Nagy sikert érdemel | Arany János versei Kemény Zsófi válogatásában

Posted on 2017. május 9. kedd Szerző:

0


Cserhalmi Imre |

Elkötelezett híve vagyok minden módszernek, eszköznek, útnak vagy akár trükknek, amellyel az embereket – bárkiket! – valóban közelebb lehet vinni az igazi művekhez, az igazi műélvezethez. Persze, ha fiatal a célszemély, akkor különösen fontos, hogy szeme-szíve a valódi érték felé nyíljék ki, s ne zanzásított, lecsupaszított, egyízű lekvárrá főzött, úgynevezett népszerűsítő tartalmakról hihesse: lám, ez az, amit halhatatlan produktumként kell(ene) szeretnie s tisztelnie.

A Móra Könyvkiadó Reposzt elnevezésű ötlete (a könyvfesztiválon megtudtam, konkrétan Eszterág Ildikó szerkesztőé) nagyszerű: válogassák és kommentálják fiatal költők azoknak a nagy elődöknek a verseit, akik talán már „lefordítandók” a mai tinédzserek számára. A szlemmerként is sikeres, von haus aus irodalmár, huszonéves Kemény Zsófi Arany Jánost, illetve az ő 56 versét választotta. Természetesen minden vershez kommentárt fűz, s ezúttal nem csak azt tartom fontosnak, hogy mit, hanem legalább ennyire azt is: hogyan.

Hadd ékeljek itt közbe két személyes élményt. Kisiskolás koromban A rab gólya című Arany-verset is be kellett vágnunk, én az első két sort következetesen így mondtam: „Árva gólya áll magában / Egy teleknek a lábujjában.” Otthon is, az iskolában is nagy derültséget keltettem, de így indokoltam: igaz, hogy itt a lábujjábannak sincs semmi értelme, de még mindig több, mint annak, hogy a lábjában, amit csupán sajtóhibának véltem. Igencsak elképedtem a furcsa szóhasználat magyarázatán, s egyszersmind azon is, hogy a költő és a költészet mire képes. Sok évvel később Zsófi lányom (aki nem lett költő) gyakran kérte tőlem, hogy „azt a bummos” verset mondjuk el. Ugyanis a nyakamba ültetve és sétálva mondogattam neki, s később vele együtt a Családi kört, és rendszeresen hangos bummal egészítettem ki Arany Jánost, amikor a versben idáig értem: „Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak / Nagyot koppan akkor…” Ide került a bumm. Amikor ezt a bummozást elkezdtem, Zsófi még hároméves se volt, a vers számtalan szavát nem ismerhette, de ráérzett a ritmusára, a dallamára, a hangulatára. És ha ehhez a bummra volt szükség, hát bumm!

Szóval, sok minden eszembe jut(hat) Arany–Kemény–Eszterág könyvéről, amelyből éppen az érdekel a leginkább, hogy a lábujjhoz meg a bummhoz hasonló költészetreklám sikernek ígérkezik-e? Azt hiszem, hogy igen. Ott és akkor a leginkább, amikor Kemény kommentárjának a személyesség a vivőereje. Amikor például (Tengeri-hántás) arra emlékezik, hogy osztálykirándulások közös főzésein, amikor a paradicsomlé végigcsorgott a karjukon, hasonló rémtörténetekkel szórakoztatták egymást. Vagy hogy amikor tanulnia kellett (A walesi bárdok), nem is sejtette, hogy ma már borzongva fogja olvasni, s úgy csodálja, hogy néha önkéntelenül is szavalja önmagának. Vagy hogy a nővérével folytatott vitában az édesapja a versből híressé vált sorokkal (A fülemüle) foglalt állást, és akkor még csak annyit értett belőle, hogy egyikük sem nyert.

Legalább ennyire hatásosak lehetnek azok a kommentjei, amelyek a tizenévesek aktuális érzelem- és gondolatvilágához igazodnak. Ezt írja (Szondy két apródja): „Meddig hős a hős, és nem szimplán hülye? Az apródok hősök? Végül is igen, mert talán akkor igazán hős a hős, ha még akkor is hős, mikor már hülyeség hősnek lenni.” Vagy: (Juliska elbujdosása) „…mintha kiskorú fürdős képeket mutogatnának rólunk. Tehát Juliskának kicsit kínos.” Vagy: (Meddő órán) „Tényleg rossz érzés, mikor eszedbe jut valami, aztán még azelőtt elfelejted, mielőtt végiggondolhatnád.” Jópofa a kérdés: (Növünk együtt) „Lehetne szégyellni is, ha Arany a nagyapánk lenne?” Lehet-e tinik számára együttérzőbb ennél a mondatnál: (Visszatekintés) „Ilyenkor hallgat az ember nyálas, az emlékeket felelevenítő zenéket. Aztán boldog, miközben szenved tőlük.” És lehet-e Aranyt rokonszenvesebbé tenni kamaszoknak, ha (A rablelkek) „…nem bírt egyoldalú lenni, mindennek látja a fonákját is.” Persze a 14 éves olvasóhoz képest a 24 éves költőnő már akkor is öreg kissé, ha egyébként szlemmer. Talán ez az oka, hogy Kemény Zsófi hangütése, szóhasználata olykor kissé tanítónénis, olykor lehetne kissé szlemmeresebb. Még az is előfordul, hogy a Híd-avatásról meg Az élet mint tivornyáról ír ugyan valamit, de gyanítható, hogy ezekről semmi sem jutott az eszébe. A Sejtelem című, kötetzáró négysorost pedig szerintem félre is érti. Ezt Arany hatvanhat éves korában írta. Ehhez – és kissé a többi idős verséhez is –, viszont Kemény bizonyul nagyon fiatalnak.

A könyv valamennyi közreműködője – Arannyal az élen, persze – nagy sikert érdemel. Nagyon kíváncsi leszek a megcélzott korosztály – remélem, a segítségért hálás – magyartanárainak a véleményére. És főleg a srácokéra meg a kiscsajokéra.

Költők együtt: Kemény Zsófi, Arany János

Arany János versei
Kemény Zsófi válogatásában

Móra Könyvkiadó, Budapest, 2017
128 oldal, teljes bolti ár 1999 Ft,
kedvezményes webshop ár 1499 Ft
ISBN 978 963 415 0589

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Klasszikus költő és szlemmer? Hogy kerül a csizma az asztalra?

Olvasni jó, verset olvasni még jobb. Mondják, mégis kevés fiatal olvas verseket. Az iskolában letudják a kötelező penzumot, aztán soha többé semmi mást.
Arany poros, Petőfi túlzó és idealista, József Attila meg egy lúzer lenne?
Ha valakik, akkor a szlemmerek képesek megmutatni a fiataloknak, hogy mennyire érdekesek ma is a száz-százötven évvel ezelőtt írt versek. Kemény Zsófi versválogatása és a versek kommentjei arról győznek meg: Arany János menő, és nem érdemes félresöpörni.

„Kemény Zsófi Arany-válogatásáról jutott eszembe ez a történet. A helyzet, persze fordított: a befutott, mi több, százötven éve halott, mi több, a legnagyobbak között számon tartott Arany Jánossal beszélget egy fiatal, pályakezdő költő. De bizony, a kommunikáció lényege éppen ez: minden irányban lehet beszélgetni, mindenki hozzászólhat a másik verséhez, öreg a fiatalhoz, fiatal az öreghez, a tizenkilencedik századi üzenhet a huszonegyedik századinak, s a huszonegyedik századi üzenhet a tizenkilencedik századba.

Olvassuk Kemény Zsófi felől Arany Jánost. Általában nem gondolunk rá, hogy mindig valahonnan nézzük a szövegeket: a költő felől, a korszak felől, a tankönyv nézőpontja felől, a múltba helyezve, egy másik költő felől nézve. Vagy önmagunk nézőpontja felől, személyes tapasztalataink, élményeink, elvárásaink, félelmeink felől. Olvassunk a mi korunk felől Arany Jánost.” – Fenyő D. György