Szép versek 2018 (ízelítő)

Gergely Ágnes

Januári éjszaka

Halkulva ring a lámpafény
a szemeteskukák között.
Egy nő epét hány, bort ivott,
vagy szerelmes, vagy üldözött.

Egy ilyen téli éjszakán
döntötte el egykor Judit,
fél liter whiskyt megiszik,
s feltántorog a sínekig.

Előbb padlót csináltatott,
ha tudta már – padlót! – minek?
Hogy elérje az álmait,
hogy elérje a síneket.

Jaj, mert az álmok néhanap
az égből költöznek alá,
a kukákig, a sínekig
megcserélik az optikát.

Döng az acél és döng a vas,
lenn a világ rideg, kemény.
A szemetes utcakövön
halkulva ring a lámpafény.

Sylvia

Hajlik az idő, évre év
és évtizedre évtized,
s ő nem dől ki az emlékezetből,
egyre csak jön veled.

Gáz, fulladás, leplombált ajtók.
Két alvó kisgyerek.
De ott vannak fölül a versek –
minek, minek, minek.

Nem számít a siker, az álom,
a vágy, a hitszegés.
Minden sötét cselekedethez
kell egy sötét lökés.

Londonban aznap nem volt villany.
A civilizált lét megállt.
„Ön összetéveszti – szólt a professzor –
a költészettel a hisztériát.”

De az idő nem engedelmes.
Ítéletét nem adja át.
Kigyúl vagy nem gyúl ki a villany,
őrzi a vers magát.

Háy János

Becsukom a szemem

Becsukom a szemem,
nem akarok élni
olyan világban, amiben
nem vagy jelen.
Macska viszi a szived,
kutya a májad,
bogarak turkálnak
a szádban.
Megmarkollak,
kútba doblak, kerék
alá teszlek,
tűzre raklak,
lángra lobban a tested,
mint a szárazfa ég el,
és nem lett mellé
hazudva lélek,
csak két apró angyal
szimatolt sült
szagot az égen.

Becsukom a szemem,
hogy ne lássam
azt a világot,
amit nem láthatsz,
nem iszom, nem eszem,
összekulcsolom a kezem,
hogy valaki segítsen
visszafelé élnem,
de nem segít, mert nincsen,
hentesek tanyáznak az égben,
rossz vicceket mondanak,
és térdig gázolnak a vérben.

Becsukom a szemem,
macska viszi a szivem,
kutya viszi a májam,
becsukom a szemem,
hogy ne legyek ott,
ahol nem vagy te sem.