Browsing All posts tagged under »arany_jános«

Énekelt balladák | Arany-óra / Kováts Kriszta estje

július 18, 2017 Írta:

0

Bedő J. István | Teljesen különleges és szokatlan – mondanám, de aztán utánagondolok, és kicsit elszégyellem magam. Miért lenne különleges, ha a balladákat eléneklik? Hiszen a balladákat századokon át mindig énekelte valaki, csak ebben az iskolábajárós, fülhallgatós világban szoktunk le róla. Így aztán Arany János balladái már csak magyarórán, ünnepi alkalmakkor vagy vizsgán hangzottak el […]

Arany János versei Kemény Zsófi válogatásában (részletek)

május 9, 2017 Írta:

0

SZŐKE PANNI Szőke Panni henyélve ül, Mégis cifra, majd elrepül; Apja földje és tinója Mind fölment már viganóra. De az apja mégse’ bánja, Mert kisasszony a leánya, Ő maga is boldog jobbágy, Elengedik a robotját. Sem szántani, sem aratni, Csak a vékát kell tartani: Az uraság színig adja, A kasznár meg el se csapja. Szőke […]

Nagy sikert érdemel | Arany János versei Kemény Zsófi válogatásában

május 9, 2017 Írta:

0

Cserhalmi Imre | Elkötelezett híve vagyok minden módszernek, eszköznek, útnak vagy akár trükknek, amellyel az embereket – bárkiket! – valóban közelebb lehet vinni az igazi művekhez, az igazi műélvezethez. Persze, ha fiatal a célszemély, akkor különösen fontos, hogy szeme-szíve a valódi érték felé nyíljék ki, s ne zanzásított, lecsupaszított, egyízű lekvárrá főzött, úgynevezett népszerűsítő tartalmakról […]

Borúra derűs irodalom | Sajdik világa az Örkény könyvesboltban

július 5, 2015 Írta:

0

Kernács Gabriella | kiállításmegnyitója* Kinek nem hozott már enyhülést élete nehéz pillanataiban egy jó könyv? Ki nem áldotta már az írót, a költőt, akinek mondatai a valóság fölé emelik? Vagy csak egy másik valóságba, menekülési útvonalként abból a valóságból, ami éppen meggyötör bennünket? És ki ne áldotta volna már a festőt, a rajzolót, akinek képein […]

Sajdik világa az Örkény könyvesboltban 2.

július 5, 2015 Írta:

0

(Folytatás) Sajdik Ferenc a girbegurba, régi házak, ódon városkák nagy mestere. Csodás kisvárosainak egyikét rajzolja meg egy másik lapon, amelynek közepén patak fut, hídkorlátjára kissé megviselt, ne mondjuk, másnapos alak támaszkodik, nagy szemű arca, homlokába hulló haja ismerős, és szól ilyenképpen: Góg és Magóg fia vagyok én… Mire a mellette megálló kedves öregasszony: Ejnye Bandika! […]

Működteti a WordPress.com.