A mindenkit felmentő tanulmány | Kresztyankó Annamária: A szocializáció nyelvi különbségei

Bogdán Péter |

Kresztyankó Annamária munkájának címe elsősorban a tudományos életnek mond sokat. De azonnal érthetőbbé teszi témáját az alcím: Beszédmód és identitás cigány közösségekben. A könyvből kiderül az olvasó számára, hogyan formálódik a beszédmód néhány hazai roma közösségben, és ennek megfelelően miképpen épül fel az identitásuk. Még áttekinthetőbben fogalmazva: miként szocializálódnak nyelvileg másképpen a megkérdezettek – a többséghez képest – a magyarországi társadalmi környezetben.

Kresztyankó Annamária szociokulturális nyelvész és tanár. Nyitott gondolkodású, elfogadó, befogadó, toleráns és a szakterületéhez jól értő tudós. Ebből következik, hogy a könyv befogadásához – a romológiai ismereteken túl – szükséges, hogy az olvasó is érdeklődést tanúsítson a nyelvtudomány különböző ágai, különösen a szociolingvisztika iránt. Az Előszóban a szerző rögtön el is igazít, hogy munkája több tudományág határterületén mozog, vagyis gazdagítja a nyelvészeti szakirodalmat, kapcsolódik az elméleti szociológiához, a nyelvészeti antropológiához, a nevelésszociológiához, de még a pedagógiai etnográfiához is. Mindez azonban senkit ne riasszon meg…

A szerző könyve három részből áll: Kresztyankó először az elméleti kereteket vázolja fel. Ezek közül csupán néhányat emelnék ki: a magyarországi cigányokról való beszéd hagyományait a szociológiai és kulturális antropológiai vizsgálatokban, a szociokulturális nyelvészet és az identitás kapcsolatát. A második rész a módszertanokat mutatja be, de ide kerültek a terepkutatásra vonatkozó információk is. Megismerhetjük az iskolákat, az elsődleges szocializációs színtereket, vagyis a családot, a kisközösségeket.  A kutatás eredményeit a harmadik rész taglalja: ezek közül is kiválasztottam néhányat: az etnicitás nyelvi különbségeit, illetve a cigány gyermekek jövőképét.

Csupán érdekességként jegyzem meg, hogy az ún. szociokulturális nyelvi portfólió Kresztyankó saját ötlete: vagyis rajzok és kérdések kombinációja, amivel sokkal többet tudott megfejteni a cigány/roma gyermekek kommunikációjából – és tudta adatokkal gazdagítani tanulmányát.

• Olvass bele!

Maga a kutatás egy évtizedes idősávot fedett le: 2012 és 2022 között valósult meg. A kutatómunka helyszíne egy budapesti, illetve két dél-dunántúli kistelepülési iskola volt. Ez utóbbiak közül az egyikben a romani nyelv volt használatban, a másikban a beás. [Romani (cigány nyelv): az indoeurópai nyelvcsaládba tartozó újind nyelv, számos európai nyelvből kölcsönzött szókinccsel. Egyik dialektusa a leggyakrabban használt, kisebbségi nyelvként is elismert lovári; beszélői a magyar nyelvet is használják. Beás: a román nyelv egy archaikus, régies dialektusa.] Kutatási tereppé váltak azok a családi színterek is, amelyekhez közvetlen utat teremtettek a három iskola tanulóival kialakított kapcsolati hálók.

Az olvasót alighanem az eredmények érdekelhetik igazán, hiszen minden kutatásnak az az elsődleges célja, hogy felmutassa: milyen – jelen esetben a hazai roma közösségekre vonatkozó – újdonságokkal szolgál.

Ezt illetően a kritikusnak igazán nehéz a dolga. Ha a gyűjtött adatok szerzői értékelését tekintem, akkor nyilván keveselhető az összesen három földrajzi helyszín (iskola és család), tehát a kutatás statisztikailag nem tekinthető reprezentatívnak, akkor sem, ha vitán felüli a felkészültsége és romafil elköteleződése.

Le kell szögezni azt is, főleg írásom olvasója számára, hogy Kresztyankó Annamária munkája leíró jellegű, a saját szakterületén (és kutatási szempontjain) kívül nem minősíti adatközlőit, ugyanakkor a könyv által közvetített összkép – nyilvánvalóan a szerző eredeti szándéka ellenére – ezt negatív módon megteszi.

Éppen ezért felvetődik a kritikusban a kérdés: vajon mennyire lehetnek általánosan érvényesek a szerző megállapításai akkor, ha a könyvben azt írja, hogy a férfiakat csak a gyermekeken és a nőkön keresztül érte el. Hogy nőként előbb tudott nőkkel és gyermekekkel dialógust kialakítani, mint férfiakkal, s ez volt egyfajta belépő a roma családokba.

Hazánkban vannak más, nem roma származású kutatók, nők is, akik szintén fontos eredményeket értek el a romológia területén. S ebből következik az is, hogy ha a könyv szerzője nem tudta megszólítani a férfiakat, akkor az alkalmazott módszertan – valószínűleg – tíz éven keresztül nem bizonyult maradéktalanul megfelelőnek, vagyis korrigálni kellett volna ez idő alatt. Ha viszont elfogadjuk hogy az alkalmazott vizsgálati metódusok eredményesek voltak, akkor az azt jelenti: Budapesten és két dél-dunántúli településen (teljesen véletlenül) az összes vizsgált roma családban (kivétel nélkül) patriarcha szemlélet uralkodik, és e „véletlen egybeesés” érvényességét valahogyan igazolni kellett volna – de lehet, hogy ez csak a pálya széléről bekiabált vélemény…

Kresztyankó sok elhangzott beszédformát, szöveget, témát idéz a művében. Ezek között nagyon sok a durvaság és a trágár beszéd, minden korosztálytól. Tartalmilag viszont ennél lényegesebb, hogy a három településen – a cigány/roma nők – sokszor a gyermekekkel egyetemben – állandóan „magyaroznak”. A többségi társadalom tagjairól kifejezetten rasszista megnyilatkozásokat fogalmaznak meg, vagyis – a könyv sugallata szerint – ez az egyik alapja a nem romákhoz viszonyított identitásuknak.

Nyilvánvalóan nem vitatható, hogy a jelenség megfigyelhető a roma közösségekben is (akármennyire nem kívánatos), de pontosan ezért fontos megismételni, amit Kresztyankó Annamária már kutatása elején megfogalmaz: csupán három település adatai alapján írta meg a könyvét.

Ugyanígy értelmezem, hogy a könyv szerint a roma nők a szexuális felvilágosítás terén elmaradottak. Köreikben a felvilágosítás nem szokás, és még a férjeikkel sem viselkednek felvilágosult módon. Kresztyankó Annamária vélhetően egyáltalán nem ezt akarta üzenni az olvasóinak. Bizonyára nem gondolja ezt általános igazságnak, különben nem hívta volna fel a könyvében a figyelmet arra, hogy korlátozott körből merítette az adatait.

Összességében úgy gondolom: roma értelmiségiként nem könnyű szembesülni azzal, hogy a roma közösségekben is tapasztalhatók ezek a negatív jelenségek. Ugyanakkor a szerző körültekintő, a kutatást korrekten leíró állásfoglalása kifejezetten megnyugtató. Azzal, hogy hangsúlyt ad a ténynek: mindössze három településről gyűjtött tapasztalatokat, ez felmenti mind a szerzőt, mind általában a magyarországi roma közösséget a kölcsönösen megfogalmazott sztereotipikus, előítéletes vádak alól.

Kresztyankó Annamária:
A szocializáció nyelvi különbségei
– Beszédmód és identitás
cigány közösségekben
L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2026
214 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
online ár a kiadónál 3590 Ft
ISBN 978 963 646 5346

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Kresztyankó Annamária szociokulturális nyelvész és tanár. Érdeklődésének közép­pontjában a kultúrák közötti hasonlóságok és különbségek, valamint a nyelvi szocializáció folyamatai állnak. Kutatásai a magyarországi – különösen cigány és zsidó – kisebbségekhez tartozó családok identifikációját vizsgálják, arra keresve a választ, miként jönnek létre a társadalmi identitások a nyelvi és kulturális gyakorlatokon keresztül.

„Elméleti megalapozottsággal és hosszú távú terepmunkára támaszkodva a könyv feltárja három cigány közösség gyermekeinek és fiatal lányainak magyar beszédmódját. Emberi közelséggel értelmezi életük iskolai és családi szocializációs színtereit. Alapos és felvilágosító munka.” Susan Gal – University of Chicago