Somogyi András | Regének tekinti könyvét a szerző, pedig nem generációkról generációkra öröklődő, esetleges valóságtartalomra épülő mesét olvasunk. Ez bizony dokumentumregény, valóságos emberekkel megtörtént valós eseményeket örökít meg, nem is túl távoli múltunkból, no meg jelenünkből. Csak a szerző világnézete, személyisége, emlékei szolgáltak szűrőként, építették be a „szükséges módosításokat”. A balatoni nyaraló egyfajta tengelye a […]
október 10, 2019
Szerző: olvassbele.com
Ebben az időben a badacsonyi szőlőhegyen, a Tomaj falu Badacsony felé eső széle és a Balatonba vezető Péntek-árok közötti területen helyi gazdák, közeli-távoli településekről származó „bebírók” művelték a „parasztszőlőjüket”. Az ároktól délre nyújtózó badacsonyi lejtőkön Tördemicig tucatnyi, a keresztény középosztályhoz tartozó birtokos osztozott (közülük regénkben majd csak Ajtai Kovách Barna (várbogyai és nagymadi Bogyay Lenke […]
október 9, 2019
Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | A szórólap alapján nem volt egészen egyértelmű, hogy Gregg Opelka – akiről nem a Wikipédia mond el mindent – sokszorosan sikerviselt musicalszerző (zene + szöveg), aki nem bízza másra a siker összekalapálását. (Csinálj mindent magad!) Aki a Pinceszínház zenés parféját (© Opelka) megnézni készül, valószínűleg nem tudja, ki a szerző, azt […]
október 8, 2019
Szerző: olvassbele.com
Virginiawoolf | Olvasom, hogy akár halálos betegségek kezelésére is gyógyír lehet a nevetés. A gelontológia (nevetéstan) kutatói nem kevesebbet állítanak, mint hogy ez a testet-lelket felfrissítő cselekvés öngyógyító mechanizmusként működik. Arról nincs beható ismeretem, hogy Spiró György konzultált-e a hazai gelontológusokkal, de az biztos, hogy a jelenlegi abnormális közéleti viszonyok között, a humoreszkgyűjteménye – az […]
október 7, 2019
Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | A monodráma mindig kikészíti a nézőt: ha jó, azért, ha mégsem, akkor azzal. Dennis Kelly darabja az első kategóriába tartozik. Járó Zsuzsa másfél órára odaszögez a székhez. Egy szerethető, kedves nő életét meséli el. A munkaszerzést, a szerelmet, a házasságot. Szóval egy többé-kevésbé átlagos élet történetét. A rendező, Keszég László nagyon jó […]
október 6, 2019
Szerző: olvassbele.com
Nagyapám hosszú évekig nem nyugodott bele, hogy nem tudja, mi történt azon a végzetes estén a Légszeszgyár utca hatos számú ház ötödik emeletén. Az összes gondolatát ez töltötte ki. Hogy megtalálja az okokat. Hogy kiderítse, ki tette. Hogy tett-e bárki is bármit, vagy csak megtörtént, ami megtörtént. Összeszedett minden iratot, amit csak tudott. Édesapám a […]
október 6, 2019
Szerző: olvassbele.com
Jeges-Varga Ferenc | Legyünk rá mások előtt büszkék vagy kísértsen bennünket egy életen át, családi gyökereinket nem lehet félretolni. Mert hogy éppen hova tartunk, az nagyban függ attól is, hogy honnan jöttünk. Milyen is volt az apánk, a nagyapánk meg a távolabbi őseink. Az esetek döntő többségében a szülőkkel személyes kapcsolatot ápolunk, jó és rossz […]
október 5, 2019
Szerző: olvassbele.com
A könyvet a Margó fesztiválon mutatják be október 12-én, szombaton 17 órakor a Várkert Bazár Vásár színpadán. A szerzővel Gács Anna beszélget Somogyi András | Különös, végzetszerű, misztikummal átszőtt események jelennek meg az Árnyékkert lapjain. A főhősök irracionális dolgokat tesznek, nyomon követjük egy család széthullását, az otthonukét is, majd a végén… de ezzel még várjunk. […]
október 4, 2019
Szerző: olvassbele.com
Cserhalmi Imre | Bödőcs Tibor szokta mondani, hogy minden sikeres férfi mögött ott egy nő,… aki jól jár. Természetesen az sem állítható, hogy a – mondjuk így – múzsa szerep haszonelven működne, és azt se, hogy a férfiak sikerei – közvetetten – a velük-mögöttük álló nők produktumai. Mindenesetre kivétel nélkül mindenféle emberi tevékenység közelében megjelennek […]
október 4, 2019
Szerző: olvassbele.com
1910 nyara Mahlerék 1910. április 12-én Cherbourg-ból érkeztek Párizsba. A zeneszerzőnek csak öt napja maradt, hogy felkészüljön a Második szimfónia előadására a Théâtre du Châtelet-ben, amit április végén két római koncert követett (a harmadik tervezett koncertet a zenekar hibájából le kellett mondani). Május 3-án megérkeztek Bécsbe, de itt sem volt nagyobb nyugalmuk. Szeptember 12-én volt […]
október 3, 2019
Szerző: olvassbele.com
Rózsa Gyula | Akármilyen meglepő, Alfons Mucha modelljei valójában tramplik voltak. A körültekintő kecskeméti kiállítás a fő- és remekművek mellett bemutatja a mester készítette modellfotókat is, és látnunk kell nagy hasú hisztérikákat, férfias tekintetű nagyasszonyokat és naivát, aki úgy ragad meg egy hegedűt, ahogyan egy hegedűművész háztartási alkalmazottja tenné ura távollétében. Ezekből lettek a tavasz […]
október 2, 2019
Szerző: olvassbele.com
Lengyel Szilvia | Egy tetralógia harmadik részéről nehéz újat mondani, a Nápolyi regények legutóbbi kötete azonban sokban különbözik az előzőktől. Természetesen az alaptörténet folytatódik, a szereplők ugyanazok, ám az egész könyv hangulata, stílusa most más. A két gyermekkori barátnő Lila és Elena mostanra már felnőtt, gyermekeik születtek, nagyrészt más problémáik (is) vannak, mint kiskorukban. Versengésük, […]
október 2, 2019
Szerző: olvassbele.com
|| 1 || Lilát öt évvel ezelőtt, 2005 telén láttam utoljára. Reggel volt, sétáltunk az országút mentén, de, ahogyan már évek óta, nem volt meg köztünk az összhang. Csak én beszéltem, emlékszem: Lila dúdolgatott, köszöngetett mindenkinek, egyesek vissza se köszöntek, és csak nagy ritkán kiáltott közbe valamit, aminek nem sok köze volt ahhoz, amiről beszéltem. […]
szeptember 30, 2019
Szerző: olvassbele.com
Bodó Viktória Booklány | Köztiszteletben állónak lenni hatalmas dolog. Keveseknek szokott sikerülni. Az a szakmai vagy emberi nagyság, ami ehhez szükségeltetik, túlmutat világnézeten, emberi kicsinyességen és politikán. Így van ez akkor is, ha a napjaink átpoltitizált közélete és szervilis ostobasága gyakran túllő a célon, és olyan embereket is elér, mint dr. Bálint György. Megütközve emlékezhetünk […]
szeptember 29, 2019
Szerző: olvassbele.com
Tizennyolcadik jelenet | Egyenesbe jöttünk Fél évvel azután, hogy Gretáról kimondták a diagnózist, az életünk megint viszonylag egyenesbe jött, napjaink kezdtek hasonlítani a közönséges hétköznapokhoz, és kezdtek kialakulni a rutinjaink. 2015 van, és Greta egy új iskolába került. Én alaposan kiürítéttem a naptáram, és takarékon dolgozom. Beata negyedikes. Él-hal a zenéért és a táncért. Őrülten […]
október 10, 2019
Szerző: olvassbele.com
0