Krekó Péter: Tömegparanoia (előzetes, részlet)

Posted on 2020. május 10. vasárnap Szerző:

0


Milyen társadalmi reflexek hívják életre, és tartják mozgásban az összeesküvés-elméleteket? Mi a különbség az álhír és a dezinformáció között? Hogyan alakítja át a valósághoz való viszonyunkat az ún. „igazságon túli” politikai kommunikációs gyakorlat? Lehet társadalmi szinten védekezni az agymosás ellen? Milyen jelekről ismerhetjük fel, hogy éppen egy politikai irányítású médiagépezet hatása alatt állunk?

4. Az összeesküvés-elméletek
és álhírek előzményei
és következményei

Néha a pizza tényleg csak pizza

2016. december 4-én egy 28 éves, észak-karolinai születésű férfi, Edgar Maddison Welch belépett a washingtoni Comet Ping Pong pizzériába a marylandi határ közelében. Ebédidő volt, az étterem tele volt étkező családokkal. Az új vendég nem úgy viselkedett, mint általában a pizzériákban szokás, és nem is pizzát szeretett volna. Hatalmas gépfegyverrel a kezében érkezett, amit rá is fogott az egyik alkalmazottra. Az étteremből hanyatt-homlok menekült mindenki, aki tudott – többek között egy háromtagú család, amely éppen az ötéves kisfiú születésnapját ünnepelte.

Welch azért jött, hogy afféle magányos igazságtevő Rambóként felderítse és felszámolja azt az állítólag Hillary Clinton fő kampánytanácsadója, John Podesta által kiépített pedofilhálózatot, amelynek főhadiszállása egyes „híroldalak” szerint éppen az a pizzéria volt. Mivel a hírek arról szóltak, hogy a pizzéria alagsorában tartják a gyerekeket, akiket szexuálisan bántalmaznak, fegyverével lement az alagsorba is – ahol, számunkra talán nem meglepő módon, pizzasütő kemencéket talált. A férfi, miközben az emberek pánikban rohantak el a helyszínről, igyekezett kikutatni, hol rejtették el az ártatlan kicsiket, és hol húzódnak a titkos alagutak. Néhány lyukat is lőtt a padlóba, hogy ellenőrizze, nincsenek-e alatta titkos raktárhelységek. Miután semmit sem talált, csalódottan feladta magát a helyszínre érkező rendőröknek.

Ez az eset jól mutatja, hogy az összeesküvés-elméletek és álhírek mennyire nem ártatlanok és hatástalanok. A pizzagate konteó olyannyira elterjedt, hogy egyes kutatások szerint a republikánus szavazók fele elhitte. A teória azon alapult, hogy Hillary Clinton (az egyre egyértelműbben a Kreml eszközeként szolgáló Wikileaksen) kiszivárogtatott e-mailjeiben, a kampány munkatársai közötti párbeszédekben feltűnően gyakran jelent meg a „pizza” szó – amiből sokan arra következtettek, hogy ez a gyerekekre vonatkozó titkos kód, és valójában a pedofíliára utal. A pizzériaellenes fegyveres támadás azért is volt bizarr, mert összecsúszott benne a „pizza” szó szerinti és a vélelmezett másodlagos, rejtett jelentése. Ami azonban fontosabb: egy nulla valóságtartalmú elmélet kis híján családok életébe került. A pizzéria tulajdonosa számos halálos fenyegetést kapott. A teóriát ez esetben politikusok is propagálták: Michael Flynn, Donald Trump közeli szövetségese és egy rövid ideig nemzetbiztonsági tanácsadója maga is terjesztette a Twitteren. Az alábbi fejezetben amellett fogunk érvelni, hogy az összeesküvéses álhírek igenis fontosak és veszélyesek tudnak lenni – még ha nem is mindig azok. A politikai, társadalmi és egészségüggyel kapcsolatos konteók befolyásolják az egyének viselkedését, embercsoportokat tehetnek bűnbakká és erőszak áldozatává, szélsőséges politikai mozgalmakat fűthetnek fel – vagy egyszerűen csak alaptalan szorongással és félelmekkel keseríthetik meg az életünket. Melyek azok a társadalmi-környezeti körülmények, amelyek hozzájárulhatnak az összeesküvés-elméletek és álhírek elburjánzásához?

Az összeesküvés-elméletek és álhírek
terjedésének körülményei

A paranoid gondolkodás

Egy kiváló szociálpszichológus, Roderick Kramer a „paranoid szociális kogníció” fogalmával foglalja össze a gyanakvás és a bizalmatlanság azon formáját, amely komoly rombolást vihet véghez egyes csoportokon belül és csoportok között egyaránt. A kifejezés alatt a szerző olyan hiedelmeket ért, amelyek középpontjában az a nézet áll, mely szerint az egyén vagy csoportja zaklatás, fenyegetés, rémisztgetés, bántalmazás, leigázás áldozatává válik rosszindulatú mások által. Fontos, hogy ez nem szükségszerűen hibás vagy tévképzeteken alapuló, hanem esetleg csak eltúlzott vagy rosszkor és rossz helyen alkalmazott, félreértelmezéseken vagy „félreészleléseken” alapuló formája a gyanakvásnak és a bizalmatlanságnak. Ehhez kapcsolódó fogalom a „csoportközi paranoia” is, ami kifejezetten a saját csoport (nemzet, etnikum, vallás, politikai oldal stb.) fenyegetettségének az érzése más, rosszindulatú csoportok által. Közel sem ritka, hogy hétköznapi emberek a paranoiára jellemző következtetési folyamatokat alkalmaznak, amelyekkel a zavaró vagy fenyegető társas-társadalmi körülményeket próbálják értelmezni, illetve azokkal igyekeznek megküzdeni. Már korábban szóba került, hogy az összeesküvés-elméletek és a paranoid képzelgések között mutatkozik némi kapcsolat. Vannak ugyanakkor olyan jellegzetes helyzetek, amikor az egyén mindenben konspirációt lát – azaz túlbecsüli mások cselekvéseinek összehangoltságát és tervezettségét, illetve a független események cselekvői között is személyes kapcsolatot, együttműködést feltételez, valamint ártó szándékot tulajdonít másoknak. Ez a jelenség annak köszönhető, hogy a személy túlzott figyelemmel követi a környezete eseményeit – ezt hívják a pszichológusok hipervigilanciának. Ha valamire túl nagy figyelmet fordítunk, akkor olvasni kezdünk a kis jelekben is, és ott is összefüggést látunk majd, ahol valójában nincs. Ez mindenkinek ismerős lehet a saját életéből is.

Hogy milyen tényezők hívhatják elő ezt a fajta paranoid társas megismerést? Például a már említett kisebbségi csoporthelyzet. A kisebbségi vagy elnyomott csoport tagja számára tagsága folyamatosan hangsúlyos, jelen van és megjelenik a hétköznapi érintkezésekben. A kisebbségi csoportba tartozás felerősítheti az én- és csoporttudatosságot, az önmagára irányított figyelem erősebb lesz, és ez sokszor megágyaz a paranoid képzeteknek.

Nem véletlenül kutatások visszatérő eredménye, hogy kisebbségi csoportok tagjai (az Egyesült Államokban leginkább a feketék és kevésbé hangsúlyosan a mexikói amerikaiak) körében erősebbek a paranoid képzetek, amelyek jellegzetesen arról szólnak, hogy a többség a kisebbség kizsákmányolására, elnyomására, elpusztítására tör. Ez természetesen nem mindig megalapozatlan. A faji, nemi vagy éppen osztályalapú elnyomás az emberi közösségek alapvető elve volt mindig is – és maradt napjainkban is, még ha egyes civilizációs intézmények ezt igyekeznek is több-kevesebb sikerrel tompítani.

Nem véletlen az sem, hogy az egyes államok által finanszírozott álhírgépezet és propagandaipar is messzemenően megkísérli kihasználni a faji feszültségeket. Az Egyesült Államokban például orosz trollok és kamuoldalak megpróbálták a Black Lives Matter (A Fekete Életek Számítanak) mozgalmat – amelyet egyes, feketék elleni, tényleges rendőri túlkapások hívtak életre – felhasználni a saját céljaikra: elsődlegesen a faji konfliktusok további szítására. A Blacktivist nevű (azóta már felfüggesztett), Oroszországból irányított Facebook- és Twitter-oldalak például demonstrációk szervezésében és a „fekete düh” részben álhíreken keresztüli erősítésében voltak különösen aktívak.

Ugyanakkor tényleges fekete aktivisták az oldal adminisztrátorait nem tudták rávenni, hogy személyesen is jelenjenek meg a demonstrációkon. Még beszédesebb a Facebook és Twitter szerint szintén Oroszországból irányított, azóta törölt Black Fist (Fekete Ököl) elnevezésű oldal, amely önvédelmi tanfolyamokra toborzott fekete résztvevőket a feketék által sűrűn lakott városokban a legerősebb feszültségek idején, mondván: „Mutasd meg nekik, hogy a Fekete Erő számít!” Ezek az esetek arra utalnak, hogy az orosz titkosszolgálati „aktív intézkedések” is előszeretettel használják ki a frusztrált és sérülékeny, ezért paranoiára hajlamos kisebbségek identitásában rejlő lehetőségeket. Nem véletlen, hogy a Kreml lelkes támogatója a szecesszionista törekvéseknek is, globálisan és a régióban (különösen Ukrajna vonatkozásában) egyaránt.

A kisebbségi helyzettel részben összefüggésben a másoktól való hatalmi vagy anyagi függőség, a kiszolgáltatottság érzése is felerősítheti a paranoid gondolkodást. A más csoportoktól való rendkívüli függőség és a nagyon jelentős társas távolság eredményezheti azt is, hogy az egyén extrém módon „ki van hegyezve” a másik csoport minden rezdülésére. Különösen igaz ez akkor, ha a csoport erősen függ a másik csoport értékeléseitől – mint például a főnök-beosztott viszonyban. Jellemzően a szervezetekben a szóbeszédeket, pletykákat, konteókat elsősorban a beosztottak terjesztik egymást közt a vezetőkkel szemben, és nem fordítva.

Összeesküvés-elméletek elburjánzásához vezethet az is, amikor az egyénnek megkérdőjeleződik a csoportban, illetve a társadalomban elfoglalt helye – tehát társadalmi vagy szervezeti átalakulások alkalmával. Nem meglepő ezért az sem, hogy a rendszerváltások vagy nagy társadalmi átalakulások idején az összeesküvés-elméletek is elszaporodnak. Az információktól való megfosztottság érzése is jelentősen felerősítheti a konspirációs teóriákra való nyitottságot. Ez a szó szoros értelmében is igaz: kutatások kimutatták, hogy a kísérleti úton előidézett hallás-zavarok is elősegíthetik a paranoid gondolkodásmódot, ami azzal lehet összefüggésben, hogy az egyén a környezetében lévők „suttogását” szándékosnak feltételezi, és azt gyanítja, valamit el akarnak titkolni előle. Ezen vizsgálati eredményt társadalmi szintre emelve: az információk elégtelensége, ellentmondásossága vagy az azokhoz való hozzáférés korlátozottsága is erősítheti a paranoid gondolkodásmódot és az összeesküvés-elméletek elterjedését, hiszen az emberek az információhiány mögött is okot keresnek, és azt szándékosnak feltételezik, miközben a tudásbeli lyukakat igyekeznek saját képzeletük segítségével kitölteni. A korábban említett klasszikus, világháború alatt végzett kutatások egyértelműen azt találták: az információs kétértelműséggel egyenes arányban terjednek a szóbeszédek.

A konteóknak való kitettség továbbá önmagában is erősítheti az összeesküvés-elméleti gondolkodást. Minél többet hallunk ezen teóriákról saját társas-társadalmi környezetünkben, a médiából és a barátoktól, annál inkább hajlamosak leszünk hinni bennük. Ezt az összefüggést kísérletek is megerősítik: a Kennedy-gyilkosság egyik összeesküvés-elméleti narratíváját kibontó film (Oliver Stone JFK-je) megtekintésének hatására a vizsgálati személyek jobban hittek a forgatókönyv által is elővezetett összeesküvés-elméletnek: dühösebbek lettek, ugyanakkor visszaesett a szavazási kedvük és általában a politikában való aktív részvételi szándékuk is. A kitalált történetek továbbá szinte ugyanolyan hatással lehetnek ránk, mint a valódi események összeesküvés-elméleti magyarázatai. Nemcsak akkor, amikor a fikciót tévesen valóságnak hisszük (mint a már említett Világok harca vagy a barsabacki pánik esetében), hanem akkor is, amikor tudatában vagyunk annak, hogy fikciót látunk. Az Amikor a farok csóválja (Wag the Dog) című játékfilm – melyben a Dustin Hoffmann által játszott amerikai elnök, hogy elterelje a nyilvánosság figyelmét a szexbotrányáról, egy Hollywoodban megrendezett álháborút indít Albánia ellen – nagyon hasonló hatást váltott ki a nézőkből, mint a JFK.

A kutatók következtetése szerint a fikciónak legalább olyan vagy még komolyabb hatása lehet a politikai vélemények és az összeesküvés-elméleti képzetek formálására, mint a hírműsoroknak. Újabb bizonyíték arra, hogy az embereknek a valóságot és a képzeletet néha nehezebb különválasztaniuk, mint gondolnák. Ez pedig azért fontos, mert a legnépszerűbb filmek és könyvek többnyire maguk is összeesküvéses narratívákon alapulnak. Mint például a pszichológiai kutatást is inspirált már korábban említett A Da Vinci-kód című bestseller és a könyvből készült kasszasiker mozifilm. Vagy az X-akták, illetve egy kiváló Netflix-sorozat, a Stranger Things, amelyben szintén a kormányzat emberei igyekeznek eltitkolni a rosszul sikerült ember- és fegyverkísérletek eredményét. A filmek hatását tovább erősítheti, hogy az összeesküvés-elméletek hatása sokszor rejtett és „lopakodó”: a nézők nincsenek annak tudatában, hogy az összeesküvéses történetek milyen erős befolyást gyakorolnak rájuk.

Krekó Péter

Krekó Péter: Tömegparanoia
– Az összeesküvés-elméletek és álhírek
szociálpszichológiája

Athenaeum Kiadó, Budapest, 2020
352 oldal, teljes bolti ár 3699 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2959 Ft,
e-könyv változat 2590 Ft
ISBN 978 963 293 7595 (papír),
ISBN 978 963 293 7731 (e-könyv)

Krekó Péter szociálpszichológus, politológus. Az ELTE PPK Szociálpszichológia Tanszékének adjunktusa. 2011 óta a Political Capital ügyvezető igazgatója.