Aki egy embert megment… | Charles Belfoure: A párizsi építész

Kisantal Tamás |

A náci korszakot sokáig meglehetősen egysíkúan mutatták be az olyan népszerű műfajokban, mint mondjuk a krimi, a kalandregény vagy a kémtörténet. Hősies katonák, csavaros eszű kémek, minden áldozatra kész ellenállók álltak szemben gonosz, szadista vagy a parancsokat vakon végrehajtó nácikkal. Küzdelmük a jó és a rossz fekete-fehér, sablonos harca volt. Az utóbbi időben ez mintha egyre inkább változna, új témák, sokrétűbb figurák, más ábrázolásmódok jelentek meg. A mindennapi ember kerül a középpontba, a művek gyakran a hétköznapi hősiesség lehetőségeit mutatják be.

Az idősebb generációnak bizonyára sokat mond Stirlitz, a német katonai vezetésbe beépült szovjet szuperkém neve, vagy kicsit később Ken Follett és Alastair MacLean kémregényei és a belőlük készült népszerű filmek, a Tű a szénakazalban vagy a Kémek a sasfészekben. Persze felidézhetjük a legendás Indiana Jones-filmeket is a ’80-as évekből, vagy eszünkbe juthatnak olyan klasszikus amerikai háborús filmek, mint A halál 50 órája vagy A leghosszabb nap. Mindenkinek vannak ilyen „emlékei”: regények, filmek, képregények (az amerikai fiataloknak valószínűleg Captain America ugrana be először), esetleg számítógépes játékok. Jellemző rájuk egyfajta séma: a háború izgalmas csatározások színtere, ahol hősök és gonosztevők küzdelme vagy kémek halálos sakkjátszmája zajlik.

Újabban mintha e tendencia átalakulna, vagy legalábbis sokrétűbbé válna. A ’90-es években jelent meg például Richard Harris Führer-nap című bestsellere, amely egy alternatív történelmi krimi keretei közt, a náci birodalom győzelmének lehetőségével eljátszva feszegette az egyszerű német állampolgár felelősségének és a világpolitikai játszmák embertelenségének problémáit.

Egyre több mű szól a nácizmus hétköznapjairól: történetek a megszállt területek életéről vagy a hátországbeli mindennapokról. Pár éve nagy sikert aratott például Richard Ziemler The Warsaw Anagrams (Varsói anagrammák, 2011 – magyarra még nem fordították le) című könyve, amely 1940-ben a varsói gettóban játszódik, és egy sorozatgyilkos utáni nyomozás eseményeit követve a gettó mindennapjaiba, hajdani a normális életvitelüket egyre reménytelenebbül fenntartani próbáló zsidó áldozatok életébe nyerhetünk bepillantást. Tavaly látott napvilágot magyarul David R. Gillham Asszonyok városa című regénye, amely a berlini hátország háború alatti életét bemutatva kérdez rá az egyén diktatúrán belüli mozgásterére, az elnyomottakkal szembeni szolidaritás lehetőségeire.

Charles Belfoure regénye, akárcsak a fenti művek, úgy ötvözi a krimi és a kalandregény kellékeit a háborús történelmi ábrázolással, hogy sokkal „földközelibb” tud maradni, mint klasszikus elődei, és a hétköznapi ember küzdelmeire, a megalkuvás és a hősiesség lehetőségeire koncentrál. Főhőse, Lucien Bernard a tehetséges, fiatal építész kettős választás elé kerül: párizsi lakásokat kell titokban átalakítania, hogy zsidók számára búvóhelyül szolgálhassanak, illetve olyan gyárépületek tervezésére kap megrendelést, ahol a német csapatok számára hadianyagokat készítenek majd. Mindkét megbízatás nagy szakmai kihívás: az elsőben úgy kell egy meglévő lakásbelsőt átformálni, hogy az esetleges razzia során a házkutatásban jártas németek ne találhassák meg a rejtekhelyet, a másodikban pedig a munkanélküli francia építész lehetőséget kap ötletei, modernista álmai megvalósítására.

Az embermentő tevékenység igen nagy kockázattal jár, a lebukás a tervező számára is halált vagy deportálást jelenthet, a másik pedig a náci kollaborációval egyenértékű. Lucien eleinte a pénzért és a szakmai becsvágy nevében vállalja mindkét munkát. Ám később egyre inkább rájön, hogy felelős a tetteiért, saját döntésein is múlnak emberi sorsok. A főszereplő nem hős, legalábbis nem úgy, ahogy a háborús kalandregényekben megszokhattuk. Nem tetszik neki a korabeli helyzet, de a legtöbb franciához hasonlóan beletörődik a megszállásba, és megpróbál passzívan túlélni. Az események egyre több választás elé állítják, és eleinte két tűz között igyekszik lavírozni, később azonban belátja, hogy e magatartás nem tartható, állást kell foglalnia, még akkor is, ha ezzel saját életét teszi kockára.

• Olvass bele!

Ahogy a szerző jelzi is, könyve félig valós eseményeken alapul. Eredetileg I. Erzsébet korában a katolikus papok üldözése során egy jezsuita laikus testvér, Nicolas Owen „paplyukaknak” nevezett rejtekhelyeket épített nemesi udvarházakban. Owent végül elfogták, és halálra kínozták – a katolikus egyház a hit nagy mártírjai közt tartja számon. A szerző ezt helyezte át a 20. századba, valahogy úgy, ahogy még a háború idején Leslie Howard modernizálta a vörös Pimpernel történetét. (Oly sikeresen, hogy állítólag magát Raoul Wallenberget is inspirálta a film embermentő tevékenységében). Belfoure azonban a hajdani hithű ácsmestert egy sokkal ingadozóbb, becsvágyó építésszé formálta, aki kezdetben sodródik, sőt az együttműködés fausti alkujával is kacérkodik, majd tudatosan vállalja küldetését. A főszereplő először a rejtekhelyek tervezését is csak izgalmas építészeti kihívásként éli meg – e részeknél érződik, hogy a szerző eredetileg maga is építész, ilyen szemmel látja és láttatja a teret. Később azonban nemcsak házbelsők rejtekhelyeivel, hanem magukkal a bujkálókkal is találkozva döbben rá, mennyivel nagyobb a tét, senki sem maradhat a történelmi eseményeken kívül.

Bár a mű sokszor, főként a figurák ábrázolásában nem szakad el a műfaji hagyományoktól (elsősorban a németeknél), mégsem fekete-fehér szemléletmódú, nem az elnyomók és az áldozatok konfliktusára helyezi a hangsúlyt. Nemcsak az embermentők és a passzív „kívülállók” kapnak szerepet, hanem az opportunista kollaboránsok is, sőt az ellenállás képviselői sem a „szokásos” makulátlan hősök, inkább fanatikus, tetteik következményeivel nem törődő megszállott harcosok. (A francia kollaboráció problémája és az ellenállás kritikusabb megítélése egyébként szintén az utóbbi évtizedekben jelent meg a francia történetírásban.)

A történet használja a háborús kaland-, illetve kémregény műfajait, rutinosan, de általában nem kiszámíthatónak vonultatja fel az ilyen művek fordulatait – egyik kritikusa az elsőkönyves szerzőt egyenesen „Ken Follett méltó utódjaként” említette. Mégis, ami talán a legérdekesebb, hogy főszerelője hétköznapi hős, és a játszma itt nem a háború vagy valamelyik csata megnyeréséért zajlik. A tét „mindössze” néhány ártatlanul üldözött élete. Ám, ahogy a regény megmutatja, és ahogy mostanában egyre több, a korszakról szóló népszerű mű rávilágít, akár egy ember megmentése ebben az időben pontosan ugyanolyan hősiességgel járt, mint sok, jóval híresebb és nagyobb szabású háborús tett.

Az írás az Alexandra Könyvjelző 2015. márciusi számá­ban megjelent cikk szerkesztett változata

Charles Belfoure: A párizsi építész
Alexandra Kiadó, Pécs, 2015
416 oldal, teljes bolti ár 3699 Ft
ISBN 978 963 357 5178

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A tehetséges építész, Lucien Bernard a német megszállás alatt álló Párizsban 1942-ben olyan megbízást kap, amely nagyon sok pénzt hozhat neki, de az életébe is kerülhet. Titkos búvóhelyet kell terveznie egy vagyonos zsidónak úgy, hogy azt még a legelszántabb német katonák se találják meg. Luciennek szüksége van a pénzre, és a lehetőségnek sem tud ellenállni, hogy túljárjon a nácik eszén, akik elfoglalták szeretett városát, így úgy dönt, elvállalja a feladatot.

Charles Belfoure eredeti foglalkozása építész. Több építészettörténeti munkát publikált, amelyek közül kettő is elnyerte a Maryland Historical Trust díját. Építészeti kutatásai is számos díjban részesültek. Szakterülete a műemlékvédelem.