Útkeresés, elfogadás, könyvszeretet | Vészits Andrea: A piszedenevérek és más mesék

H. Móra Éva |

Nem vagyok a denevérek szakértője. Annyira nem, hogy a címben szereplő piszedenevért Vészits Andrea aranyos névadási ötletének gondoltam. Ugyanígy vélekedtem a második mese főszereplőjének nevéről, csak még aranyosabbnak találtam a Szoprán Pipisztrellát. Akkor kezdtem el gyanakodni, amikor a történet szerint a könyvtáros lány egy könyv segítségével azonosítja a denevér fajtáját: Soprano pipistrelle. Itt csaptam a homlokomra, és kezdtem utánanézni a dolognak.

Az írói lelemény így is ki van pipálva: Vészits elegáns elnevezést kanyarított a tudományos névből – én először egy kissé kényeskedő operaénekes-nőre gondoltam… (Egy kis névetimológiai kitérő: külön dicséret Vészits kifinomult hallásának, ugyanis nem a denevérfaj latin tudományos nevét – Pipistrellus pygmaeus – vette alapul, hanem a sokkal szebben csengő angol változatot – ami egyébként olasz és francia eredetű!)

És ha már ennyi figyelmet szenteltünk a második mese főhősének, vegyük szemügyre közelebbről! Ha létezne a fejlődésregény mintájára „fejlődésmese”, talán oda sorolhatnánk ezt a történetet – de csak ha felnőtt módra szigorúan be akarnánk sorolni. Apró denevérünk önfeledten élvezi az életet, amikor megismerjük: „…nemcsak saját magát, hanem a világot is gyönyörűnek látta, ami kifejezetten az ő kedvéért virul. Lombosodik, kikel, kihajt, kinyílik, virágzik, illatozik, bogárzik meg minden. Tökéletesen elégedett volt az életével. A világ azért van, hogy ő boldog legyen benne.” Mint Arany János oktalan kis fülemiléje!

„…Megköszönve a napot,
Melyre, im, felvirradott.
A sugárt és harmatot,
A szellőt és illatot;
A fát, melynek lombja zöld,
A fészket, hol párja költ,
Az örömet, mely teli
Szivecskéjét elteli;
Szóval, ami benne él
S mit körében lát, szemlél,
Azt a pompát, fényt és szint,
Mely dicsőség
– Semmi kétség –
Ő érte
Jött létre
Csupán ő érette, mind!”

Ez az önfeledtség azonban egy pillanat alatt odalesz: bekapja őt egy macska. Bekapja, de nem eszi meg, leteszi. Ám ez a fordulat elég ahhoz, hogy Pipisztrella kérdezősködjön. Kérdezzen, mint a Kis herceg. S a kérdések-válaszok nyomán lassan kinyílik előtte a valódi világ – denevér-szemszögből természetesen. Megtudja, hogy a teremtett lények nem csak úgy vannak a világban, hanem valami hasznos dologgal is foglalatoskodnak. Útja egy másik macskáig visz, majd egy könyvtárba jut be, ahol végre rátalál a neki való tevékenységre: könyvmolyokra vadászik! Ugyanis a törpedenevérek egyik kedvenc eledele a molylepke. Amíg idáig eljut, megtudja – s vele a kis olvasók is –, hogy könyvmolyoknak nevezik az olvasni nagyon szerető, állandóan könyveket bújó embereket is. És minő véletlen: a könyvtár éppen egy molylepkeszínű épületben van! Pompás kis mese született a sok-sok apró részlet finomhangolásából. Megint csak felnőttes gondolkodással – mert mi mindig mindenben tanulságot, nevelő szándékot keresünk –: sok mindenre tanít is ez a történet, de legalábbis elgondolkodtat; ha elolvassák, megtapasztalják! Mindenesetre Pipisztrellánk megállapítja immár „dolgozó”, elfoglalt denevérként, hogy „még soha életében nem volt ilyen boldog.” Igen, másfajta boldogság ez, mint a mese elején volt.

A másodikkal kezdtem, a könyvben sorrendben az első A Piszedenevér papucsa. Bonyolult, szövevényes történet, szokatlan, váratlan fordulattal. Ebben is a biológiai elnevezésekhez igazítja a szerző a mese kanyarulatait. Létezik ugyebár a valóságban Nyugati piszedenevér és Keleti piszedenevér, így aztán az egyik Pillangós Papucs nyugatnak indul, és a nyugati piszedenevérrel, valamint a napnyugati széllel találkozik, a másik Papucs pedig keletnek indulván a keleti, napkeleti megfelelőjükkel. Csúnya összeveszés előzi meg a világgá menést. A papucsok ki nem állhatják, hogy teljesen egyformák: ugyanis a pillangós papucs egy kaptafára készül, nem jobb és bal lábra. Még nem tudják, hogy a tapasztalás által alakul majd ki a karakterük… Egy váratlan pillanatban belép a mesébe valaki, aki ezentúl egyes szám első személyben meséli az eseményeket, s zárja le a történetet. Mindenki boldog lesz: ez az imént belépett kislány örömmel viseli a kissé elkopott papucsokat; azok örülnek, mert végre valaki viseli őket; a denevérek jóllaknak a Tisza-parti tömérdek szúnyoggal, így azok nem csíphetik tovább a kislányt.

Bár igazán újszerű a cselekmény, figyelemre méltóak a népmesékre jellemző ismétlődések, valamint a történetet végig kísérő tündérkeresés. „A tündérnek lába van és repül, de nem madár” – hangzik el többször is az avatatlan segítőktől, így terelődik a figyelem a denevérekre. Végül a kislány mondja ki az igazságot: „Egy tündérnek nem a külseje számít! A tündér jó, és varázsereje van.”

• Lapozz bele az oldal alján! 

A harmadik mese ihletője pedig nem más, mint a szerző dédapja, Móra Ferenc. Méltó dédunokaként minden alkalmat megragad Vészits Andrea, hogy ápolja a nagy előd emlékét; így több ifjúságnak szánt művében is utal rá vagy szerepelteti. Az Időfutár-sorozat valamelyik darabjában például a Kincskeresőből ismert Küsmödi ráolvasása köszön vissza: Nyúlháj, daruháj, / majd meggyógyul, ha nem fáj. Vészits Boszorkánysziget 28 73 című regényében pedig maga Móra Ferenc kalauzolja végig a főhős Teklát az időutazások során.

A Sétálni megy Bukfenc cím már sugall valamit a tartalomból: a Móra-életművet ismerők azonnal a Sétálni megy Panka bájos soraira asszociálnak. S valóban: a mese főhőse Panka (Panka nevű lányának/lányáról írta a verset Móra), aki az olvasókönyvében találkozott az említett költeménnyel. Minden vágya, hogy ő is pillangós papucsban mehessen sétálni, mint versbeli druszája… Itt nem is a történet a lényeg, hanem a tudatos, versszakról versszakra idézett Panka-vers – vagyis a Móra Ferenc előtti főhajtás azzal, hogy új megvilágításba helyezi e méltatlanul elfeledett strófákat.

És nem csupán ezzel fókuszál Mórára. Hol játszódik mindhárom mese? Szegeden. Hogy nevezik másképpen a pillangós papucsot? Szegedi papucsnak, hiszen a Szeged környéki viselet része. És hol élte le élete legnagyobb részét Móra Ferenc? Szegeden.

Érdemes szót ejteni az 5-8 éveseknek szánt könyv friss stílusáról, humoros szófordulatairól, ezek közül a kedvencem az egyik denevér szájából hangzik el, ingerült elutasításképpen: „Hagyjál lógva!”

És dicsérő szót érdemel a kötet külleme is: szinte minden lapozásnál valami kedves meglepetés fogad: egy kék vagy lila oldalpár vagy Sipos Fanni vidám, színpompás rajzai közül valamelyik.

Igen jó döntés volt Vészits Andrea részéről, hogy jó néhány éve – a filmes teendői mellett – gyerekkönyvek írásába fogott.

Vészits Andrea: A piszedenevérek és más mesék
Illusztrációk: Sipos Fanni
Pagony Kiadó, Budapest, 2026
60 oldal, teljes bolti ár 4990 Ft,
online ár a kiadónál 4540 Ft
ISBN 978 615 115 0573

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Két Pillangós Papucs egy szegedi cipőboltból indul világ körüli útra, hogy végül két piszedenevér segítségével találjon rá arra, aki örömmel viseli őket.
Bukfenc kapitány, a plüsspárduc nagyon vágyik a gazdájával közös sétára, így a nyomába ered, és együtt vadvirágos kalandokba keverednek.
Szoprán Pipisztrella, a félénk denevér pedig meg sem áll addig, amíg rá nem lel a könyvtárra, ahol főállású könyvmolyként őrizheti féltett kincseit, a könyveket.
Vészits Andrea három meséje egyszerre szól az útkeresésről, az elfogadásról és a könyvek szeretetéről – mindezt vicces, mesei köntösbe bújtatva, Sipos Fanni varázslatos illusztrációival kiegészülve.