A »Z« generáció családregénye | Nelio Biedermann: Lázár

Vajda Villő |

Nelio Biedermann debütáló regénye, a Lázár a Frankfurti Könyvvásáron nagyon gyorsan meghódította a könyvpiacot. Nemzetközi sikereket ért el, és egyidejűleg elárasztotta a hazai közösségi médiát. Történelmi családregényekből már eddig is hosszú sor látott napvilágot, és ez felveti a kérdést: vajon mitől olyan különleges a Lázár? Miért éppen ezt kapta fel a közönség, mitől lett ilyen gyorsan ennyire népszerű? E gazdag műfajban már nagyon nehéz igazán újat mondani – Biedermann mégis ezt tette. Ugyanis magyar történelmi regénnyel hódította meg a bestseller listákat.

A történet a fiktív Lázár családot követi végig a 20. századi Magyarországon. A monarchiától kezdve egészen az 1956-os forradalomig veszi sorra a fontos történelmi eseményeket. Biedermann alkalmazkodik a mai világ, és a Z generáció igényeihez: elképesztő tempót diktál. A viszonylag karcsú kötetbe hatvan évnyi történelmet sűrít, rövid fejezetekkel és még rövidebb mondatokkal. Sosem időzik el túl hosszan egy karakternél, vissza-visszatér hozzájuk, sőt: az epizód első mondatánál még nem is tudjuk, éppen kinek a szemszögéből látjuk a történéseket. Biedermann teljesen önkényesen, látszólag logika nélkül váltogat.

A stílus valóban újszerű, bár néha önmaga ellen dolgozik: konzisztens történet helyett érzések és benyomások halmazát kapjuk. Időnként nagyon nehezen követhető, éppen kinek a látószöge érvényesül – ezt megnehezíti a sok szereplő és név is. A történelem és a mellékszálak szinte díszletekké válnak, mert a karakterekkel együtt Biedermann újra meg újra áthelyezi a hangsúlyt is. A részletekkel sem vesződik sokat, nem fest történelmi háttérképet, csak a legfontosabb tényeket említi meg. Az összhatás kicsit furcsa a szerző hozzáállása teljesen eltér az e műfajban szokásostól – viszont az eredmény nagyon izgalmas.

A regény visszatérő eleme a befejezetlenség. Biedermann nem mesél el aprólékosan egy kort, hanem azonnal a jelenetbe csap, majd a végkifejlet előtt otthagyja az olvasót – az meg úgyis tudja, mi fog történni. Ilyen volt például a szovjetek megjelenése, akik természetesen megfosztották őket nemesi rangjuktól, és mindentől, amit ezzel nyertek. „Azon gondolkodott, mit csomagoljon be. Sok mindene volt – olyan sok, hogy néha úgy érezte, belefullad –, de e tárgyak többsége nem volt fontos neki. Ami fontos volt, az az erdő, a kastély, a kert, a lova, a könyvtár és a könyvei, a zongora, amelyen az anyja játszott, és a földek, amelyek fölött a nap felkelt, és lenyugodott.” Ez az írói fogás elkerül egy csomó felesleges magyarázkodást, inkább a lélektani hatásra fókuszál: az olvasó úgyis tudja, hogy Lázáréknak el kell menni, azt is, mi lesz a kastélyukkal, még arról is van elképzelésünk, milyen sors vár rájuk. Elvégre ugyanezt az utat járta végig a kor valamennyi arisztokrata családja.

Sokkal érdekesebb, hogy az egyes szereplők hogyan élik meg ezeket a változásokat, és milyen lelki folyamatok mennek végbe bennük. Számomra mégis problémát jelentett, hogy Biedermann nyilvánvalóan semmit sem akart befejezni. Nem csak jelenetek, fejezetek maradtak félbe. Így jártak karakterek is, akik korábban szerves részeit képezték a történetnek egy idő után meg sem említődtek. Mintha a szerző megfeledkezett volna róluk.

A könyv a műfajtól idegen, sötét, gótikus hangulatú helyzettel indul, természetfölötti elemekkel – aztán ez később szinte semmilyen formában nem tér vissza. „A sötét erdő szélét még mindig egy kimúló évszázadból megmaradt hó borította, amikor Lázár Lajos, a vízkék szemű, áttetsző gyermek először látta meg azt a férfit, akit annak halála után is apjának tekintett.” Izgalmas jelenet, tele potenciállal – ehhez képest se következménye nincsen, se előzménye nem bukkan fel. Pedig az első oldalakból kiindulva az olvasó arra számít, hogy ez a légkör lengi majd be az egész történetet. Ez a töredékes, befejezetlen stílus és a gyors váltások ütik egymást: művészi helyett inkább csapongónak tűnik.

• Olvass bele!

Biedermann sikere annak is tulajdonítható, hogy nem ragaszkodik a műfajban megszokott korhű nyelvezethez. Történelmi szereplők szájába csaknem mai szavak kerülnek, ami bizonyára közelebb hozza a fiatalokat a műhöz, hiszen nem kell visszakeresgetni az idegen vagy mára már elfeledett szavak jelentését. Modern, szókimondó, a szexualitást nyíltan leíró nyelvezete eredeti, frissítő.

A történetnek igen gyakori fűszere a szexualitás. Felvetődik azonban a kérdés, indokolt-e? Nem feltétlenül nevezném öncélúnak, de többnyire felesleges vagy indokolatlan. Olyan helyeken is felbukkannak szexuális utalások, ahol semmi keresnivalójuk. Ez nem prüdéria; egy bizonyos szintig én is úgy gondolom, hogy a modern irodalom velejárója a nyíltabb megfogalmazása a szexnek. Történelmi regényekben kerülni szokták, mint a pestisest. Szerintem Biedermann helyenként a ló túloldalán landolt, mind a mennyiséget, mind a megfogalmazásokat illetően. „Amikor érezte, hogy mindjárt elmegy, bal kezéből csészét formált, és belefröcskölte sötét spermáját. Mivel nem tudta, hogyan kellene kinéznie a spermának, nem bizonytalanodott el. Csak amikor minden maszturbálásnál egyre világosabb és áttetszőbb lett, akkor kezdett nyugtalankodni.” A történet eközben gördülékenyen halad előre, de a semmiből megjelenő szexjelenet teljesen kilöki az olvasót az olvasási élményből. Igaz, minden annyira gyors, hogy egy pillanat alatt túl leszünk rajta, de éppen emiatt hat feleslegesnek. Viszont itt is megjelenik a már korábban említett félbehagy(ogat)ás. Ezeknek a furcsa, oda nem illő félmondatoknak se funkciója, se értelme: soha nem tudjuk meg, Pista spermája miért volt sötét, és ez releváns-e a történet vagy a karakter szempontjából.

A regény nőalakjai korántsem jelentéktelenek, azonban a szerző nagyobb hangsúlyt fektet a férfiak lélektanára. A váltogatott nézőpontok ellenére a regény fő vonalát leginkább a férfiak viszik – ez viszont teljesen beleillik a regény korába. Biedermann megfogalmazza a férfiúság (Männlichkeit, manhood) nehézségeit. Generációkon keresztül figyelhetjük meg, ahogy ugyanazok a minták ismétlődnek a családban, mert egyik férfi sem tudja, hogyan viszonyuljon érzelmileg az apjához vagy a fiához.

„Pista néha úgy érezte, hogy minden, ami kívülről nem látható, szégyellni való: a félelmek, az emésztés, a gondolatok, a nemi szervek, az érzelmek. Még a szeretetet is szégyellni kell – főleg férfiként. Nem sétálhatott oda csak úgy az apjához, hogy megölelje, vagy ne adj’ isten kérjen tőle egy ölelést.”

Biedermann egy-egy rövid, de annál kifejezőbb gondolattal bemutatja a családfőkre nehezedő megfelelési kényszert és a rokonok eltartásával járó felelősség súlyát. Ahelyett azonban, hogy ezeket a lelki problémákat elintéznénk annyival, hogy a férfiaknak ez a dolga, találkozunk olyan Lázárral, aki nem csupán felismeri a maga hibáit és problémáit, hanem felkeres egy pszichológust is. Ez az üzenet rendkívül fontos és pozitív, mert önmagunk megismerését és fejlesztését nem gyengeségként, hanem erőként ábrázolja.

A svájci Nelio Biedermann alig huszonhárom éves, részben ezért is tartják könyvét a Z generáció családregényének: fiatal írta fiataloknak. A Lázár-család ugyan fiktív, de történetük valóságos elemekből áll össze; az írónak magának is vannak magyar felmenői. Regényként a Lázár korántsem tökéletes, és egyértelmű, hogy Biedermann még keresi a saját hangját. De biztos az is, hogy számíthatunk még több könyvre tőle.

Nelio Biedermann: Lázár
Fordította: Fodor Zsuzsa
Scolar Kiadó, Budapest, 2026
285 oldal, teljes bolti ár 6995 Ft,
online ár a kiadónál 6295 Ft,
e-könyv változat 6295 Ft
ISBN 978 963 685 1972 (papír)
ISBN 978 963 685 2665 (e-könyv)

* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege

A 19. század kimúlásával elkezdődik a Lázár család és a magyar arisztokrácia lassú agóniája. Fokozatosan széthullásnak indul a századforduló vidéki nemességének életmódja, és a merev szabályokkal és az elhallgatott családi titkokkal terhelt, látszólag biztonságos jólét, amihez a széteső Monarchia és a magyar történelem adja a sötét díszletet.
A Lázár család hanyatlása egybeesik az ismert világ és a társadalmi rend felbomlásával, bukásuk szükségszerű, stációik párhuzamosak az ország 20. századi kálváriájának állomásaival. A Lázár egy több generáción átívelő családtörténet, nemzedéki traumák és szerelmek lenyűgöző és megható krónikája.
A fiatal svájci író könnyed, álmokkal és titkokkal teli regénye egy új generáció friss hangja, amelyik más szemszögből nézi a történelmet, és úgy meséli el, hogy az egyszerre modern és időtlen.