Az idősek önjelölt szószólója | Fekete Judit: Dolli

Vajda Villő |

„Ne hagyd, hogy egy szám alapján ítéljenek meg” – hangoztatja Fekete Judit legújabb regénye. A főszereplő, Dolli, szórakoztató, de egészen hatékony egyszemélyes hadseregként lép fel az öregkor fásultsága ellen. Miközben olvasóként jót nevetünk a sitcomba illő kalandjain, elgondolkodunk azon, hogyan bánunk az idősebb generáció tagjaival.

Dolli öreg, egyedül él egy kis lakásban, csak ebédelni jár el az idősek otthonába, és alkalomszerűen fut össze a fiával. Szereti, ha minden kiszámítható, megszokott, de legfőképpen: egyszerű. Egyik nap, amelyik ugyanúgy indul, mint az összes többi, Dollinak megdobban a szíve, és pillangók verdesnek a mellkasában – egészen mintha megfiatalodna. Újra élni kezd: pizzát eszik, parfümök között válogat, zenét hallgat. Amikor pedig az idősek otthonában sikkasztás gyanúja merül fel, úgy dönt, a kezébe veszi a dolgokat.

Fekete Judit Dollin keresztül karolja fel az időseket. A harcias öregasszony felemeli frissen visszaszerzett hangját azzal kapcsolatban, ahogy a társadalom bánik velük – és sajnos ezek nem újdonsült problémák. Hajlamosak vagyunk félresöpörni az időseket pusztán azon az alapon, hogy nem hajtanak hasznot, és még gondoskodni is kell róluk. Az idősek otthonában például olyan ételt szolgálnak fel, amelyet, mint kiderült, maguk a konyhások se hajlandóak megenni. Se programok, se értelmes foglalkozások nincsenek számukra biztosítva, mintha az, hogy valaki megöregszik, azt jelentené, hogy egyben meg is hülyül, és nem kell vele foglalkozni. Emlékeztetni kell minket arra, hogy ők is emberek, akik megérdemlik a tiszteletet és a törődést.

Dolli ezt naponta tapasztalja. A fia gyakran úgy beszél róla (akár előtte is), mint aki már csak teher, nem, pedig egy másik felnőtt ember. A társadalom kollektíven feltételezi, hogy az idősek nem tudnak magukról gondoskodni: Dolli helyett a fiához beszélnek (miközben mellettük áll), állandóan „a néni”-ként emlegetik, és ha valamivel problémája van, rögtön kategorizálják: ő csak a sok zsémbes öregasszony egyike. „Ez volt a legaggasztóbb. Hogy ő most is felnőtt. Idősebb lett, a bőre papírvékony, a haja fehér, de ettől még felnőtt. Mégis úgy kezeli a világ, mintha újra gyerek lenne.” Dolli, a maga rutinjával sokáig észre se vette ezeket a mikroagressziókat – mert úgy viselkedett, ahogy elvárták tőle, vagyis ült az idősotthonban, és nem csinált semmit. Abban a pillanatban, hogy igényei támadnak – kimozdul, szocializálódik, olyan veszélyes dolgokat művel, mint a tánc – vagyis nem az öregektől elvárt módon viselkedik, úgy beszélnek vele, mint egy hisztis gyerekkel, aki már megint bajt okoz.

• Olvass bele!

Fekete Judit célja egyértelmű: felhívni a figyelmet arra, milyen könnyen elvetjük, félredobjuk az idősebb generációt, főleg, ha nem felelnek meg annak a képnek, amit a fejünkben őrzünk. „Már ne is haragudjon, de mit gondol, mi ez, egy óvoda? Semmifajta viselkedést nem kell abbahagynom, nem vagyok már négyéves.” Mindez szépen átjön a könyvben, az egyetlen bökkenő Dolli karaktere, és őt a legjobban kontraproduktívként lehetne definiálni.

Dolli félresöpör minden sztereotíp elképzelést arról, hogyan kéne tekintenünk az idősekre, ő pontosan e sztereotípiák szerint viselkedik: türelmetlen, sértődékeny és a piercinges bolti eladóról feltételezi, hogy ott helyben meg fogja ölni. Miközben „harcol” az igazságért, olyan embereken is keresztülgázol, akik csak a munkájukat végzik – talán nem tökéletesen, csakhogy a szituációból Dolli csinál konfliktust a maga „azt csinálok, amit akarok” attitűdjével.

Dolli ámokfutása akár aktivizmusnak is tűnhet mindenki szemében, aki nem hagyná, hogy felrúgja a szabályokat – épp ahogyan egy gyerek tenné. Példának okáért óriási patáliát csap, mert a kórház személyzete nem adja neki vissza a tengeri malacot, amit becsempészett magányosan lábadozó szobatársának – miközben elég egyértelmű, miért nem teszik. Személyes támadásnak veszi, hogy olyan szabályokat tartatnak be vele, amik mindenki másra is vonatkoznak, tehát nem „diszkrimináció” áldozata. Olvasás közben felvetődhet a kérdés: Dolli küzd a rendszer ellen, vagy a környezete küzd Dollival?

Habár az öregkorúak lebecsülése ellen harcol, életkorát néha fegyverként használja. Amikor szabálytalanságon kapják rajta, szándékosan úgy tesz, mintha csak egy összezavarodott öregasszony lenne – és ez, lássuk be, zseniális. Ugyan ki ne élt volna vissza olykor a korából adódó előnyökkel? Ezek a jelenetek egyáltalán nem vesznek el Dolli karakteréből, sőt csak tükröt mutatnak: ha nem nézné mindenki hülyének a kora miatt, nem úszna meg ennyi mindent. Az ápolók fejében meg sem fordul, hogy tetteti a kelekótyát, ami remekül rávilágít, mennyire alábecsülik az öregeket.

Bennem azonban néha megkérdőjeleződött, hogy Dolli maga tudja-e, hogy amúgy öreg? Abszurd a jelenet, amikor elesik a konyhában, elájul, kórházba szállítják, aztán ezen persze felháborodik. „Bezzeg, ha húszévesen esett volna el tánc közben, senki nem hüledezett volna. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogy hogyan lehet ugyanannak a dolognak ennyire más a megítélése, csak azért, mert idős.” Ez a gondolatmenet nagyon dollis. Először is: ha egyszer elájult, persze, hogy kórházba viszik – nem vagyok orvos, de gyanítom, ha egy húszéves ájult volna el, valószínűleg őt is beviszik, agyrázkódás gyanújával. Másodszor: Dolli hetvenhat éves, maga is elismerte, hogy kénytelen volt beszerezni a jól ismert banyatankot, mert egy táskát cipelni már megerőltető neki. Ennyi idősen egy kisebb esésből is lehet csonttörés: szóval ez nem a kora elleni támadás, ez szimplán elővigyázatosság.

Természetesen gyorsan leesik a tantusz, hogy Fekete Judit ezzel többek között az egészségügy riasztó állapotára, és nevetségesen lassú működésére akarta felhívni a figyelmet. Önmagában beszédes volt a jelenet, amikor a fia egy húszezressel érte el, hogy soron kívül kivizsgálják. Dollinak, öregsége okán, rengeteg indokolatlan vizsgálatot írnak fel, amikre hosszú órákat kell várni – még akkor is, ha időpontja van – és senki nem hiszi el neki, hogy jól érzi magát (mert bizonyára nem tudhatja magáról). Bent tartják a kórházban, ahol nem csak rossz az étel, de még ő maga is úgy gondolja, hogy a helyet valaki mástól veszi el, aki tényleg beteg. Elvárják tőle, hogy egész nap bámulja a plafont, mintha a fiatalságával elvesztette volna a szórakozáshoz való jogot is.

A Dolli az apróbb hibák ellenére remekül világít rá az időseket érő diszkriminációra. És nem tragédiaként ábrázolja, hanem könnyed, komikus formába csomagolja. Dolli hetvenes létére nyomozósat kezd játszani az idősotthonban, útjában pedig nem mérgelődő rendőrök állnak, hanem az okostelefon kamerája. A társadalomkritika és a szórakoztatás kellemes egyensúlyt alkot. A felvonultatott problémák valóságosak, olvasóként mégis remekül lehet mulatni Dolli hozzáállásán és csípős visszavágásain.

Fekete Judit: Dolli
– Amikor üt az utolsó órád,
itt az idő elkezdeni élni
Partvonal Kiadó, Budapest, 2026
240 oldal, teljes bolti ár 4999 Ft
online ár a lira.hu-n 4500 Ft
e-könyv változat 3499 Ft
ISBN 978 963 609 1965 (papír)
ISBN 978 963 609 2399 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Dolli pontosan tudja, mit szeret, és mit nem. Nem szereti a parkokat, a hangos embereket, a pizzát és általában semmit sem, ami kizökkenti a megszokott rendjéből. Hetven fölött már az ember megtanulja, hogy a világ akkor működik jól, ha kiszámítható. Csakhogy Dolli testében mostanában valami egészen furcsa dolog történik: különös szívdobbanások, megmagyarázhatatlan érzések törnek rá, mintha valami változna benne.
Miközben Dolli próbál rájönni, mi ez a nyugtalanító átalakulás, átmeneti szállásán, a Margaréta Idősek Otthonában is egyre több a furcsa és aggasztó jel. Mikor úgy dönt, kideríti, mi folyik körülötte, véletlenül lázadást szít és alaposan fel is forgatja az otthon addigi nyomasztó rendjét.
Fekete Judit hol nevettető hol torokszorító története az újrakezdésről szól – hetven felett, gurulós bevásárlótáskával, pizzával, lázadással és egy csipetnyinél több bátorsággal. Az író kíméletlen humorral mutatja be: a fejünkben a családi, az anyai és a női szerepek mellett az öregedés is be lett betonozva.