L. Horváth Katalin | Alföldi Róbert rendezésében vitte színre a Centrál Színház Henrik Ibsen egyik ritkán játszott darabját, a Kísérteteket. Az először 1881-ben bemutatott dráma középpontjában egy középkorú nő, Helene Alving áll (Básti Juli játssza), aki – a társadalmi elvárásoknak megfelelően – egész életében a férje bűneit titkolta és kompenzálta. A férfi halála után azonban minden […]
január 7, 2018
Szerző: olvassbele.com
Lengyel Szilvia | Legszívesebben azzal kezdeném, hogy ez a könyv Gerlóczy Márton eddigi főműve, és hogy micsoda különbség van eddigi regényei meg az Altató között. Előző könyvei egyszerűen más kategóriába tartoznak. A felmenőiről írt családregény merőben más stílust kívánt. Hiszen nagy- és dédszülők, családtagok és távolabbi rokonok hangján szólalt most meg. Mintha az eddigi bőréből […]
január 3, 2018
Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Nem nagy tömegeknek, de nem is teljesen szűk körű közönségnek készült a Mozsár Műhelyben legutóbb bemutatott irodalmi összeállítás. Nyáry Krisztián köteteiből (Így szerettek ők) Tóth Réka Ágnes válogatott és írta darabbá, hogy megmutassa, ő mit emelne ki a nagyon ismert írók, költők és a nem mindig hasonló mértékben ismert feleségek, menyasszonyok, […]
január 2, 2018
Szerző: olvassbele.com
A címben megjelölt kérdés nem politikai természetű… A Tinta Könyvkiadó 2009 óta minden év végén internetes szavazással gyűjti össze az adott évre legjellemzőbb – ún. korfestő – szavakat, mivel a munkatársak határozott meggyőződése az, hogy a szó az élet tükre. Az ily módon évről évre összegyűlt szavak pontosabban mutatják be mindennapjainkat és a bennünket körülvevő világot, […]
január 1, 2018
Szerző: olvassbele.com
Novák Zsófi Alíz | Passuth Krisztina művészettörténészt nemrég tüntették ki Moholy-Nagy-díjjal. Hosszú élete során dolgozott Franciaországban a Pompidou Központban, könyvtárat hozott létre a párizsi Modern Művészetek Múzeumában (Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris). Mesélt kiállításairól és híres művészbarátairól is. A mai napig tanít, ír és kiállítást rendez. Édesapja, Passuth László történeti és művészeti […]
december 31, 2017
Szerző: olvassbele.com
Az utolsó előtti pillanatban kaptam ezt a pompás jó-kívánság-generátort. Nem tehetem, hogy ne osszam meg minden olvasónkkal, munkatársunkkal, barátunkkal és az oldal kedvelőivel: És persze: VILÁGBÉKE!
december 30, 2017
Szerző: olvassbele.com
Gen nyomozó Gen Octaviasdottir nyomozónő ott ült az irodájában késő este, mint szinte mindig, és megpróbálta összeszedni az erejét ahhoz, hogy felkeljen és hazamenjen. Az ajtaján felhangzó könnyed ujjdobolás az asszisztense, Olmstead őrmester érkezését jelezte. – Sean, hagyd ezt abba, és gyere be. Szelíd, ifjú buldogja egy ötven körülinek tűnő, halványan ismerős nőt kísért be. […]
december 30, 2017
Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | Elszánt antiutópia- és sci-fi-rajongóknak szól Kim Stanley Robinson könyve. Nem csak 650 oldalnyi szöveg terjedelme miatt. A sci-fi és a fantasy alaptermészete, hogy a szerző fejében megteremtett világot kellő aprólékossággal leírja, hogy az olvasó aztán tudjon tájékozódni benne. Ez a százhúsz évre előretekintő mű extrapolál, vagyis a világ jelenlegi legnagyobb hatású […]
december 28, 2017
Szerző: olvassbele.com
L. Horváth Katalin | A 2018-as Zsidó Művészeti Napok-bérlet egyik előadása Dés László műsora lesz, az Egy este Esterházy Péterrel. „Annak idején a fellépéseinket eleinte nagy gonddal készítettük elő – írja Dés a beharangozóban –, nem voltunk biztosak abban, hogy ebből lesz valami, még nem lehetett tudni, mi hogy bírunk vele, és hogy veszi a […]
december 27, 2017
Szerző: olvassbele.com
Virginiawoolf | Vérlázító, mit tett már megint Spiró! Fogta a mellettünk elkocogó közeljövőt (a soha meg nem szűnt jelen-múlttal együtt), és szépen áttolta abszurdba. Ettől ha nem is lejtünk örömtáncot, de legalább röhögve szomorkodunk egy sort. Mulattatóan keserédes szóterápia a Kőbéka, amit receptre lenne jó hetente felíratni! Basszus, nem lehet igaz, hogy még mindig az […]
december 25, 2017
Szerző: olvassbele.com
Lengyel Szilvia | Ebben a könyvben csupa hétköznapi történet olvasható, amelyek bármelyik nap megeshetnek velünk is. Csak épp mi nem járunk olyan agyradarral, memóriával és fantáziával, hogy lejegyezni, összefűzni tudnánk őket. Így meg, ahogy Tóth Krisztina teszi, pláne nem is tudnánk – nem érdemes nekiállni. Nevetni nem sokat lehet a Párducpompa írásain, hiszen a mai […]
december 24, 2017
Szerző: olvassbele.com
Orosz István grafikáját kölcsönvéve köszönöm minden munkatársunknak és immár hatezret (6000!) meghaladó számú kedvelőnknek, olvasónknak az Olvassbele, a kultúrakirakat társaságában töltött időt. Bedő J. István szerkesztő
december 23, 2017
Szerző: olvassbele.com
Jeges-Varga Ferenc | Az író Bereményi Géza és az énekes Cseh Tamás találkozását, szerzőtárs-barátságát számos anekdota őrzi. Nekik köszönhetően ismerhettük meg például Antoine-t és Desirét is, e két ellentmondásos hétköznapi hőst. A lődörgéseiket megéneklő hanglemez 1978-ban született meg, rögtön követve a páros debütáló dalgyűjteményét (Levél nővéremnek). Valószínűleg csak a legfanatikusabb rajongók tudják, hogy a lemezborítón […]
december 22, 2017
Szerző: olvassbele.com
Lengyel Szilvia | Azt kívánom, ennél rosszabb értékelést soha ne kapjon egy könyv: sajnálatos módon nem tudok igazán precíz kritikával szolgálni. Ugyanis nem volt alkalmam jegyzetelni. Mert azt a pár percet is sajnáltam ilyesmire pazarolni, mikor olvashattam is helyette. Michelle Frances műve gyors fogyasztású könyv (fast-book). Néhány nap alatt elfogy, de az időmilliomosok (se gyerek, […]
december 21, 2017
Szerző: olvassbele.com
Bedő J. István | A decemberi koncertet ismét zeneköltőnk, Kodály Zoltán emlékének szentelte a Honvéd Férfikar. Míg a bérleti sorozat előző eseménye a népzenéhez kötődött, a mostani alkalommal Kodály egy másik zenei arcélét ismerhettük meg. A magyar költészet jeleseinek megzenésített műveiből született válogatás hangzott el a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Látszatra könnyű(nek tűnik) Kodály munkásságát […]
január 10, 2018
Szerző: olvassbele.com
0