William Gibson: A periféria (részlet)

Posted on 2015. március 20. péntek Szerző:

0


GibsonW_A_periferia_bor1801 | Haptikák

A hivatalos álláspont szerint Flynne bátyja nem szenvedett poszttraumatikus stressz szindrómában, de a haptikák néha zavart okoztak. Ezeknek a tetoválásoknak a nyoma állítólag egy fantomvégtagra hasonlított. A háborúban varrták Burtonre őket, hogy a férfi tudja, mikor kell rohannia, mikor kell fedezékben maradnia, mikor kell győzelmi táncot lejtenie, milyen irányban kell lőnie, és mekkora távolságra. Adtak hát neki némi rokkantsági segélyt, ő pedig leköltözött a patak mellé, a lakókocsiba. Flynne és Burton kiskorában egy alkoholista nagybácsi lakott ott, az apjuk legidősebb testvére, valamelyik másik háborúnak a veteránja. Flynne tízéves korában Burtonnel és Leonnal együtt bunkernek használta a kocsit a nyáron. Később Leon megpróbált csajokat vinni oda, de túl nagy volt a bűz. Amikor Burton leszerelt, már nem maradt más a kocsiban, csak a legnagyobb darázsfészek, amit életükben láttak. Leon szerint ez a lakókocsi volt a legértékesebb tárgy a birtokon. Egy 1977­es Airstream. Egyszer mutatott Flynne­nek ilyeneket az eBayen, úgy néztek ki, mint nagy, tompa töltényhüvelyek, és állapottól függetlenül rengeteg pénzért árulták őket. Az övéket a nagybácsi kívülről összetrutyizta fehér PUR­habbal, hogy szigetelje és vízhatlanná tegye. A hab mostanra szürke volt a kosztól, Leon szerint csak ezért nem csaptak még le rá a lomisok. Flynne szerint úgy nézett ki, mint egy nagy, öreg lárva, csak ennek lyukacsos volt az oldala az ablakok miatt.

Flynne ennek a habnak a foszlányait látta az ösvény fekete földjébe beletaposva, miközben sétált lefelé. A lakókocsiban égtek a lámpák, az ablakon keresztül látszott, hogy Burton odabent áll, majd megfordul. A gerincén és az oldalán ott volt a haptikák nyoma: mintha halpikkelyszerű ezüstös port szórtak volna a bőrére. Azt mondták, ezeket is el tudják távolítani, de Burton nem akart annyit visszajárni.

– Hahó, Burton! – kiáltott Flynne.

– Easy Ice! – Ez volt a lány gamer tagje. Burton egyik kezével kinyitotta a lakókocsi ajtaját, a másikkal egy tiszta, fehér pólót húzott a tengerészgyalogosoknál edződött felsőtestére, eltakarta a köldöke feletti, kártyalap nagyságú ezüstös foltot.

A lakókocsi belseje vazelinszínű volt, a Hefty Martból származó borostyánba süllyesztett LED-­lámpák világították meg. Flynne segített kirámolni, mielőtt a férfi beköltözött. Burton nem vette a fáradságot, hogy lehozza a garázsból a porszívót, inkább három centi vastagon befújta az egészet valami kínai polimerrel, ami átlátszó, rugalmas réteggé száradt. Itt-­ott látszott benne egy használt gyufaszál a padlón, meg a lánynál is öregebb, legális forrásból származó cigaretta eltaposott csikkjének parafamintájú papírja. Flynne azt is tudta, hol találja a rozsdás óráscsavarhúzót és a 2009­es pénzérmét.

Burton hetente egyszer­-kétszer kihordta minden cuccát, és slaggal lemosta a kocsi belsejét, mint egy műanyag ételdobozt. Leon szerint a polimer védi a berendezést, és egyszerűen le lehet majd hámozni, mielőtt felteszi az eBayre ezt a klasszikus amerikai járgányt. Hadd jöjjön vele a kosz is!

Burton megfogta Flynne kezét, megszorította, majd behúzta a lányt a kocsiba.

– Davisville­be mész? – kérdezte Flynne.
– Leon bevisz.
– A Lukács négyötösök ott tüntetnek éppen. Shaylene mondta.
A férfi megvonta a vállát. Rengeteg izom mozdult rajta.
– Te voltál az, ugye, Burton? Múlt hónapban. A híradóban. Azon a karolinai temetésen.
A férfi majdnem mosolygott.
– Meg is ölhetted volna azt a szegény fiút!
Burton apró mozdulattal megrázta a fejét. A szeme összeszűkült.
– Kiver a víz, amikor ilyen szarságokat csinálsz.
– Te meg még mindig tisztítod a terepet az előtt a tulsai ügyvéd előtt?
– Már nem játszik. Gondolom, sok ügyvédkednivalója akadt.
– Te voltál a legjobb embere. Bizonyítottál neki.
– Az csak egy játék. – Ezt inkább magának bizonygatta, mint Burtonnek.
– Ennyi erővel egy tengerészgyalogost is szerezhetett volna magának.
Flynne most mintha látta volna rajta a tikket, amit a haptikák okoztak, a remegést, de már el is tűnt.

– Be kell ugranod helyettem – mondta Burton, mintha mi sem történt volna. – Ötórás munka. Kvadkoptert irányítasz.

Flynne elnézett Burton mellett, látta mögötte a képernyőjét. Egy dán szupermodell lábát, a nő éppen beszáll egy olyan kocsiba, amilyet soha senki sem venne magának, amilyet az utcán sem látni.

– Rokkantállományban vagy – jegyezte meg. – Nem lenne szabad dolgoznod.

A férfi csak nézett rá.
– Mi a munka? – kérdezte Flynne.
– Fogalmam sincs.
– Kiszervezett meló? El fog kapni a Veteránszövetség.
– Egy játék – mondta a férfi. – Bétateszt.
– Lövöldözős?
– Nincs ott mit lőni. Biztosítod egy toronyház három emeletét, ötvenötödiktől az ötvenhetedikig. Figyelsz, hogy ne jöjjön arra semmi.
– Mi jöhet arra?
– Lesifotósok. – Az egyik ujján mutatta, hogy mekkorák. – Ilyen kis izék. Elállod az útjukat, visszaszorítod őket. Ennyi.
– Mikor?
– Ma este. Felkészítelek, mielőtt Leon ideér.
– Megígértem Shaylene-­nek, hogy később segítek neki.
– Két ötöst adok érte. – Előhúzta a farmerja zsebéből a pénztárcáját, és kivett két új bankjegyet. Az apró ablakokon nem látszott karcolás, a hologram csillogott rajtuk.

Flynne összehajtotta és a levágott szárú gatyája zsebébe dugta a pénzt.

– Oltsd el a lámpát! – mondta. – Bántja a szemem.
Burton elhúzta a kezét a képernyő felett, kikapcsolta a fényeket, de ettől a hely úgy festett, mint egy tizenhét éves fiú hálószobája. Flynne kinyújtotta a kezét, egy kicsit feljebb tolta a szabályzót.

Leült a férfi székébe. A kínai bútor azonnal idomult a magasságához és súlyához. Burton felült egy régi bárszékre, amiről már szinte teljesen lekopott a festék. Egy legyintéssel életre keltett egy újabb képernyőt.

MILAGROS COLDIRON SA

– Ez mi? – kérdezte a lány.
– Nekik dolgozunk.
– Hogyan fizetnek?
– Hefty Palen keresztül.
– Tuti le fogsz bukni.
– Leon számlájára megy a pénz. – Leon nagyjából akkor szolgált a hadseregben, amikor Burton a tengerészeknél, de neki nem járt hadirokkantsegély. Ahogy az anyjuk szokta mondani: senki nem hinné el neki, hogy ott lett segghülye. Pedig Flynne szerint Leon igazából csak sunyi volt, és lusta. – Szükséged lesz a felhasználónevemre és jelszavamra. Eprek. – Így ejtették ki Burton tagjét, a HaptRecet, hogy ki ne hallgassa őket senki. A férfi a farzsebéből előhúzott egy borítékot, kisimította, kinyitotta. Vastag, krémszínű papír volt.

– Ez a nyomdából van?

Burton a borítékból kivett egy ugyanolyan anyagú papírt. Egy bekezdésnyi betű­ és szimbólumsor volt rányomtatva.

– Ha ezt ezen az ablakon kívül bárhol máshol beolvasod vagy begépeled, lőttek a melónknak.

Flynne elvette a borítékot a lehajtható ebédlőasztal lapjáról. A bútordarab Shaylene boltjának legjobb minőségű irodaszerei közül származott, a legfelső polcokon tartotta őket eldugva. Amikor nagy cégek vagy ügyvédek rendeltek ilyet, mindig fel kellett mászni értük. A lány a hüvelykujjával végigsimított a boríték sarkára nyomott logón.

– Medellín
– Biztonságtechnikai cég.
– Azt mondtad, játékról van szó.
– Azt is mondtam, hogy adok tízezer dollárt.
– Mióta csinálod ezt?
– Két hete. Vasárnap szünnap.
– Mennyit keresel?
– Huszonötöt alkalmanként.
– Akkor húszat kérek. Rövid határidő, és Shaylene­-t is megszívatom miattad.
Burton adott neki még két ötöst.

2 | Mérgező falat

Netherton arra ébredt, hogy Rainey pecsétje lüktet a szemhéja alatt komótosan, akár a nyugodt szívverés. Kinyitotta a szemét. Tudta, hogy hiba lenne megmozdítani a fejét, ezért csak oldalra pislantva győződött meg róla, hogy az ágyában van, és egyedül. Az adott körülmények között ez már sikernek számított. Lassan felemelte a fejét a párnáról. Látta, hogy a ruhája nem ott hever, ahová valószínűleg lefekvés előtt dobta. Takarítók, gondolta, azok jöttek elő a helyükről, az ágya alól, és vonszolták el a cuccait, hogy megtisztítsák a mikroszkopikus, láthatatlan zsírtól, lehámlott bőrsejtektől, légköri szennyeződéstől, ételmaradéktól és minden mástól.

– Én is koszos vagyok – közölte reszelős hangon, és azt kívánta, bárcsak a lélek számára is léteznének hasonló takarítók, majd visszahanyatlott a párnára.
Rainey pecsétje követelőzően villogni kezdett.
Óvatosan felült. Felállni, az lesz majd az igazi megpróbáltatás.
– Igen?
A villogás abbamaradt.
– Un petit problème – közölte Rainey.
Netherton becsukta a szemét, de akkor csak a nő pecsétjét látta. Újra felnézett.

– Méghozzá ő! Ő a te problémád, Wilf – folytatta Rainey.

A férfi összerezzent, majd meglepődött, hogy ez milyen fájdalommal járt.

– Mindig ekkora erkölcscsősz voltál? Eddig fel se tűnt.
– Te publicista vagy – mondta a nő –, ő meg celeb. Felhívom a figyelmed, hogy ez két külön faj közötti kapcsolat!

Netherton szeme csikorgott, mintha kinőtte volna a szemüregét.
– Már biztosan közel jár a Telephez – jegyezte meg. Ösztönösen megpróbált olyan benyomást kelteni, mint aki képben van, sőt, ura a helyzetnek, nem pedig rémesen és elkerülhetetlenül másnapos.

– Már majdnem felette járnak. És velük van a probléma is. A te problémád.
– Mit csinált?
– Az egyik stylistja – mondta a nő –, úgy tűnik, tetovál is.
Wilf előtt újra sötétbe borult a világ, csak Rainey pecsétje látszott.
– Ugye nem? – kérdezte, és kinyitotta a szemét. – Mondd, hogy nem.
– De igen.
– Pedig ezt határozottan megbeszéltem vele.
– Intézkedj! – parancsolt rá a nő. – Most azonnal. Rajtunk a világ szeme, Wilf! Legalábbis annyi, amennyit el tudtunk érni. Mind arra kíváncsiak, vajon Daedra West megköti­-e a békét a telepesekkel. Azt kérdezik maguktól, érdemes­e támogatni a projektünket. Azt akarjuk, hogy mindkettőre igen legyen a válasz!

– A két utolsó követet megették a telepesek. Egy erdőnyi kóddal szinkronban hallucinálva meg voltak győződve róla, hogy a látogatók valami sámáni vallás állatszellemei. Három teljes napig készíttettem fel Daedrát két antropológus és három neoprimitivista kurátorral. Múlt hónapban, a Connaughtban. Megbeszéltük, hogy nem lesznek tetoválások. Teljesen új, tiszta bőr. Erre tessék.
– Beszéld le róla, Wilf!
A férfi próbaképpen felállt. Meztelenül kitántorgott a fürdőbe, és a lehető leghangosabban vizelt.

– Miről is?
– Hogy tök meztelenül, csak az új tetoválásaiban ejtőernyőzzön le oda.
– Komolyan? Ne!
– Komolyan – válaszolt a nő.
– Ha nem vetted volna észre, a telepesek szépségeszménye a jóindulatú bőrrák meg a szokásosnál több mellbimbó. A hagyományos tetoválás számukra egyértelműen a hegemón államok jelképe. Ez olyan, mintha farokgyűrűben mennél a pápával találkozni, és meg is mutatnád neki. Vagy még annál is rosszabb. Milyenek?
– Poszthumán ocsmányságok, hogy a te szavaiddal éljek.
– Nem a telepesek! A tetoválások.
– A tengeráramlatok szimbólumai – válaszolt Rainey. – Absztrakt.
– A kultúrájuk kisajátítása. Csodás! Ennél rosszabb nem is lehetne. Az arcán és a nyakán?
– Ott szerencsére nem. Ha rá tudod beszélni, hogy viselje a kezeslábast, amit az óriáshajón nyomunk éppen neki, akkor még menthető a projekt.

Netherton a plafonra emelte a tekintetét. Elképzelte, ahogy megnyílik felette, és beszippantja. Azt nem tudta, hová.

– Aztán ott vannak még a szaúdi támogatóink – folytatta a nő. – Nagyon jelentős forrás. Már a látható tetoválás is szúrná a szemüket, de a meztelenséget végképp nem tűrnék.

– Lehet, hogy szexuális felajánlkozásnak veszik majd – jegyezte meg Netherton. Ő legalábbis annak vette.
– A szaúdiak?
– A telepesek.
– Vagy gasztronómiai felajánlkozásnak – mondta a nő. – Persze az lenne az utolsó vacsorájuk. Daedra mérgező falat, Wilf, úgy egy hétig még. Egyetlen csókja allergiás rohamot okoz. És van valami a körmeivel is, de azt nem tudjuk pontosan, hogy mi.

Gibson William Gibson

William Gibson

Netherton a dereka köré csavart egy vastag fehér törülközőt. Elgondolkodott, hogy igyon­e egy kis vizet a márványpulton álló kancsóból. Az ötlettől összerándult a gyomra.

– Lorenzo – szólt a nő, amikor egy ismeretlen pecsét jelent meg a férfi szeme előtt. – Bekapcsoltam a vonalba Wilf Nethertont is Londonból.

A férfi kis híján elhányta magát, amikor a szeme előtt megjelent a gyorsan suhanó kép: éles, vakító, szikes fény a Hulladéktelep felett.

Fordította: Bottka Sándor Mátyás

William Gibson: A periféria
Agave Kiadó, Budapest, 2014