Komolyan gondolja? | Jaron Lanier: 10 érv – Miért töröld magad azonnal a közösségi oldalakról?

Cserhalmi Imre |

Komolyan gondolja könyve címét a szerző? Várható, hogy olvasói elhagyják az úgynevezett közösségi oldalakat? Válaszom a két kérdésre: igen, komolyan gondolja és nem, nem fogják elhagyni. Attól kezdve, hogy az áramot villamosszékhez használták, visszatért bárki is a petróleumlámpához és a gyertyához?!

Nagyon érdekes ez a könyv. Jaron Lanier hatalmas tárgyi tudása, tapasztalata és nem utolsósorban írni tudása lenyűgöző. Mint az a szónok, aki elbűvöl mondandójának eredetiségével, szellemességével, retorikai rutinjával, hogy szinte belepirulsz abba az érzelmi-szellemi kalandba, amelybe beránt – amíg hallgatod. Hanem később, amikor feleleveníted magadban az élményt, sehogy sem sikerül okát látni az egykori elragadtatásnak. És olyan érveiről, aforizmáiról, poénjairól, amelyek teljesen a hatása alá vontak, kiderül: nem is pontosak, nem is eredetiek, és ha igazak is, nem egészen úgy. Vagy csak azért hangzottak meggyőzően, mert lényeges tényeket gondosan mellőzött a bemutatásukkor.

Régóta nem veszkődtem ennyit könyvvel, amely nagyon fontos dolgokról beszél. Arról, hogy az úgynevezett közösségi média súlyos veszélyeket jelen a felhasználóira. Eltorzítja az igazsághoz való viszonyunkat, az ízlésünket, a tájékozottság illúzióját nyújtja, megfertőzhet a szabadon áramló gyűlölködéssel, a legostobább és legkártékonyabb „véleményekkel”, a fake news-ipar szabadon ömlesztett termékeivel. A könyv legjobban kidolgozott része szól arról, hogy abban a pillanatban, amikor csak egyet is kattintunk, egyetlen billentyűt leütünk, máris adatot produkáltunk, és az irdatlan méretű adathalmazból milliárdos bevételekre szert tévő birodalmakat szolgáltunk.

De nem az üzleti szempontot tartja a szerző a legkártékonyabbnak, hanem azt – átveszem a fogalmazását –, hogy a közösségi oldalak miatt fokozatosan elveszítjük a szabad akaratunkat, seggfejek leszünk, értelmetlenné teszik, amit mondunk, kiirtják belőlünk az empátiát, ellehetetlenítik a politikát, gyűlölik a lelkünket. Tekintve, hogy a szerző évtizedek óta foglalkozik tudósként is a digitális környezetben fenntartható fejlődés problémáival, nem meglepő, hogy minden állásfoglalása mögött hatalmas érvanyagot sorakoztat fel. Ha a témának hozzá fogható szakértője volnék, akkor is nehéz vállalkozás volna ezeket vitatni, ráadásul – amint utaltam rá – az olvasmányélmény is meggyőző.

És mégis! És mégse! Az ember feltalálta a kereket, és a középkori halálos ítéletnek a kegyetlen kerékbe törés lett a módja, de azért a kereket nem hajította el. Az ember megismerte az elemi részecskéket és a maghasadást, és bár Hirosima meg Nagaszaki joggal borzasztotta el, nem mondott le az atomenergia birtoklásáról, felfedezte az antibiotikumokat, amelyeknek a fölösleges alkalmazása éppen az ellene létrejövő immunitás veszélyét hordozza, megismerte a géneket, és ez az ismeret kifejezetten antihumánus célokra is használható, továbbá létrehozott számtalan olyan vegyületet, amelynek csak az adagolásán múlik, hogy gyógyszerként vagy halálos méregként működik.

• Olvass bele!*

Facebook, Twitter, LinkedIn, Instragram… Igen, igen, tudjuk róluk, amit tudunk, és amit tudunk, cseppet sem szívderítő. Ezért is szoktam javasolni, hogy ne közösségi oldalaknak nevezzük őket, túl szép rájuk a közösségi szó, legyen a nevük inkább csak nyílt oldal. Így pontosabb és mindenki által vállalhatóbb. De ez kevésbé lényeges. Fontosabb, hogy ha az emberiség valami új eszköz birtokába jut, annak a használatát csak a birtoklás pillanatától tanulhatja, és a tanulási idő néha bizony hosszú, különösen egy olyan korszakos vívmánynál, mint a digitalizáció, illetve mindaz, amit hozott, jelent és még jelenteni fog a világnak.

Ne felejtsük el, hogy a vitán felül világformáló Gutenberg-galaxis a létrejötte idején egyáltalán nem váltott ki általános áhítatot, mai szóval kultúrbotránynak is nevezhetnénk egynémely fogadtatását. Ne felejtsük ki a magyar klasszikust, Vörösmarty Mihályt: „Ment-e / A könyvek által a világ elébb?” Jogos keserűség, de tudjuk a választ, amint ő is tudta: igen, ment. Akkor is, ha a nyomtatás révén iszonyú szenny és gyilkos lehetőség áradt a világra.

Elkalandozom, tudom, de érzékeltetni szeretném, miért nyűglődtem sokáig ezzel a könyvvel. Hozzáteszem: világjárvány idején, amikor milliók számára ezek a NYÍLT oldalak nyújtották az egyetlen kapcsolódási, tájékozódási lehetőséget, a magánytól való megmenekülést.

Ez a könyv sokoldalú és érdekes látleletet ad a világról, amelynek a közösségi oldalak termékei, ugyanakkor építői is, és kíméletlenül tárja fel azokat a veszélyeket és tényeket, amelyeket hordoznak.

Sajnálom, hogy csak a könyv utolsó fejezetében, a befejezésben szól igazán arról, hogy ha valaki mégse tud vagy akar – és esetleg nem végérvényesen – hátat fordítani ennek a digitalizációs és el nem múló „világjárványnak”, akkor vajon mit kell tennie. 210 oldal után először enyhül a kizárásos szigor, és nagy örömömre oda jut, ahová manapság minden önfejlesztő és közösségépítő útnak jutnia kell: az önismerethez.

A NYÍLT oldalak vonzereje és veszélye nem múlik el, ha sokan le(sz)állnak róluk. Inkább meg kellene tanulni (tanítani!), mint a fogalmazás, gyógyszerhasználat, atomerőmű esetében – a jó felhasználást. Ezt a tevékenységet fontosabbnak tartom, mint a mégoly és igaz riasztást. Ez az aránytévesztés zavar.

*A részletet az Európa Könyvkiadó bocsátotta rendelkezésünkre

Jaron Lanier: Miért töröld magad azonnal
a közösségi oldalakról? – 10 érv
Fordította: Harasztos Ágnes
Európa Kiadó, Budapest, 2020
256 oldal, teljes bolti ár 3299 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2804 Ft,
ISBN 978 963 504 1695