– Sol, azt hiszem, fényt láttam a kapunál. Geiber tudta, hogy felesége nem hisztérikus típus. Többek között azért csodálta az asszonyt, mert az mindig olyan nyugodt és kiegyensúlyozott volt. Éppen ezért azonnal felugrott a bőr karosszékből, amikor meghallotta a fenti szavakat, még a könyvet is kiejtette a kezéből, amit addig olvasott. Miriam tudta, mit kell […]
március 25, 2015
Szerző: olvassbele
Kisantal Tamás | A náci korszakot sokáig meglehetősen egysíkúan mutatták be az olyan népszerű műfajokban, mint mondjuk a krimi, a kalandregény vagy a kémtörténet. Hősies katonák, csavaros eszű kémek, minden áldozatra kész ellenállók álltak szemben gonosz, szadista vagy a parancsokat vakon végrehajtó nácikkal. Küzdelmük a jó és a rossz fekete-fehér, sablonos harca volt. Az utóbbi […]
március 24, 2015
Szerző: olvassbele
Bodó Viktória Booklány | A hideg futkos a hátamon. Az imént fejeztem be a Magányos utazót, késő este van, egyedül ülök itt a hegyen, és azon gondolkodom, hogy miért kellett nekem ebbe a könyvbe belekezdeni egyáltalán? Ha az volt a célom, hogy ne merjek kinézni az ablakon a sötét erdőre, akkor gratulálhatok magamnak, ezt sikerült […]
március 24, 2015
Szerző: olvassbele
| I. | 1 | Walter Henriksen a konyhaasztalnál ülve kétségbeesetten igyekezett magába tömni valamennyit a reggeliből, amit a felesége tett elé. Baconos rántotta. Hering, kolbász és ropogós kenyér. Egy csésze frissen forrázott tea gyógynövényekből, melyek a saját kertjükben termettek. Abban a kertben, ami után a neje annyira vágyott, hogy végül megvették azt a házat […]
március 23, 2015
Szerző: olvassbele
Jeges-Varga Ferenc | A Szent Korona ma már jobbára szimbolikus erejű műkincs, nagy tisztelettel körülvett hatalmi ékszer, és persze nemzeti ereklye. De évszázadokon keresztül a magyar alkotmányosságot testesítette meg, mint az alaptörvény és az egész jogrendszer hivatkozási alapja. Egyesítette a Magyarország területén élőket, egybekötötte a magyarság évezredes történelmét. Nélküle nem is létezhetne ma a magyar […]
március 23, 2015
Szerző: olvassbele
ELSŐ RÉSZ | 1. | – Meg kell ígérnie, hogy erről soha nem beszél senkinek, Wertheimer. Csak akkor, ha titoktartási fogadalma alól én vagy megbízottam felmenti. – Gróf Ambrózy Gyula elhallgatott. Jobb kezével résnyire félrehúzta a függönyt, és úgy kémlelt ki rajta, mintha valakit várt volna. Türelmesen álltam és vártam, hogy folytassa. Neki ezt kellett […]
március 22, 2015
Szerző: olvassbele
Bogárdi Iván | Az időutazás az irodalomban általában fantáziajáték. Moldova György írásában ugyancsak időutazásról van szó, egy egész ország lép vissza a legsötétebb közelmúltba. Pontosabban egy könnyen felismerhető személyiség állítja vissza a naptárt – és ami a legrosszabb, az átállás eléggé simán megy. Nem a fantázia korlátlanságát csodáljuk, hanem hahotázva elborzadunk, hová jutott már most […]
március 21, 2015
Szerző: olvassbele
Tóth Gergely | Az embert bármikor elragadhatják a kalandok, csak jókor kell lenni jó helyen. Ez a közhelyszerű szabály kap újabb bizonyítást Ungvári Tamás regényében, amikor névtelen főhősünket – akit az olvasó így akaratlanul is az íróval azonosít, nyilván szándékosan – a kissé elhúzódó egyetemi tanulmányai finanszírozására vállalt mosogatói és pincéri munka gyakorlása közben megszólítja […]
március 20, 2015
Szerző: olvassbele
1 | Haptikák A hivatalos álláspont szerint Flynne bátyja nem szenvedett poszttraumatikus stressz szindrómában, de a haptikák néha zavart okoztak. Ezeknek a tetoválásoknak a nyoma állítólag egy fantomvégtagra hasonlított. A háborúban varrták Burtonre őket, hogy a férfi tudja, mikor kell rohannia, mikor kell fedezékben maradnia, mikor kell győzelmi táncot lejtenie, milyen irányban kell lőnie, és […]
március 17, 2015
Szerző: olvassbele
Bedő J. István | Ostobaság lenne számon kérni a Csiky Gergelyhez való hűséget a Buborékok (*1884) előadásán. Mai füllel hallgatva Csiky eredeti darabja elviselhetetlenül poros, nevetséges. Ugyanakkor még sincs annyira távol tőlünk, hogy eredeti szövegével sajátunknak érezzük alakjainak gondjait. A két Mohácsi fivér (és Hárs Anna dramaturg) fordított rekonstrukciót végzett. Csontig megnyúzta a 19. századi […]
március 14, 2015
Szerző: olvassbele
„Árultam forgót, kenyeret és könyvet, ujságot, verset – mikor mi volt könnyebb.” (József Attila: Kész a leltár) A Magvető Kiadó dalnokversenyt hirdet középiskolások számára a költészet napja alkalmából, három kategóriában. I. kategória: Paródia Klasszikus vagy kortárs magyar költő művének paródiája, maximum 1 oldal terjedelemben. A parodizált költő személyét nem kötjük meg, de javasoljuk a pályázóknak, […]
március 13, 2015
Szerző: olvassbele
Bodó Viktória Booklány | Van az úgy, hogy összecsapnak a hullámok az ember feje fölött. Van az úgy, hogy egy fenékkel ülne meg – legalább – három lovat, és azt nem lehet. Egyszerűen nem lehet több, teljes embert igénylő feladatkört ellátni egy embernek, egy életben, egy időben. Nem lehet kár nélkül megúszni azt, amit anyák […]
március 25, 2015
Szerző: olvassbele
0