabjaira hullik.

• Olvass bele!

Miközben a fordulatok csavarjai nagy erővel, árvízként sodorják a cselekményt, a figyelmes olvasó azt is észre veheti, hogy Glukhovsky mennyire orosz. Nemcsak a választott helyszín miatt, de kitűnik, hogy belülről ismerős számára az „orosz lélek”, akárcsak az oroszoknak a valláshoz való viszonya. Aforizmatömörséggel fogalmaz meg ilyesféle igazságokat: „Hit nélkül olyanok voltak mind, mint a féllábú hokedli: nem tudtak megállni, rogyadoztak.” Meglehetősen pontos képet ad az emberi természetről, annak alkalmazkodóképességéről is, persze nagy általánosításokkal, nem megy igazán mélyre. De általánosításai – valószínűleg a fordítónak köszönhetően is – egyáltalán nem bántók.

Fontos kérdésekkel is foglalkozik, igaz, csupán érintőlegesen. Meglehetősen karakteres a véleménye az internet hatalmáról. Izgalmasan és egyáltalán nem direkt módon fogalmazza meg a propaganda hatását: mi az, amit elhiszünk, és miért? Hogyan hat ránk, ha elfogadjuk, amit a fülünkbe mantráznak? Ha beszűkül a tájékozódás, ha csak egy maroknyi ember él, hogyan kezeljük az információkat? Mi igaz, és mi nem az? Mit tudunk, és mit hiszünk?

A kérdésfelvetések izgalmasak, de a regény vége felé közeledve egyre biztosabban éreztem, hogy csupán egy jól kitalált és ehetően tálalt sztorit olvasok – ám bevallom, cseppet sem unalmas film pergett előttem.

Kínál-e megoldást a világvégen is túli bonyodalmakra Glukhovsky, s ha igen milyent? Érhet-e megnyugtató véget egy posztapokaliptikus regény? Bevallom, egészen másra számítottam – mégis, minden fanyalgásom ellenére örülök, hogy megismertem a szerzőt is, a művet is.

A kötet külleme is megérdemel néhány szót: megragadja a figyelmet a gázálarcban gördeszkázó fiú a borítón (kép: Alex Wyner, terv: Tillai Tamás), kellemes a tipográfiája, és az érdeklődést felkeltik a fejezeteket elválasztó sejtelmes illusztrációk is (Anastasia Ivanova és Eli Yatskerich munkái).

Dmitry Glukhovsky: Poszt
Helikon Kiadó, Budapest, 2019
440 oldal, teljes bolti ár 4299 Ft,
kedvezményes webshop ár 3654 Ft,
e-könyv változat 2790 Ft
ISBN 978 963 479 3793

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A nem túl távoli jövőben járunk, az egykor hatalmas Oroszhon már csak halovány árnyéka egykori önmagának. A főváros és a fellázadt régiók közötti polgárháborút követően az ország romokban hever, a távkommunikáció és a közlekedés lehetőségei minimálisra szűkültek, a túlélők többsége vonatállomásoknál kiépített erődökben meghúzódva folytat mindennapos küzdelmet a tömegpusztító fegyverek toxikus utóhatásaival.
A „Széthullás” után Moszkóviára zsugorodott birodalom keleti határa a Volga mentén húzódik; az immáron hajózhatatlan, mérgező vizű folyó egyetlen megmaradt (és ezáltal kiemelt stratégiai fontosságú) hídját ez egykori jaroszlavli abroncsgyár helyén létesített Poszt vigyázza.
Mi lehet vajon a másik oldalon? – pontosan senki sem tudja. A kínzó kérdés Jegort, a Poszt parancsnokának tizenhét éves mostohafiát sem hagyja nyugodni. A reménytelen szerelemtől és zenészi ambícióktól fűtött rebellis kamaszt egyre jobban vonzza a halálos ködbe burkolózó vasúti híd, amely talán a kiutat jelentheti számára a helyőrség szürke féléletéből.
Dmitry Glukhovsky legújabb könyve a Metró-trilógia világát kitágító posztapokaliptikus kalandregény, mely ugyanakkor egy égetően aktuális kérdést is tartogat olvasójának: milyen hosszú távú, talán jóvátehetetlen károkat okoz korunk egyre erősödő pszichológiai hadviselése; az az új, gyilkos erejű propaganda, amely a világ egy részén már elfoglalta az igazi politika helyét?