Szép versek? | Szép versek 2018

Posted on 2018. szeptember 21. péntek Szerző:

0


Tóth Zsuzsanna |

Vajon hányan emlékeznek még rá, volt egyszer egy több kiadást megért Miért szép? című antológia, verselemző segédkönyv(?), amelyben a 20. század egy meghatározó szegmensének költészeti termését vizsgálták, forgatták, értelmezgették a kötet nagyszerű szakértői (köztük Lator László, Nemes Nagy Ágnes, Rónay György, Vas István). Van, ami kevésbé aktuális már azóta – hja, kérem, az esztétika is változik, legalábbis, amely némi ideológiai beütést is elszenvedett. De máig emlékezem ezen műelemzések, gondolatfutamok némelyikére, mert túlmutatott a versen, mélyre ásott, és segített a nem teljesen laikus műélvezőnek is, hogy tartalmasabb és pontosabb élményhez jusson.

Egy ilyesfajta közelítés lenne alkalmas a Szép versek 2018 alkotásaihoz is. Megérteni, hogy miért is szépek, ezek a sokszor egyáltalán nem „szép” versek. Miért éppen ezekhez nyúlt a válogató-szerkesztő, Szegő János, hiszen furcsamód még ma is élő hazai és határon túli folyóirataink (a számtalan netes megjelenést nem is említve) publikációi között hihetetlen mennyiségű vers bukkan fel évről évre. Ez egyfelől igen örvendetes, másfelől viszont a fiatal kortársakat illetően csak kevés kapaszkodónk van, s nem is olyan könnyű eldönteni manapság egy alkotás kvalitásait.

Miért? Már erre a kérdésre sem egyszerű válaszolni. Azt ugyan megszoktuk, hogy a kortárs költők nagy része nem mindig használ úgynevezett kötött formákat, vagyis nem feltétlenül támogatja az olvasót a befogadás művelete közben azzal, hogy szokott ritmusokat, zenélő rímeket használ.

A kötetben szereplő alkotások egy része ugyan ilyen, de szikárabb, kevésbé andalító. A kor minden töredezettsége és nyomorúsága, s csak ritkán a szépsége fogalmazódik verssé, sokszor töredezetten, nyomorú tartalommal, kevés szépséggel. Régi definíciókból persze tudjuk, hogy a „szépség” bonyolult jelenség, és megítélése rendkívül szubjektív (és koronként változó) lehet. Mégis, „ez nem az a vers / amire ezer éve gyúrunk” – érzem, amint írja a kötetben Erdős Virág, talán így tudnám összegezni olvasás közbeni tapasztalataimat. Nézzük hát meg, hogy az idei Szép versek szövegei szépek-e egyáltalán.

Kétségtelenül, igen, vannak közöttük valóban „szépek” is, s nem csak a kiragadott néhány példára hagyatkozhatom. Szépnek tartom Gergely Ágnes verseit, s valahogy mintha a hang is új színű lenne. Szépsége nem öncélú – fájdalmas tapasztalásokkal, rezignált bölcsességgel teli, klasszikus értékű sorokban mutatkozik. „Halkulva ring a lámpafény / a szemeteskukák között.” Vagy: „Hajlik az idő, évre év, / és évtizedre évtized, / s ő nem dől ki az emlékezetből, / egyre csak jön veled.”… „A ház ledőlt, nem épül vissza / a kert sem hordoz több nyarat / nincs aki a kaput kinyissa / menekülnek a madarak.”

Ugyancsak nagyon szerettem, mert mind igaz és mély, Tóth Krisztina kötetben talált alkotásait. A hiányt fogalmazzák meg, valaminek az elvesztését – nem mellesleg az egész kötet „In memoriam Tarján Tamás”, a nagyszerű és felejthetetlen irodalmárnak is emléket állít. Tóth Krisztina versei egészen személyesek, ám kitágítottan értelmezhető horizontúak, mindannyiunkban élő emlékeket, érzéseket kocogtatnak. Nem mellékesen ilyen, a költészet nagyszerű tömörségét üzenő sorokkal: „Nedves hajunk indája lóg / az emlékezet szemébe.” Vagy: „vándorolni a világba szőtten…”

Rakovszky Zsuzsa

Rakovszky Zsuzsa míves fogalmazású Romkocsmája ugyan mintha egy másik embernek kölcsönözne gondolatokat, de – ebben a kötetben különösen hangsúlyossá válva – a soha meg nem lelhető teljességet ostromolja. Kérdései lemondóak és választalanok. „Miért, hogy árnyak közt járunk-kelünk, / magunk is árnyak, mért szivárog el / kézen-közön – ha van, miért nincs életünk? / Korsónk miért színültig semmivel?”

A vallomásos írások ebben a kötetben sokszor bukkannak elő nők tollából. Follinus Anna megrendítő őszinteséggel, kifinomult formaérzékkel, nagy erővel tárja elénk gondolatait Az erőszak természetrajzáról, megalkotva a kötet egyik leghatásosabb művét. „Nézed a csöndet, és ahogy átitat, / megérzed a vers erejének sodrát – / míg szűköl, tagad, kérdőre von, sirat, / foszlik a kín, mi önlétedtől elzárt.”

A (számomra) ismert nevek mellett sok nagyszerű új női hang is megjelenik. Fiatalok, időnként vadabbak, vagy csak nyersebbek, olykor az útkeresésben elveszők, akik traumákat hordoznak, családi élményeket próbálnak megosztani velünk, vagy csak létük apró, de nem önmagáért való történéseit. Figyelemreméltó volt számomra több ifjú alkotó, még ha az általuk látott világot – talán éppen műveik igazságtartalma miatt – néha igen lehangolónak látom. Egy ilyen gazdag antológia minden költőjét nem szemlézhetem, de azt hiszem, valamennyi nő kitett magáért. (Felmerülhet ugyan: lehet még dicsérni nemi alapon? De mégiscsak máshogy írnak kicsit, vagy tévedek?)

Kemény István

Kemény István

Tovább keresgélve a számomra szép versek között, talán nem teljesen véletlenül Kemény Istvánt emelem ki először. Ő az, aki már sokszor meglepett, és akinek versei többszöri olvasás után mindig újabb hagymahéjat vedlenek le. Most Nílusként ismert magára, s nyitott ezzel a játékkal még sokáig fürkészhető rétegeket számunkra: „… így alakult folyó, ez van folyó, / jó ez így folyó, úgyse lesz jobb folyó…”, de „nyugodj meg, Nílus, / megtetted a dolgodat.”

Nagyon izgalmasnak találtam Balázs Imre József költői világát, jó volt olvasni Ágh István hömpölygő emlékeit, Bertók László kétsoros firkáit, Birtalan Ferenc verseit, Markó Bélát. Személyesen érintett (persze nem csak ez), ezért szerettem Grecsó Krisztián Mondatait. Majd mindegyiket. „Mikor múltak el, amik elmúltak, a mindenek?”; „Nem halad előre nagyjából semmi. / Az egyik időpont foglalt, / A másik elfeledve.” S ha már a személyesség. Nagyon szép és fájó verseket kaptam Háy Jánostól. „becsukom a szemem, / hogy ne legyek ott, / ahol nem vagy te sem.”

Most látom, mégis túl sok költőt emeltem ki, és még mennyit lehetne. Mert jó válogatás az idei, élményekkel teli, még ha talán túl is teng benne az elveszett utáni vágyakozás. De hogy ellenpéldával is éljek (bizonyára igazságtalan vagyok), akadtak, akik kevésbé nyertek meg. Mert alapvetően hiszem, hogy a jó szöveg elmondja önmagát – és nem kell hátsó információkat kutatnom, hogy megtudhassam, miről is beszél. Ott van például Géczi János verse, A poéta. Olvasása közben folyton azon törtem a fejem, kiről mintázza alakját. Mert annyira konkrét a költő, mozdulatai, arcéle stb. – ám számomra Géczi súlyos és pontos mondatai ettől belterjessé válnak, nem tudom általánosítani őket, nem tudom jelenségként érzékelni az egészet. Pedig milyen jó kifejezések bukkannak elő: „Férfi, ahogy a férfit képzelik / az északi félgömbön”; „Valószerűtlen kifejezések együttesében bolyong…”; „A megszólalás dilemmái árnyalják arcát.” Kicsit hasonló problémám akadt Lesi Zoltán „szerep-verseivel”; a túlkonkrétság elveszi az erejét. De nyilván még sokszor át kell olvasnom a kötetet, mert első olvasásra ítélkezni nem túl elegáns.

Szegő János kiváló kötetet állított össze 2018-ban a versolvasóknak. Első olvasásra nem könnyű mindent a „helyére tenni” benne – többször át kell majd olvasni, forgatni, csemegézni belőle. Tartalmas elfoglaltság.

Szép versek 2018
Válogatta: Szegő János
Magvető Kiadó, Budapest, 2018
300 oldal, teljes bolti ár 3499 Ft,
kedvezményes webshop ár a lira.hu-n 2799 Ft,
ISBN 978 963 142 8001